Csalódott Orbán Viktorban a Tusványoson bántalmazott tiltakozó

MN

2017. július 26., szerda 20:53, frissítve: csütörtök 08:41

Csalódott Orbán Viktorban, ezért fütyülte ki a miniszterelnököt Tusványoson Ladó Andrea. A Bálványosi Szabadegyetemen a földre rántott nő a Hír TV-ben arról beszélt: Nem haragszik senkire. Eleve úgy tervezte, addig fütyül, ameddig ki nem veszik a sípot a kezéből. Elfogadja, hogy provokátornak tartják, de nem Soros-bérenc. Fenyegetést nem kapott az eset óta, csak azt mondták neki, hogy „hasznos idióta vagyok, mert a baloldal belénk rúg”.

A szoftverfejlesztő Ladó már Magyarországon él és szereti Budapestet, de azt mondta: „Tusványoson én vagyok otthon, nem Viktor.” A fütyüléssel Orbán Viktor 2010 utáni politikája ellen akart tiltakozni. Nem tetszik neki, hogy a kormányfő az embereket, az erdélyi magyarságot és a tusnádfürdői hallgatóságát használja díszletnek amellett, hogy saját magát fényezi. „A biztonságérzetünkre apellál, megment minket, közben nyugodtan lehet lopni” – mondta.

Korábban Orbán támogatója volt, ma már mindennap van olyan, ami felháborítja, és az oroszok felé közeledést nem tudja megbocsátani a miniszterelnöknek. Meghirdetett egy „akciót”, hogy ne csak egyedül fütyülje ki Orbánt, de azt tapasztalta, hogy nem mernek kimenni az emberek és fütyülni, nincs konstruktív vita. „Orbán és pénze valamivel távolabb van”, tehát azt azért nem jelentené ki, hogy az ottaniak félnek. Emlékszik még arra, amikor Medgyessy Péter egykori miniszterelnököt fütyülték ki.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.