Csak jövőre lesz ingyenes bárányhimlőoltás

2018. március 8., csütörtök 18:49, frissítve: csütörtök 19:48

Jövő év elejétől, tehát 2019. január elsejétől lesz ingyenes és kötelező a bárányhimlő elleni védőoltás – erről beszélt lapunk kérdésére Lázár János a csütörtöki kormányinfón.

Úgy tűnik, a döntést nem könnyen hozta meg a kabinet, ugyanis a Miniszterelnökséget vezető miniszter már tavaly január elején is arról beszélt, nyitott a megoldásra a kormány. Hogy miért késlekedtek ennyit, érthetetlen, hiszen éppen az Emberi Erőforrások Minisztériuma hívta fel a figyelmet korábbi válaszában arra: egy 2017-es hazai elemzés rámutat, hogy az átlagos megbetegedési számtól függően 1,8-1,9 milliárd forint kiesést okozhat a bárányhimlő. Vagyis az oltás ingyenessé és kötelezővé tételével a kormány nemcsak a szülők anyagi terhein könnyít, hanem a gazdaságnak is kedvez. Mint korábban lapunk megírta, az oltásnak azért is van jelentősége, mert – bár a bárányhimlő általában enyhe lefolyású fertőzés – immunhiányos csecsemőknél életveszélyes is lehet. Aki pedig felnőttkorban fertőződik meg, annál a betegség lefolyása sokkal súlyosabb.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.09.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.