Bármely ügyben kijelölheti az eljáró bíróságot az OBH elnöke

PR

2011. december 30., péntek 14:11

Alkotmányos szinten rögzítette a parlament pénteken, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke bármely ügyben kijelölheti az eljáró bíróságot, és ugyanígy a legfőbb ügyész is eldöntheti, hogy mely bíróság előtt emel vádat az ügyészség. A képviselők erről az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály elfogadásával határoztak.

Ugyancsak a név szerinti szavazással elfogadott átmeneti törvény mondja ki, hogy Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnökének megbízatása, valamint Jóri András adatvédelmi biztos mandátuma 2012. január 1-jével megszűnik. Az utódlásról mindkét esetben már korábban döntött a parlament.

Az átmeneti rendelkezések között rögzítették azt is, hogy a következő önkormányzati választást 2014 októberében tartják majd, azután viszont ötévente, az európai parlamenti képviselők nyári választásával egy napon. Ez először 2019-ben lesz így.

A jogszabály alapján bár az ország hivatalos neve Magyarországra változik, továbbra is használható marad a Magyar Köztársaság elnevezés mindaddig, amíg az áttérés a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.