Aláírták a szerződést, meghosszabbítják, és az Etele térig járhat az 1-es villamos

H.N.

2017. október 27., péntek 11:32, frissítve: péntek 17:35

Egy év csúszással, de aláírta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az 1-es villamos déli szakaszának Etele térig való meghosszabbításáról szóló szerződést, a munkálatok hamarosan el is kezdődhetnek. A közbeszerzési adatbázisban található dokumentumok szerint az eljárás során a francia hátterű Colas Alterra és a német Siemens konzorciuma nyújtotta be a legkedvezőbb ajánlatot, 8,6 milliárdért építik meg az új sínpályát.

A szerződés szerint a munkálatok összesen 13 hónapig fognak tartani. Az Etele téri villamos-végállomás a Somogyi úton lesz, és közvetlenül csatlakozik az M4-es metrókijárat megvalósításával kialakított köztérfejlesztéshez. A tervek szerint az új, 1,7 kilométeres pályaszakaszon 4 akadálymentes megállót alakítanak ki.

A BKK korábban azt tervezte, hogy a kivitelezés 2017 elején kezdődött volna el, és sikeres hatósági vizsgákat követően 2018. I. félévtől használták volna az utasok, később már nyárra módosították a beruházás kezdetét. A napokban aláírt szerződés szerint ez a határidő egy évvel eltolódik, így leghamarabb, 2019 nyarán lehet majd használni az új vonalat.

Az északi szakaszt is meg akarták hosszabbítani, de Tarlós István főpolgármester szeptemberben elismerte, hogy a 3-as metró várható többletköltségeinek javára lemondtak az 1-es villamos északi meghosszabbításáról. Ez azt jelenti, hogy a mostani, Vörösvári úti végállomástól egyelőre nem építik tovább a vonalat a Bécsi út külső szakaszán.

A szerkesztő ajánlja

Tölgyesi Gábor

Meggyógyítani a törött szárnyú lelkeket – interjú Vásáry Tamással

A zongoraművész, karmester Cziffra Györgyről, a zenén túli jótékonysági koncertjéről és a kalandos hangversenyekről.

Lázár Fruzsina

Mennyit ér ma egy emberélet?

Ismeretségen vagy a jó szerencsén múlik az életben maradás, ha valaki gyors egészségügyi ellátásra szorul?

Vég Márton

Maffiamódszerekkel dolgozhattak Tiborcz Istvánék

Az ellenzék szerint az Elios csalásgyanús pályázatai az utolsó szöget jelenthetik az Orbán-rendszer koporsójába.

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.