Álhírt emleget az egészségbiztosító

Kuslits Szonja

Kuslits Szonja

2017. július 6., csütörtök 13:46, frissítve: csütörtök 14:29

Álhírnek minősítette a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a lapunk által nemrég közölt tényeket a várólisták alakulásával kapcsolatban, miközben valójában saját adatait próbálja kozmetikázni. A honlapjukon a napokban megjelent közlemény ugyanis azt írja: lapunk június 29-i cikke, amelyben azzal foglalkoztunk, hogy a nyilvánosan elérhető, legfrissebb NEAK-adatok alapján egyes műtéteknél csökkent a várakozók száma, mégis hosszabb a várakozási idő, valójában cáfolandó.

Lapunkat egy felháborodott háziorvos – aki szintén olvasta a közleményt – azzal kereste meg, nem jártunk el kellő gondossággal a várólistákkal kapcsolatos cikk megírásakor. Habár az alapkezelő hozzánk nem küldte el, miért tartja problémásnak a leírtakat, utánajártunk, mi az álláspontjuk, amit, úgy tűnik, a sajtó negligálásával kommunikáltak a szakmának.

Szerintük „jelentős mértékben csökkent a műtétre várakozók száma, és nagymértékben rövidültek a várakozási idők is”. Mint írták, a „sajtóhírekben közöltek nem felelnek meg a NEAK hivatalos honlapján az intézményi országos várólista-nyilvántartás szerint közzétett adatoknak”. Csakhogy mindezt a saját honlapjukon elérhető, hivatalos, folyamatosan frissülő adatok nem támasztják alá. Idézett közleményében ugyanis az alapkezelő a május 2-i adatokra hivatkozott; ezek alapján állítják, hogy a lapunk által közölt adatok tévesek. Nem tudni, hogy a friss adatokkal szándékosan nem foglalkoznak-e, vagy csak nincsenek tisztában a saját honlapjukon elérhető, a várólisták hosszáról tájékoztató újabb mutatókkal. Arra alapoznak, hogy május 2-án 368 nap volt a tervezett átlagos várakozási idő a térdprotézisműtétre, szemben az egy évvel korábban publikált állapottal, amikor ez az időtartam még 388 nap volt. Ám tegnapi adataik szerint valójában 406 nap az átlagos várakozási idő erre a beavatkozásra. Tavaly júliusban pedig ugyanezen az oldalon még 387 nap volt megadva. Ez idő alatt pedig mintegy 300 beteggel rövidült a lista. Ebből következik a Magyar Nemzetben korábban megjelent állítás, amely szerint kevesebb a beteg, mégis hosszabb a várakozási idő.

Közleményükben kitértek arra is: a szürkehályog-műtét tervezett várakozási ideje mindössze 94 nap, szemben a 2016. évi azonos időpontra közölt 103 tervezett várakozási nappal. Csakhogy a friss adatok szerint ez 105 nap – tavaly júliusban még 104 nap volt –, miközben mostanra a rászoruló betegek száma 11 377-ről 10 471-re csökkent.

Érdekes, hogy az adatok ellenére a NEAK közleményében azt írta: az elvégzett műtétek adatainak elemzése szerint szürkehályog-műtétre mindössze 53 napot, gerincstabilizáló műtétekre pedig átlagosan 37 napot vártak a betegek. Utóbbi esetében a nyilvános és friss számok szerint egyébként az átlagos várakozási idő 478 nap. Ellentmondás tehát akad bőven, csak győzze követni a laikus olvasó.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.06.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.