Balog budapesti iskolákat adhat az egyházaknak

Dühös, aggódó szülők, még a fideszes polgármester is tiltakozott

Hutter Marianna

Hutter Marianna

2017. március 28., kedd 05:43, frissítve: kedd 14:02

Két nyolcadik kerületi állami iskola fenntartását is átvenné egy-egy egyház, ám az érintett gyermekek szüleit aggasztja, hogy egyelőre nem sok konkrét információt tudni a részletekről – értesült a Magyar Nemzet.

A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolának a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa szeretne a fenntartója lenni, míg a Deák Diák Általános Iskolát a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye venné át a Klebelsberg Központtól. Az egyházak már szándéknyilatkozatot is tettek az illetékes Belső-Pesti Tankerületi Központnál. Arról, hogy lesz-e fenntartóváltás, a köznevelési törvény szerint az oktatásért felelős miniszternek, vagyis Balog Zoltánnak kell határoznia legkésőbb május utolsó munkanapjáig. A döntéshez ugyanakkor az intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, a szülői szervezetnek, az iskolai diákönkormányzatnak, illetve az ingatlant tulajdonló önkormányzatnak is ki kell kérni a véleményét. A köznevelési törvény azt is rögzíti, hogy vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelést-oktatást folytató fenntartó számára csak akkor adható át az intézmény, amennyiben ezt a szülők több mint fele támogatja. A döntésről gyerekenként mindkét szülőnek írásban kell nyilatkoznia.

Ám egyelőre úgy tűnik, az érintett családok bizalmatlanok a tervezett fenntartóváltással kapcsolatban. Legalábbis a Vajda Péter Általános Iskolába járó gyermekek szülei részére a tegnapi napon tartott tájékoztatás igen feszült hangulatúra sikerült. A tájékoztatásra az intézmény egykor szebb napokat is látott tornatermében került sor.

Az eseményt pedig Tolnai Marianna, a Belső-pesti Tankerületi Központ igazgatója vezette. Hangsúlyozta, abban az esetben, ha a szülők 51 százaléka nem szavaz a váltás mellett, akkor „az egész átszervezési folyamat megáll”. Bár a fórum alapvetően az egyház szándékairól volt hivatott tájékoztatni, hamar felszínre kerültek olyan, az intézmény mindennapi életét megkeserítő problémák, mint hogy még mindig sokszor nincs vécépapír a mellékhelyiségekben, vagy milyen felújítások akadtak el az iskolában. A dühös szülőket Tolnai azzal nyugtatta, hogy megígérte, az ilyen jellegű problémák megbeszélésre is rendeznek szülői fórumot.

Annak ellenére, hogy az exarchátus kívánja fenntartásába venni az iskolát, nem az egyház képviselője tartott tájékoztatót, hanem csak az annak a nevében eljáró Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának munkatársa. Mint kiderült, az intézmény lehetséges fenntartóváltásának hátterében az áll, hogy az egyház együttműködési megállapodást kötött közfeladat ellátásáról Balog Zoltánnal decemberben. Ennek keretében öt intézmény fenntartásának átvételét engedélyezték nekik első körben, ám azt, hogy a Vajda Péter iskolán kívül mely intézmények érintettek, nem árulták el, csak annyit, hogy fővárosi, illetve vidéki iskolák egyaránt napirenden vannak. Egyébként az egyház a tervek szerint erősítené az intézményben a nyelvoktatást és az informatikai képzést, hosszú távon pedig gimnáziumot is kialakítanának az általános iskola mellé. Emellett elhangzott az az igen csábító érv is, hogy „remélhetőleg több pénzt kapna az iskola, mint most”.

Ugyanakkor a görög önkormányzat képviselője érdemben nem tudott válaszolni arra, hogy pontosan mekkora költségvetést biztosítanának az iskolának, ahogyan arra sem, hogy mikorra készülne el az a szerződéstervezet, amely rögzítené az átvétel részleteit. Utóbbi mielőbbi elkészülte már csak azért is fontos lenne, mert segítené a szülőket döntésük meghozatalában, amelyre legkésőbb április 19-ig sort kell keríteniük. Azt ugyanakkor az önkormányzati képviselő leszögezte, hogy senki számára sem lenne kötelező a hitoktatás, és tandíj bevezetését sem tervezik.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A fórumon jelen volt Kocsis Máté, a kerület fideszes polgármestere is, aki felszólalásában leszögezte: az önkormányzat nem fogja támogatni a fenntartóváltást. Kocsis szerint ugyanis sok a kérdés az átvétel körül, például nem világos, hogy az egyházi fenntartást elutasító szülők mely másik általános iskolába vihetnék gyermekeiket. Azt sem látta garantáltnak, hogy a kerület egyik legjobbjának számító iskola pedagógusi kara megmaradhat. Kocsis nehezményezte azt is, hogy az önkormányzatot nem kereste meg az egyház. – Nem tartom az eljárást ahhoz illőnek, mint amilyen egy ilyen történelmi egyházhoz illő kéne, hogy legyen – jegyezte meg hangsúlyozva, hogy nyitott az egyeztetésre. Ezért úgy vélte, az lenne a legjobb, ha az egyház egy másik budapesti iskolát venne át, és az ottani fenntartás fényében egy év múlva térnének vissza a kérdésre. Azt, hogy a szülőket mennyire győzték meg az új fenntartóról, jól mutatja, hogy Kocsis volt egyetlen, akinek felszólalását megtapsolták, méghozzá igen lelkesen.

– Nagyon keveset tudunk még, hivatalosan pénteken kapta meg a szülői közösség az értesítést – ezt már Orlai Balázs, a Deák Diák Általános Iskola szülői tanácsának elnöke nyilatkozta lapunk megkeresésére. Mint elmondta, a szülők megijedtek, „nagy kérdőjelek vannak” az ügy körül. Kérdésünkre, hogy mi az oka a félelemnek, arról beszélt, hogy az iskola nagyon jól működik, kedvelik a szülők, és most ez fenekestül felfordulhat. – Ez olyan, mint amikor egy család életében valami alapvető változás történik, akkor az ember először megijed, főként hogyha nem tud róla semmit – mondta. Bár, mint megjegyezte, jól is elsülhet a fenntartóváltás, de számára furcsa, hogy az egyház még nem kommunikált a szülőkkel, akik így nem tudják, hogy milyen iskola készül. A Deák Diák Általános Iskolába járó tanulók szülei számára egyébként ma adnak tájékoztatást. Az exarchátusban és a Hajdúdorogi Főegyházmegyében közös, hogy egyik sem tart fenn fővárosi iskolát. Az Oktatási Hivatal adatai szerint az exarchátus jelenleg mindössze egyetlen keszthelyi iskolát tart fenn, míg a főegyházmegye öt vidéki városban felel hat intézményért.

Mindkét egyháztól szerettük volna megtudni, hogy miért kívánják megkapni az érintett intézmények fenntartásának jogát, illetve hogy ezeken kívül más iskolák iránt is érdeklődnek-e. Az exarchátus válaszában türelmünket kérte, miután a kérdésre rálátó atya szerdáig nem érhető el, illetve javasolta, hogy forduljunk közvetlenül az egyházi főhatóságukhoz, a bécsi metropolita hivatalához. A Hajdúdorogi Főegyházmegye írásbeli megkeresésünkre lapzártánkig nem válaszolt.

Lapunk kereste a józsefvárosi önkormányzatot az ügyben. Mint írták, nincs olyan információjuk, amely szerint a két intézményen kívül más kerületi iskola fenntartásának átvételét kezdeményezte volna bármely más egyház. Hangsúlyozták: döntési jogköre a józsefvárosi képviselő-testületnek a kérdésben nincs, kizárólag véleményezésre jogosult az ingatlan tulajdonosaként. Az önkormányzat terve szerint az áprilisi képviselő-testületi ülésen kerülhet napirendre a felvetés. – Egyelőre azonban az iskolák fenntartói jogának átvételére vonatkozóan szándéknyilatkozatot benyújtó egyházak közül egyik sem fordult közvetlenül az önkormányzathoz, így a képviselő-testület semmilyen releváns információval nem rendelkezik az intézmények további működtetését illetően – jelezték. Hozzátették azt is, hogy az átvételről felelősen dönteni csak az érintettek részletes tájékoztatását követően van lehetőség, így a polgármester találkozót kezdeményezett az egyház vezetőivel. Jelenleg az önkormányzatnak az sem áll szándékában, hogy fenntartóváltás esetén átadják az egyháznak az iskolák tulajdonjogait.

Kerestük a Klebelsberg Központot is, hogy megtudjuk, országszerte hány állami iskola átvételét kezdeményezték az egyházak az elmúlt fél évben, ám a sajtóosztálytól nem érkezett válasz.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.03.28.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Miért innák a legdrágább ásványvizet, ha sokkal többért nyerset is kaphatnak?

Az amerikai yuppie-k úgy veszik literenként 1800 forintért a tömény baktériumtenyészetet, mint a cukrot.

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.