Becsődölt az egykori milliárdos, árverezik a házát

MNO

2016. február 23., kedd 08:55, frissítve: kedd 11:14

Teljesen tönkrement a neves üzletember-borász, Szeremley Huba, elárverezik házát és szőlőit – írja a Blikk.

A bulvárlap internetes kiadásán megjelent cikk szerint Szeremley 25 millió forinttal tartozik a Raiffeisen Banknak, ezért kell megválnia 174 négyzetméteres badacsonyi családi házától – melynek kikiáltási ára 31,6 millió forint –, valamint két szőlőbirtokától, melyeket egy-, illetve másfél millió forintért lehet megszerezni.

Az ügy pikantériája, hogy Szeremley vagyonát három-négy évvel ezelőtt még 19 milliárd forintra becsülték, ezzel egyike volt a harminc leggazdagabb magyar üzletembernek. A Blikk érdeklődésére az egykori milliárdos elmondta, svájcifrank-alapú hitele volt, melynek megugrottak a törlesztőrészletei, valamint „egyéb ügyei” sem sikerültek. Azt írják, Szeremleynek a jelzálog mellett adóhátraléka is van, valamint valószínűsítik, hogy a Quaestor bedőlésekor is sokat bukhatott.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Miért innák a legdrágább ásványvizet, ha sokkal többért nyerset is kaphatnak?

Az amerikai yuppie-k úgy veszik literenként 1800 forintért a tömény baktériumtenyészetet, mint a cukrot.

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.