Bontják az újpesti uszodát

MN

2017. december 6., szerda 18:05, frissítve: szerda 18:18

Elkezdték bontani az újpesti uszodát – derül ki Wintermantel Zsolt Facebookon közzétett bejegyzéséből. „El kell köszönnünk múltunk egy darabjától. Én magam is rendszeresen jártam ide, a húgom pedig itt tanult meg úszni” – írta az újpesti polgármester.

Felidézte, hogy az uszoda a Széchenyiből, egy csővezetéken kapta a vizet, amely szintén katasztrofális állapotba került, a sorsa meg volt pecsételve. „Ezt tudván, Újpesthez méltóan a kezünkbe vettük a sorsunkat, ahogy már annyiszor, és építettünk magunknak saját uszodát. De továbbra is szomorú szívvel sétáltunk el nap mint nap a gyermekkorunk szép emlékeit falai közt őrző, elhagyatott, gazdátlan, pusztulófélben lévő épület mellett. Most végleg elköszönünk tőle, a tulajdonos úgy döntött, lebontja” – fogalmazott.

Wintermantel Zsolt azt írta, nem tudja, mi lesz az épület helyén. „A területet valószínűleg eladják, de hogy mi lesz a sorsa, azt majd a jövendőbeli vevő tudja csak megmondani.”

Kiemelte, hogy a Barcsay-mozaik megmenekül a pusztulástól: már el is szállították, és egy másik uszodában állítják fel újra, olyan állapotban, ahogyan azt az alkotó megálmodta. Az új helyen lesz elég helye, és teljes pompájában, egyben kerül a falra.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.