Alkalmas? Ismét felszínre jöhet a magyar urán

2012. június 19., kedd 14:15

Ha a kitermelés környezetkímélően, az egészségre káros hatások nélkül és gazdaságosan folyhat, a kormány megfontolja az uránbányászat indítását – jelentette be Pécsett Kovács Pál klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár. A keddi sajtótájékoztatón ott volt Páva Zsolt, a megyeszékhely polgármestere is, aki közölte: kiderítik, hogy a város és környéke ma is alkalmas-e a termelésre. Az uránbányászat a rendszerváltozásig határozta meg Pécs arculatát.

A kormány megvizsgálja a mecseki uránbányászat újrakezdésének lehetőségét – jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere kedden. A fideszes politikus a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a cél annak kiderítése, hogy Pécs környéke társadalmi, szociológiai, technológiai, környezetvédelmi szempontból alkalmas helyszín-e a termeléshez.

Kovács Pál klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár megjegyezte: az uránbányászat lehetősége az urán világpiaci árának emelkedése miatt vetődött fel. Hangsúlyozta, ha a vizsgálat azt az eredményt hozza, hogy a kitermelés környezetkímélően, az egészségre káros hatások nélkül és gazdaságosan folyhat, a kormány megfontolja az uránbányászat indítását, de a döntésbe szeretnék bevonni az érintett települések önkormányzatait és a lakosságot is.

700 tonna

A mecseki uránbányászat, pontosabban a kutatások az 1950-es években indultak el, szovjet segítséggel. A fejtés maga és a Pécsi Uránércbánya Vállalat 1957-ben indult el, s egészen a hetvenes évekig nem is mutatkoztak a válság jelei, ekkortól azonban már sokkal kevésbé volt gazdaságos az érc kitermelése, a rendszerváltozáskor pedig ezt tetézte, hogy megszűnt az állam támogatása, a hidegháború végeztével pedig a legnagyobb vásárló, a széthullófélben lévő Szovjetunió leállt a vételezéssel.

Mindez a bánya 1997-es bezárásához vezetett. A baranyai uránbánya fénykorában, a hatvanas években hozzávetőlegesen 700 tonna uránfémet, a világ urántermelésének 1,4 százalékát termelte. A bányászat gazdasági hasznai mellett társadalmi hozadékkal is járt: volt időszak, hogy közel tízezer embernek biztosított munkát. Pécs egyik negyede, az Uránváros is ennek a tevékenységnek köszönheti a létrejöttét: érdekesség, hogy az első itt elkészült lakást 1956. október 23-án adták át.

Ezer új munkahely is lehet

A bánya újraindításáról már az ezredforduló óta beszélnek, de érdemi munka, vagyis kutatás csak 2007-ben indult. Ennek kiváltó oka az uránérc világpiaci árának drasztikus emelkedése. A pécsi bánya környékén egy ausztrál vállalat kezdett aktivizálódni, 2009-ben már kutatófúrásokat is végzett. A Bama.hu információi szerint ha pozitívan bírálják el a cégnél a kikutatott mennyiséget, akkor húszéves időtartamú bányát nyitnak majd, és millió tonnás nagyságrendben termelnék ki az ércet. A korábbinál modernebb és környezetkímélő módszereket ígérő vállalat kijelentette: közvetlenül mintegy ötszáz–ezer főnek biztosítanának megélhetést.

Nemcsak a mecseki uránbányák nyithatják meg újra kapuikat: Északkelet-Magyarországon a közelmúltban nyitott meg újra az 1990-ben bezárt, Ózd melletti Farkaslyukban a szénbánya. A termelés megkezdését 2014-re, a felhozható szenet 12 millió tonnára saccolják. A tárnák megnyitását itt is várják a helybeliek – ahogy a baranyai, úgy a borsodi régió is óriási munkanélküliséggel küzd.

Forrás: Bama.hu, MTI

A szerkesztő ajánlja

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kádárista prostituáltnak áll a híres magyar színésznő

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.

Póla Gergely

Minden második Orbán Viktoré 2017 kifejezései közül

Szavazzon, hogy a döntőbe jutott tíz szó és szókapcsolat közül melyik legyen a 2017-es év kifejezése.

Vég Márton

Seszták Miklósék nem aprózzák el, a miniszter köréhez került az Erzsébet hotel

Elvesztette közvagyon jellegét az egymilliárdért megvásárolt nyíregyházi szálloda.