Mészáros Lőrinc is feltűnt luxusjárművével

2018. április 8., vasárnap 16:14, frissítve: vasárnap 19:33

A felcsútiak teljesítették Orbán Viktor kérését, legalábbis ami a választáson való részvételt illeti: már kora reggel sokan érkeztek a községházára szavazni. Reggel kilenc órára – jóval az országos 13,2 százalékos átlag felett –, a jogosultak 21 százaléka már leadta voksát. Az ország politikai szívcsakráját magáénak tudó, 1800 lelkes Fejér megyei faluban azonban Isten hívó szavára jóval kevesebben figyeltek. Hiába zúgott ugyanis hangosan és hosszan a helyi katolikus templom harangja a reggeli mise előtt, nagyon szellősek maradtak a padsorok. A falu második leghíresebb lakóját, de első számú vállalkozóját, Mészáros Lőrinc polgármestert is hiába fürkésztük, nem láttuk Isten házában. Pedig 2015-ben, amikor a felújítás után megáldották a templomot, az első sorok egyikében szorongott.

Mintegy harminc helybeli viszont bizonyosan meg is éli a hitét. Nekik Varga Imre plébános ennek fontosságáról, illetve a tudatos kereszténységről beszélt. Úgy fogalmazott, aki vallja Jézus Messiás-voltát, az – miként Jézus – Isten fia. Ezért kell büszkén vállalni a kereszténységét minden embernek. A szertartás végén azonban tett egy közéleti kitérőt: jeles napnak nevezve a választás napját. Nem foglalt állást nyilvánosan a Fidesz–KDNP mellett, ugyanakkor arra intett: azokra adja mindenki a szavazatát, akik fontosnak tartják a krisztusi értékeket, támogatják az egyházakat, és akiktől remélhető a nemzet megmaradása és annak jóléte. Az Istentől pedig azt kérte, olyan úton vezesse a nemzetet, amelyet keresztény gyökerei szerint járnia kell. Ez után az atya az Istenhez írt ódának, a Himnusznak eléneklésére kérte a híveket.

 
Felcsúton is szavaznak
Fotó: Ránki Dániel / Magyar Nemzet
 

Hogy hányan fogadták meg a plébános kérését, nem tudni. A községháza udvarán viszont egész délelőtt nagy volt a forgalom: aki autójával nem fért be, az utcán, vagy a közeli játszótérnél parkolt. A szintén szavazni érkező Mészáros Lőrinc fia nem akart gyalogolni, ő a szűk benti parkolóban ügyeskedett Audijával. Édesapja, a páratlan üzleti érzékű lapcsoport- és erőműtulajdonos is megfordult szintén feltűnő autójával a Fő utcán, de nem tért be a községházára, 11 óráig nem szavazott.

 
Felcsúti szavazó Fejér megye 3-as számú választókörzetében 2018. április 8-án
Fotó: Ránki Dániel / Magyar Nemzet
 

Különben – mondták többen – a fiút, akinek már Konzumban is igazgatósági tagsága van, gyakrabban látják jönni-menni a faluban. A húsvéti locsolkodást azonban nem mulasztotta el az idősebb Mészáros, az egyik kocsmába is beugrott – állították a búfelejtőben –, rokonai ugyanis a szomszédban laknak. Nem úgy a miniszterelnök. 1998 és 2002 közötti első kormányfői ciklusában még az egyik kisboltban is megfordult, a helyiek viszont évek óta nem látták civilként.

 
Szavazás Felcsúton 2018. április 8-án
Fotó: Ránki Dániel / Magyar Nemzet
 

Az utcán megszólított egyik asszony – aki nem titkolta, hogy ő nem szavazott Orbán Viktorra – úgy véli, ennek oka az, hogy a felcsútiak érzékelik: miközben a kormányfő köre látványosan gazdagszik, nekik nem megy jobban. Beszélgetőpartnere, András is csalódott, pedig konzervatívnak tartja magát. 2011-ben – háromévi angliai munka után – éppen a konzervatív kormány miatt tért haza. Szerinte Orbán Viktornak át kellene adnia más fideszesnek a kormányfői széket, mert elfáradt. Azt azonban nem mondta, hogy kinek.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A szavazóhelyiségből távozó kisnyugdíjas másként látja: az ország élén erős vezetőre van szükség, ebben pedig – a nem bizonyított korrupciós vádak dacára – nincs alkalmasabb Orbán Viktornál. – Elhiheti, ha mondom, pedig engem még kommunistának neveltek – jegyezte meg.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.09.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.