Börtönbe mehet Orbán Viktor vendéglátója

2017. június 21., szerda 17:33, frissítve: csütörtök 08:08

Négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték szerdán délután a legnagyobb nyíregyházi önkormányzati cég első számú emberét. A Nyíregyházi Járásbíróság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás és hamis magánokirat felhasználásában találta bűnösnek Bocskai Pétert, a NyírVV Nonprofit Kft. vezetőjét. A másod- és a harmadrendű vádlottak – akik a vádirat szerint szándékos segítséget nyújtottak Bocskainak – szintén letöltendőt kaptak.

Bár az ítélet még nem jogerős – az ügyvédek fellebbeznek –, a bíróság döntése felkavarta a város közéletét, hiszen Bocskai a nyíregyházi polgármester bizalmasa, jobbkeze. Mi több, a cégvezető nagy támogatója a Fidesznek. Orbán Viktor a 2014-es kampányban személyesen kereste fel a családját, erről imázsfilm készült, amit a miniszterelnök meg is osztott a Facebook-oldalán „Családlátogatás Bocskai Döninél” címmel.

Az ügyészségi vádirat szerint a város vagyonát kezelő és üzemeltető NyírVV ügyvezetője is részese volt annak a bűncselekmény-sorozatnak, amely több mint 80 millió forintos kárt okozott a társaságnak. A vádirat szerint Bocskai egy ismerős vállalkozót bízott meg az útfelújításokkal, ám azok egy részét nem végezték el, csak „leszámlázták” a munkálatokat. Közvetve az önkormányzatnak, hiszen a cég Nyíregyháza 100 százalékos tulajdonában áll.

Az ügy pikantériája, hogy a bíróság korábban meghallgatta a tulajdonosi jogokat gyakorló polgármestert, Kovács Ferencet is, a fideszes városvezető viszont jelezte: az önkormányzat nevében nem jelent be kárigényt. Kovács a 2013 óta húzódó ügyben többször megvédte a bizalmasának számító Bocskait, hangsúlyozva: szó sem lehet róla, hogy az ítéletig menessze vagy felfüggessze a cégvezért, akit megillet az ártatlanság vélelme.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.