Bécs megdöbbent Lázár migránsozó videóján

,

2018. március 7., szerda 14:23, frissítve: szerda 19:45

„Bécs város nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnokaként és büszke bécsi polgárként a leghatározottabban tiltakozom az ellen, ahogyan Magyarország Miniszterelnökséget vezető minisztere, Lázár János a szülővárosomat egy videójában megjelenítette” – írja a Hvg.hu Renate Brauner, Bécs nemzetközi ügyekért felelős városi tanácsnoka Twitter-bejegyzése alapján.

Brauner úgy fogalmazott: „csodálkozunk, és megdöbbentőnek tartjuk, hogy egy politikus egy szomszédos országának fővárosát így becsmérli. A vádak tartalmilag nem állják meg a helyüket, és elszomorítóan idegenellenesek. Személy szerint csak azt kívánhatom a magyar városoknak, hogy olyanok legyenek, mint Bécs – a világon a legjobb életminőséggel rendelkező város.”

Korábban beszámoltunk arról, hogy a megjelenés után alig több mint fél nappal a Facebook gyűlöletkeltő tartalomra hivatkozva eltávolította Lázár János hivatalos Facebook-oldaláról a migránsokkal riogató bécsi videót, amelyben a kancelláriaminiszter az osztrák fővárosból jelentkezik be és arról beszél, hogy Bécsbe az elmúlt húsz év alatt érkezett külföldiek kiszorították a helyi fehér keresztény lakosságot.

A kancelláriaminiszter a felvételen azt mondta, ha az ellenzéki pártok nyernek, be fogják engedni a bevándorlókat, vagyis szerinte Budapest is ilyen lesz húsz év múlva. Azt pedig kétszer is megemlíti az alig kétperces filmben, hogy az utcák koszosak – mintha a migránsok tették volna azzá.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Kerestük az ügyben az osztrák nagykövetséget, amint válaszolnak kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.

Lázár János szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóban közölte: megdöbbentőnek tartja, hogy a migránsokról nem lehet őszintén beszélni, mert a Facebookon cenzúra van. „Nyilvánvaló, hogy az emberek elől el akarják a valóságot hallgatni, el akarják takarni a valóságot” – fogalmazott. Hozzátette, hogy „a cenzúra ellen tiltakoznunk kell”: „én tiltakozom a Facebook európai központjánál. Mindenkit arra kérek, hogy a lazarjanos.hu oldalról töltse le ezt a letiltott videót, és ossza meg minél több emberrel tiltakozásképpen”.

A Facebookról eltüntetett felvétel egy kalóz változata fellelhető a YouTube-on, alább meg is tekinthetik. Ezen Lázár János arról beszél, hogy „Bécs egy régi, nagy hírű kerületében vagyunk, ahol húsz évvel ezelőtt egyetlen bevándorló sem volt, ma már csak a fehérek és keresztények, idős nyugdíjasok vannak, mindenki más bevándorló” – mondja aggodalommal Lázár János, miközben drámai zene szól, és a nyitó képsorokon kitüntetett figyelmet kapnak az arab, illetve az európai külsőtől eltérő emberek.

Szijjártó Péter teljes mellszélességgel Lázár János mellé állt ebben az ügyben. Az MTI tudósítása szerint a külügyminiszter nem látta a felvételt, de azt mondta, Bécsben a beiskolázandó gyerekek között óriási az aránya a bevándorlóknak, és kérdés, hogy szeretnénk-e hasonló helyzetet Budapesten vagy más magyar városban.

Hozzátette: nem szeretné, ha magyar társadalom hasonlóan alakulna át, mint amilyen folyamatok jelenleg Ausztriában vagy Bécsben zajlanak. A felvetésre, hogy Bécs a a világ három legélhetőbb városa között van felmérések szerint, és Matolcsy György jegybankelnök úgy véli, 2050-re szeretné Magyarország utolérni Ausztriát, Szijjártó Péter azt mondta: nem szabad összekeverni „a szezont a fazonnal”, ugyanis az kétségtelen, hogy Ausztria gazdasági fejlettség szintjén Magyarország felett van, de azt remélhetőleg nem állítja senki, hogy ez azért van, mert az elmúlt években sok illegális bevándorló vagy muzulmán fiatal érkezett.

Később Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kérdésre válaszolva kijelentette: „ami tény és igazság, azt be kell mutatni” – számol be róla az MTI. Szerinte azzal, hogy a Facebook sértő tartalomra hivatkozva levette a videót, akarva-akaratlanul beavatkozik a választási kampányba.

A felvétel felkeltette a figyelmét az Associated Press (AP) budapesti tudósítójának is, aki cikkében leírja, miképp látja az osztrák fővárost a kancelláriaminiszter. Az írásban megjegyzi, hogy Sebastian Kurz kancellár január végén kedélyesen fogadta hivatalában Orbán Viktor miniszterelnököt, sőt köszönetet mondott neki a határvédelem megerősítéséért. Ugyanakkor az AP ír arról is, hogy közben az ENSZ emberi jogi főbiztosa rasszizmussal és idegengyűlölettel illette a magyar kormányfőt.

A Hír TV-nek Bécs integrációért felelős osztályvezetője azt mondta: az osztrák fővárosban az elmúlt években is csökkent a bűnözés, problémát inkább a keleti szomszédos országokból érkező bűnbandák okoznak.

„Megdöbbentettek és megleptek ezek a kijelentések, amelyeknek kevés vagy semmi közük nincs a valósághoz. Bécs mindig bevándorlóváros volt, és mindig profitált a bevándorlásból. Mindenki, aki ellátogat Bécsbe, láthatja, hogy ez egy biztonságos és nagyon tiszta város. Az az állítás is hamis, miszerint az emberek félelemben élnek. A rendőrségi statisztikák szerint a bűnözés az elmúlt tíz évben csökkent” – jelentette ki. Hozzátette, hogy sok statisztika eredménye mutatja azt, hogy az országban élő migránsok vagy külföldiek körében körülbelül ugyanolyan arányban vannak bűnözők, mint az osztrák származásúak körében. „Ami problémát okozott, és részben még ma is okoz, azok a főleg keleti szomszédos országokból érkező bűnbandák, amelyek jönnek és mennek” – emelte ki.

A Hír TV-nek a Wiener Zeitung szerkesztője is nyilatkozott, aki elmondta: az a hely, ahol Lázár János a felvételt készítette, a tizedik kerületben van. „Ott hagyományosan sok osztrák munkás és török migráns él. Legnagyobb részük azonban már évtizedekkel ezelőtt érkezett Ausztriába. Ennek tehát semmi köze a menekültkérdéshez” – fogalmazott, hozzátéve, Bécs lakosságszáma több mint 200 ezerrel nőtt az elmúlt tíz évben. „Nagy részük azonban Európából érkezett. A külföldiek közül legtöbb a szerb nemzetiségű, őket a törökök és a németek követik. A magyarok a hetedik helyen vannak” – mondta Alexander Dworzak.

Az internet népe is úgy véli, nem jó húzogatni az oroszlán bajszát: Lázár János egy csapásra coubbá vált, és Gáspár Győző, alias Győzike hangján szólalt meg. Nézzék csak:

A kancelláriaminiszter videójára az LMP is reagált. A párt szerdán közleményt adott ki: írásbeli kérdést nyújtottak be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy kiderüljön, mi a magyar külügy álláspontja arról „a botrányos videóról”, amit Lázár János Bécsben készített. „Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Bécsbe látogatott, és a közösségi média oldalára feltöltött videó alapján a világ legélhetőbb városának címét évek óta birtokló osztrák fővárost drámai körítésben egy, a bevándorlók miatt élhetetlen, identitását vesztett, koszos, higiéniátlan településnek próbálja bemutatni” – fogalmazott a párt. Azt írták: mivel a magyar külügy egyértelmű álláspontja, hogy más országok belügyeibe a magyar kormány nem avatkozik be, más országok bevándorláspolitikáját – bár nem ért egyet vele – nem minősíti, minden országnak megadja a kellő tiszteletet, az LMP felszólítja Szijjártó Pétert, válaszoljon többek között arra, elfogadhatónak tartja-e, hogy minisztertársa más állam polgárait, kormányzatát nyilvános videóban sértegeti rasszista kijelentések formájában. „A magyar diplomácia fejének válaszolnia kell arra az LMP-kérdésre is, hogy a videóban elhangzott nyilatkozatok részét képezik-e a magyar külpolitikai stratégiának, továbbá azok hogyan hatnak a magyar–osztrák kapcsolatokra” – közölte az LMP.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Vona Gábor ugyancsak szerdán, közleményben azt írta: a Jobbik méltatlannak és az osztrák-magyar kapcsolatokra nézve károsnak tartja Lázár János kedd este megjelent, azóta törölt bécsi videóját. Ausztria fontos történelmi, gazdasági, kulturális partnerországunk, az osztrák kormány ráadásul épp a közelmúltban fogadott el több, bevándorlást szigorító intézkedést, amelyet a magyar fél is helyeselt – fűzte hozzá. Mint írta, Bécs a felmérések alapján a világ egyik legélhetőbb városa, nem véletlenül választja lakhelyéül egyre több magyar is, akik Orbán Viktor szerint „kalandvágyból”, a Jobbik szerint pedig kényszerűségből hagyták el hazájukat. „A magyar kormánynak mára láthatóan egyetlen üzenete maradt választói felé: a bevándorlás valós problémáját rövidtávú belpolitikai célokra használják fel, és a háborús kommunikációnak alárendelik diplomáciai kapcsolatainkat is” – olvasható a közleményben. Vona Gábor közölte: „a Jobbik elítéli a Bécs elleni lejárató szándékú videót, én pedig Orbán Viktor nevében is bocsánatot kérek az osztrák emberektől”.

 

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.