Bodnár Zoltán: Botkának október végéig mennie kell

2017. szeptember 28., csütörtök 19:10, frissítve: péntek 08:19

Kemény üzenetet küldött az MSZP miniszterelnök-jelöltjének a Magyar Progresszív Mozgalom: a csak közelmúltban ismertté vált szervezetet Bodnár Zoltán közgazdász képviselte a Hír TV-ben, aki Botka Lászlót említette az ellenzéki összefogás akadályaként.

Az MSZP zuhanó népszerűségi indexe is jelezheti, hogy mennyire volt jó ötlet Botka Lászlót megtenni jelöltnek – mondta a Newsroom című műsorban Bodnár. Botka tavaly decemberi jelölése különösen érzékenyen érinthette a Magyar Progresszív Mozgalmat, hiszen a szegedi polgármester Lattmann Tamást üthette ki a nyeregből, aki jelenleg az MPM sorait erősíti – és aki korábban állítólag az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje volt. 

Bodnár mindenesetre az mondta, hogy Lattmann Tamás csak egy a lehetséges személyek közül: olyan civil szereplőre lenne szükség, akit a parlamenti ellenzéki pártok konszenzussal tudnak elfogadni – és aki mellett egységesen állhatnak ki; egy pártjelölt elfogadása ugyanis egyből rangsort, a jelölő elsőbbségét eredményezné Bodnár Zoltán szerint.

A közgazdász hangsúlyozta, Botka Lászlónak október végéig le kellene köszönnie jelöltségéről, és már ekkor is az utolsó pillanatban lennének az új, közös jelöltet kereső pártok. „Mindenki vegyen egy nagy levegőt, és üljünk le egy közös asztalhoz (…) a kormányváltás történelmi felelősségét nem szabad eljátszani. Ha ezt az ellenzéki pártok megteszik, akkor 2018 után a történelem szemétdombjára kerülnek” – figyelmeztetett Bodnár Zoltán.

Az egykor a Liberálisokat erősítő pénzügyi szakember szerint az MPM nem szeretne királycsináló lenni, és ezért sem ragaszkodnak Lattmann Tamás jelöltségéhez.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az egyelőre csak nyilatkozatok szintjén megismerhető mozgalom az utóbbi napokban többször is szerepelt a hírekben. Az MPM megalapításáról Tarjányi Péter nemzetbiztonsági szakértő, a Zoom.hu tulajdonosa írt először Facebook-oldalán – aztán Lattmann Tamás, a mozgalom tagja rukkolt elő azzal, hogy Botka előtt ő lett volna az MSZP és több ellenzéki párt közös, civil kormányfőjelöltje.

Bár Molnár Gyula MSZP-elnök ezt cáfolta, Lattmann nyilatkozatát szerdán a Hír TV-ben megerősítette Tarjányi is, aki arról számolt be, hogy személyesen ő kasztingolta az MSZP civil jelöltjét, akit később a DK, az Együtt és a Párbeszéd is elfogadott volna.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.