Csúszik a Déli pályaudvar átalakítása

2017. december 27., szerda 14:13, frissítve: szerda 14:22

Lefújták a Déli pályaudvar átépítésének előkészítésére kiírt közbeszerzést – ez derül ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából. Az eredménytelenség oka, hogy a MÁV-nak nincs meg a fedezete a pályaudvar üzemi részére tervezett „sport- és szabadidős célú városfejlesztés megvalósításához szükséges tervezési feladatok” elvégzésére. Erre egyébként lehetett számítani, az állami vasúttársaság eleve feltételesen írta ki a pályázatot, jelezve, hogy az eljárás megindításának időpontjában, azaz idén október 11-én, „a tárgyi eljárás fedezetét biztosítani hivatott támogatási szerződést” még nem írták alá. Most kiderült, hogy erre azóta sem került sor, így nem kötnek szerződést a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. vezette győztes konzorciummal. A nyertes vállalkozónak a tervek elkészítése mellett a bontásról, a kármentesítésről, az engedélyeztetésről és a megvalósíthatóságról is gondoskodnia kellett volna.

A Déli pályaudvar megszüntetése vagy átalakítása régóta napirenden van. Szó volt arról, hogy teljesen lebontják a korszerűtlen épületet és egy kórházat építenek a helyére, később más tervek is születtek és haltak el. Tavaly márciusban azután arról határozott a kormány, hogy a pályaudvar területét vegyék állami tulajdonba, s ennek nyomán a MÁV már csak mint vagyonkezelő működtesse az átalakuló létesítményt. A kormányhatározat a különféle előkészítő feladatok elvégzéshez kereken egymilliárd forint közpénzt rendelt.

A pályaudvar átalakításának ötletéről valószínűleg nem tett le a kormány, most már csak az a kérdés, hogy a jövő évi választások előtt lépnek-e bármit is az ügyben, vagy inkább az új kabinetre hagyják a feladatot. A jelenlegi elképzelés szerint a Déliben megmarad a személyforgalom, az üzemi területeken pedig olyan sportcélú beruházásokat hajtanak végre, amelyek alapvetően a Testnevelési Egyetem céljait szolgálják, de az elképzelés szerint a nagyközönség is használhatná majd azokat. Szó volt például jégcsarnok, tenisz- és fallabdapályák építéséről, de ha megvalósul a terv, a Déli mellett lesz például sípálya gyermekek számára, lehet majd a területen sziklát mászni, golfozni tanulni, utcai kosárlabdát játszani, és extrém sportokra alkalmas pályát is kiépítenek majd. A munkálatokat a tervek szerint 2018-ban kellett volna elkezdeni, hogy 2022-re befejeződhessenek.

A Déli pályaudvar átalakítása mellett napirenden van a Kelenföldi pályaudvar átalakítása is. Mivel a két beruházást gyakorlatilag együtt kezeli a kormány, valószínűleg az utóbbi esetében is felkészülhetünk némi csúszásra.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.