Azon morfondíroztunk Fekete-Győr Andrással, mi is az az atomerőmű

György Zsombor

György Zsombor

2017. október 16., hétfő 21:50, frissítve: péntek 19:53

Magasabb nyugdíjak és bérek, európai perspektíva, fejlettebb oktatás. A Momentum programjáról kérdeztük a mozgalom elnökét. Videó.

Meglehetősen hosszan elemeztük Fekete-Győr Andrással az ország helyzetét és a Momentum programját. Érdemes azonban végignézni, mivel érdekes, főleg a vége. Bár lelőjük előre a főbb poénokat, élőszóban az igazi.

  • Nem pukkadt ki a Momentum-lufi, bár néha fújni kell bele levegőt. Választási esélylatolgatásba nem megy bele, de nem számolnak azzal, hogy ne jutnának be a parlamentbe. Az katasztrófa lenne.
  • Lehető leghamarabb bevezetnék az eurót, kormányra kerülésük után négy évvel.
  • A Momentumban nem csak fiatalok dolgoznak, a hídépítés sikerült a nemzedékek között. Hisznek abban, hogy a nyugdíjasoknak is sokszínű vágyaik lehetnek. A 35 ezer forintos nyugdíjminimumot idővel emelnék.
  • Jól teljesít makroszempontból a magyar gazdaság, de a kormány politikája nem fenntartható. Uniós forrásokkal reális a 3,5-4 százalékos növekedés.
  • Többet költenének a nyugdíjakon túl az oktatásra és az egészségügyre, erre megteremthetők a források. A programban szereplő 60 százalékos egészségügyi béremelés nem elég, hosszabb távon tovább emelnének.
  • Támogatni kell a mobilizációt. Felszámolnák a közfoglalkoztatást, az így felszabaduló munkaerőt azokra a fejlettebb nyugat-magyarországi területekre irányítanák, ahol igény van rájuk.
  • Ami pedig a legizgalmasabb: Fekete-Győr András szerint kisméretű atomerőmű például egy napelem-kollekció a házak tetején, és igen, a napelemeket szokták atomerőműnek is hívni.

A szerkesztő ajánlja

Szabó Zsolt

Tarlós István úgy látja, nem feltétlenül kell a mobil gát a Rómaira

Budapest főpolgármestere szerint rendben van a 3-as metró felújítása, és kitart a Fidesz támogatása mellett. Interjú.

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

Hazánk riasztó mértékű kettéosztottságáról mesél országszerte a tűzifa

A politikusok tulajdonképpen azzal büszkélkednek, hogy a hozzájuk tartozó falvakban mennyi szegény ember él.

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.