Bayer Zsolt civileket fenyegető megjegyzései miatt büntették a Karc FM-et

MN

2017. augusztus 1., kedd 19:53, frissítve: kedd 20:01

Kétszázezer forintra büntette a Médiatanács a Karc FM-et, miután Szél Bernadett panaszt tett Bayer Zsolt megjegyzései miatt – derült ki az LMP társelnökének Facebook-bejegyzéséből. A határozat egyértelműen kimondja, hogy a fideszes publicista kijelentési sértették az emberi méltóságot és gyűlölet keltettek a civilek ellen.

Bayer Zsolt május elején a Karc FM egyik műsorában a civiltörvény ellen a parlamentben némán tiltakozó aktivistákról azt mondta: „Ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. (...) Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat.”

Az ellenzéki politikus szerint, noha az ítéletet a gyűlöletnek helyet adó rádió kapta, de mindenki pontosan tudja, hogy az egész Fidesz tettestárs. Hozzátette: Bayernek és a többi fideszes újságírónak álcázott pártkatonának most már papírja van arról, hogy gyűlöletkeltés, amit csinálnak.

Az LMP társelnöke azt írta: „Bayer minden megszólalása leleplezi, hogyan gondolkodik a habonyizált Fidesz-média, hogyan keres és gyárt újabb és újabb ellenségeket”.

A szerkesztő ajánlja

Tölgyesi Gábor

Meggyógyítani a törött szárnyú lelkeket – interjú Vásáry Tamással

A zongoraművész, karmester Cziffra Györgyről, a zenén túli jótékonysági koncertjéről és a kalandos hangversenyekről.

Lázár Fruzsina

Mennyit ér ma egy emberélet?

Ismeretségen vagy a jó szerencsén múlik az életben maradás, ha valaki gyors egészségügyi ellátásra szorul?

Vég Márton

Maffiamódszerekkel dolgozhattak Tiborcz Istvánék

Az ellenzék szerint az Elios csalásgyanús pályázatai az utolsó szöget jelenthetik az Orbán-rendszer koporsójába.

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.