Csillagászati összeget fizettek a katonák túlóráztatásáért

Horváth Csaba László

Horváth Csaba László

2017. július 4., kedd 19:23, frissítve: szerda 07:24

Tizenegy hónap alatt hatmillió óra túlszolgálatot rendelt el a Magyar Honvédség a katonák számára – derült ki Simicskó István honvédelmi miniszter parlamenti válaszából. A független Demeter Márta kérdésére a tárcavezető közölte, hogy az állam tavaly június óta a túlszolgálatokért 13,6 milliárd forintot fizetett ki.

Az adatok érdekessége, hogy a január volt a kiugró hónap, ugyanis míg szinte minden más hónapban körülbelül ugyanannyit kellett túlórázni, ebben az egy hónapban a szokásosnak majdnem a kétszeresére emelkedett a túlórák száma. Nem mellékes, hogy a miniszter nem is egy teljes év túlóramennyiséggel tudott számolni, hiszen az idei, júniusi elszámolást még nem tudták lezárni.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Meglepő, de nem a téli sötétségben nő az öngyilkosságok száma

Mennyire határozza meg boldogságunkat a fény és miért veszélyesek a legújabb fényforrások?

Ficsor Benedek

Mácsai Pál: Semmi misztikus, játszani mindenki tud

Az Örkény alapító igazgatója a színházról, a Terápiáról, bulvárról, békülő szekértáborokról és a színház mély erkölcsösségéről. Interjú.

Szécsi Noémi

Feltárul Szabó Magda eddig kevésbé ismert szenvedélyes oldala

Az írónő szerelmei, avagy zavarba ejtő naplórészletek a kálvinista nagyasszony életéből.

Pintér Bence

„Öröm minden zsidónak”, vagy a nemzetközi jog semmibevétele?

Vélemények a Jeruzsálemmel kapcsolatos, múlt heti Trump-bejelentésről.