Azért a Fidesz legújabb kampányvideójában még elfért a sorosozás

MN

2018. február 28., szerda 18:05, frissítve: csütörtök 07:18

„Ez a választás tétje: bevándorlóországgá válik-e Magyarország, vagy megmaradunk magyar országnak” – ezzel a szöveggel tette közzé legújabb kampányvideóját a Fidesz a Facebook-oldalán.

A mindössze 20 másodperces videóban „Allahu Akbar”-ozással és Soros Györggyel igyekeznek riogatni a választókat. A videóban az új plakátjukról már ismerős kép szerepel, melyen Soros György karolja át ördögi mosollyal az ellenzéki pártok hazai kormányfőjelöltjeit, miközben mindegyik politikus egy erővágót tart kezében. „Állítsuk meg őket” – írták.

A sorosozás annak fényében is meglepő, hogy – mint megírtuk – kedden a Fidesz pártközpontja utasítást adott politikusainak arról: a képviselők Facebook-felületeire semmilyen negatív, lejárató és Sorossal kapcsolatos anyag nem rakható ki. A lapunk birtokába jutott ukáz újabb bizonyítéka annak: a csúfos hódmezővásárhelyi kudarc után a kormánypárt kénytelen igen gyorsan áthangolni az eddig főként a 87 éves milliárdos ellen való uszításra épülő kommunikációját.

Aki kedden reggel végignézte a kormánypárti sajtót, már annak is feltűnhetett: szinte varázsütésre elillant belőle Soros György neve. Csak régebbi, még a vasárnapi hódmezővásárhelyi választás előtt született cikkekben vagy egy-két külföldi, főleg amerikai hírben bukkant fel a név, de már szó sem volt Soros-szervezetekről.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

De az ATV.hu is arról értesült, hogy a „sorosozásból” várhatóan visszavesz a Fidesz.

Gulyás Gergely egyébként egy rendezvény előtt a Hír TV-nek cáfolta, hogy Soros Györggyel kapcsolatban lenne központi kommunikációs sorvezető. Azt mondta, a Fidesz egy nagy párt, ahol sok tagnak sokféle véleménye lehet a Soros-kérdésben. Gulyás szerint a kormánypártok álláspontja továbbra is változatlan.

„Az egyik legfontosabb kérdés ma a migrációnak a kérdése, ezért beszéltünk eddig is erről, és fogunk beszélni ezután is, természetesen. Én nem hiszem, hogy akár többször, akár kevesebbszer fogom Soros Györgyöt emlegetni, mint ahogy ezt eddig tettem” – mondta a frakcióvezető. 

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.