Az ELTE szívesen befogadja a BME üzleti karát

MNO

2016. december 13., kedd 13:16, frissítve: kedd 14:17

Az ELTE szenátusa támogatja a fenntartó azon kezdeményezését, hogy az intézménybe integrálják a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karát jövő augusztustól.

A közlemény szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem legfőbb döntéshozó szerve, a szenátus keddi ülésén 36 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett úgy határozott, támogatja, hogy augusztustól az ELTE-be integrálódjon a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (BME GTK). 

A döntés értelmében az ELTE gazdaságtudományi és gazdálkodástudományi kara a közalkalmazotti és hallgatói jogviszonyokat illetően a BME jogutódja lesz.

Mint írták, az ELTE november 29-én kapott hivatalos tájékoztatást arról, a BME GTK nem lát már reményt arra, hogy tevékenységét a BME keretein belül folytassa. Ezért a kar kezdeményezte a fenntartónál áthelyezését az ELTE-hez.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkársága december 5-én kezdeményezte, hogy a kar jövő augusztus 1-jétől az ELTE részeként működjön tovább.

Tüntetés a volt dékánért

A BME diákjai korábban demonstráltak, amiért az egyetem rektora elbocsátotta dékánjukat, Andor Györgyöt – írta meg lapunk az Eduline alapján.

A lap felidézte: a kar élére 2015-ben megválasztott Andor másfél éve folyamatosan jelezte, hogy elégedetlen azzal, amit a BME szenátusa, illetve az egyetem vezetése a karnak nyújt támogatásként. Kifogásolták azt is, hogy a legnagyobb létszámú karként véleményük szerint az egyetem nettó befizetői voltak, ami hatalmas bevételt jelent. Arányaiban azonban ebből keveset láttak viszont. Emellett az egyetem vezetésében is alulreprezentáltnak érezték a GTK-s oktatók szerepét, miután szerintük előléptetésekre és kitüntetésekre is jóval kisebb arányban javasolják őket, mint a többi kar munkatársait.

Mint az Eduline összefoglalta, bár a hallgatók alapvetően azt szeretnék, hogy a Műegyetem része maradjon a GTK, az elszakadást sem vetik el, ha nem javul a kar helyzete.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.