Brutálisan sokat túlóráznak a honvédek a déli határnál

2017. július 5., szerda 06:27, frissítve: szerda 14:08

Brutálisan sokat túlóráztak a magyar katonák tavaly és az idei év első felében. Tavaly ötmillió órát töltöttek túlszolgálatban a honvédek, 2017 első fél évében pedig 2,9 millió órát – derül ki Simicskó István honvédelmi miniszter tegnap közzétett válaszaiból, amelyeket Demeter Márta független parlamenti képviselő írásban feltett kérdéseire adott. A minisztérium adatai alapján tavaly folyamatosan emelkedett a túlórák száma. Míg januárban 203 ezer órát rendeltek el, decemberre 525 ezer óra fölé kúszott a szám. A csúcsot az idén januárban érte el, amikor 877 ezer órát dolgoztak pluszban a katonák.

– A Donnál nem vették ennyire igénybe a katonáinkat a második világháborúban – mondta a Magyar Nemzetnek Kovács Gyula. A nyugalmazott alezredes úgy véli, mindez azzal áll összefüggésben, hogy a honvédeknek kell helytállniuk a déli országhatár mellett felhúzott kerítésnél. Kovács kiszámolta, hogy már a tavalyi első fél évben minden második napjukban 12 óráztak a katonák, ráadásul a túlszolgálatba nincs beszámolva az ingázás ideje. Mivel a kormány válsághelyzetet hirdetett a migráció miatt, a honvédség jogszerűen rendelheti el a túlórákat. A nyugalmazott katona megjegyezte: az utóbbi másfél évben szinte minden „hadra fogható” katonát odarendeltek a határra, még a légierő zenekarát és az Afganisztánt megjáró honvédeket is. Tavaly átlagosan 800 túlóra juthatott egy katonára.

Mindez az államnak tavaly több mint 11 milliárd forintnyi pluszköltséget jelentett, az idén pedig 6,6 milliárdot. Kovács szerint az is probléma, hogy két-három hónap késéssel fizetik ki a katonáknak a kiegészítést.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.05.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.