Deák Dániel: A túlhatalom mindenkit megront

2018. február 3., szombat 12:14, frissítve: szombat 19:21

A magyar társadalom annyira megromlott, hogy szimbiózisban él az irracionálisan működő állammal – mondta lapunknak Deák Dániel egyetemi tanár, társadalomkutató. A szakember szerint „mindenki szem a láncban”, azaz az emberek többsége része a Fidesz korrupt rendszerének.

– Az előző év végén lehetett az első híradásokat olvasni arról, hogy a szaktárca honvédelmi intézkedési terv készítésére kötelezi az óvodákat és az iskolákat. Ön ezzel összefüggésben azt mondta, a terv olyannyira nem felel meg az alaptörvény szellemének, hogy ellene való tiltakozásként a polgári engedetlenség is felvetődhet. Mitől annyira aggályos ez az intézkedés, hogy ilyen szokatlan tiltakozási formát kellene alkalmazni vele kapcsolatban?
– Először is látni kell, hogy igen erőteljes beavatkozás történik az iskolák életébe. Másodszor: az intézkedési tervnek, mondjuk így, többféle vetülete van. Leginkább a politikai tartalma látszik, hiszen a kormánypropaganda manipulációs eszköze. Ezenkívül előkészítetlen a jogszabályi háttere, illetve nincs megindokolva, miért van szükség rá. Mozgósítási tervek oktatási-nevelési intézményekre kényszerítése jelentősen korlátozza a lelkiismereti szabadságot. A kabinet erőteljesen beleszól általa a polgárok életébe. A kormányzatnak ez a fajta agressziója behatol az intim szférába. Ez rendkívül veszélyes. Itt valójában a társadalmi béke a tét, annak a megbontását célozza ez az intézkedési terv.

– Miként jöhetett létre ez a helyzet?
– Általában elmondható, hogy az államnak túlhatalma keletkezett, mert a demokratikus fékeket és a hatalmi ellensúlyokat fokozatosan lebontották. Miután ezek az intézményi garanciák eltűntek vagy erodálódtak, az állami működés irracionálissá vált. Emiatt széles körben bizonytalanság uralkodik el az emberekben. Ezt szítja egyébként a propaganda is, ezért pedig sokakban kaotikus kép alakul ki. Vagyis azt gondolják, hogy a világban rendetlenség van, amit nem lehet megmagyarázni. Ha pedig így van, akkor az ezzel kapcsolatos élményeket és információt nem is lehet feldolgozni. Ilyen esetben mutatkoznak meg az embereken a frusztráció szokásos melléktermékei: az összeesküvés-elméletek – mondjuk olyanok, hogy nem oltatom be a gyermekemet, mert ki tudja, milyen csipet ültetnek belé –, vagy az álhírek, illetve a bűnbakképzés.

– Az állam, pontosabban a 2010 óta regnáló Orbán-kormány már korábban beavatkozott az emberek életébe, például a magánnyugdíjpénztárak államosításával. Ez a honvédelmi intézkedési tervnél jóval több, közel hárommillió embert érintő intézkedés nem indokolta volna sokkal inkább azt a társadalmi reakciót, ami a polgári engedetlenség formájában nyilvánulhatott volna meg?
– Ez így van, de látni kell, hogy egy sok éven átívelő folyamatról van szó. A 2014-es választással jogilag új kormány állt fel, ezért minden épeszű ember azt gondolta, hogy az Orbán-kabinet a korábbi kétharmados felhatalmazásával élve mindent elért, amit csak lehetett, és a jövőben a politika nem fog mindenbe beleszólni. Ehhez képest ennek az ellenkezője történt. Vagyis 2010-ben elindult egy olyan folyamat – ebbe tartozott többek között a magánnyugdíjpénztárak és a takarékpénztárak államosítása, a médiatörvény, a trafiktörvény elfogadása –, amely, úgy tűnik, megállíthatatlan. És amikor eljutunk a gyűlöletbeszédig, akkor az nem azért van, mert Orbán Viktor vagy Habony Árpád akarja – persze nyilván ők is akarják–, hanem mert annak objektív okai vannak. Miután az állam irracionálisan működik, napról napra súlyosbodik a helyzet, aminek a következményei egyre komolyabbak. Ezt a folyamatot már maga Orbán Viktor sem tudná megállítani.

– Ha jól értem, azt mondja, hogy a kormány is belekerült valamiféle spirálba.
– Igen, erről van szó.

– De miért nem tudná Orbán Viktor megállítani ezt a folyamatot, ha akarná?
– Mert a túlhatalom mindenkit megrontott. Ezt a helyzetet csak demokráciával lehet orvosolni, de felszámolták a társadalom demokratikus immunrendszerét is. Ráadásul nemcsak a politikusokról van szó, hanem a magyar társadalomról, amely minőségében oly mértékben megromlott, hogy szimbiózisba került az irracionális módon működő állammal, és úgy tűnik, nem tud kikecmeregni ebből.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Akkor ebben a helyzetben mi értelme van egy olyan tiltakozási formának, mint a polgári engedetlenség, amely erőszakmentes, és nem okozhat másoknak joghátrányt?
– Nem sok. Társadalomkutatóként amúgy is az a véleményem, naiv elképzelés, hogy a társadalmi folyamatokat irányítani tudnánk. Azt látjuk csupán, hogy egyes tendenciák milyen irányba mutatnak. Objektív és soktényezős, csak kevéssé szabályozható folyamatról van szó. A spirálból nemigen lehet kikerülni.

– Mi lehet mindennek a vége?
– Nem tudjuk. Robbanás vagy a társadalom kifáradása – nem jósolható meg.

– A társadalom kifáradásának mintha már lennének jelei. Míg 2011-ben egyes ellenzéki országgyűlési képviselők odaláncolták magukat a Parlament bejáratához a választási törvény elfogadása ellen tiltakozva, vagy 2013-ban fiatalok egy csoportja a polgári engedetlenséget választva megszállta a Fidesz-székházat, és így demonstrált az alaptörvény negyedik, az Alkotmánybíróság mozgásterét szűkítő módosítása ellen, addig ma úgy tűnik, a kormányzati nyílt uszítás, a gyűlöletkeltés, a civil társadalom ellehetetlenítése, vagy ahogy előbb említette, a társadalmi béke megbontása nem éri el az emberek ingerküszöbét. Miért van ez?
– Mert mindenki szem a láncban.

– Ugye, tudja, hogy ezt a kijelentését rengeteg ember kikérné magának? Egy hétköznapi ember miként lehet szem a láncban?
– Úgy, ahogy mondtam: a túlhatalom mindenkit megront.

– Egy átlagembert is?
– Biztos vannak olyanok, akik teljesen jogosan kérnék ki maguknak, hogy részei lennének egy korrupt rendszernek. Én is. A magyar társadalom tendenciáit ismerve azonban nagy általánosságban mégiscsak igaz, amit mondtam. Szinte minden család érintett csalások révén, szinte mindenkinek vaj van a fején. A rendszerváltás olyan kataklizmákat okozott, hogy például egymillió magyar ember munkanélkülivé vált. Valahogy viszont mégiscsak élni kellett. Ezért a Dunától keletre, de nem csak ott, kitaláltak olyan létezési módokat, amelyek részben törvényesek, részben vagy inkább nem. Így alakult ki a szürkegazdaság, ami veszélyesebb a feketegazdaságnál is. A legtöbb család ebben élt és él. Mondok erre egy példát. Magyarországon több százezer gazdasági társaság van. Ezek minimálbért fizetnek az alkalmazottaiknak, és osztalékban veszik ki a jövedelmet. Ez nyilvánvalóan csalás, mert mindenki tudja, hogy a bejelentett személyek nem minimálbérből élnek. Akik részt vesznek benne, saját magukat rabolják meg, mert nem lesz nyugdíjalapjuk. Úgy is mondhatjuk, hogy önpusztító folyamat, mert saját magát, a saját jövőjét pusztítja a társadalom. Alig van olyan magyar család, amelyik ne venne részt ebben. Arról nem is beszélve, hogy erkölcsileg is ásatag az egész, mert mindenki tudja, hogy nem tartják be a szabályokat. Teljesen logikus, hogy olyan politikai osztályunk van, amelyik megfelel ennek a szürkezónás létezésnek.

– Igen ám, de több millió olyan ember is él az országban, akinek a máról holnapra való létezés a legnagyobb gondja. Ők is érintettek ebben a folyamatban? Nem inkább áldozatok?
– Természetesen áldozatok. De az, hogy belekényszerítik őket bizonyos helyzetekbe, nem jelenti, hogy ártatlanok lennének. Ferde szándékok és tisztátalan cselekvések olyan pókhálója jött létre, amely mindenkire rátelepült. Ezért szinte mindenkinek rossz a lelkiismerete.

– Ez egyébként a korrupció egyik formája, megjelenése?
– Nem. Ez azon túl, a polgári létezés alatt van. Nincsenek szilárd polgári normáink.

– Volt egyáltalán olyan időszaka a magyar történelemnek, amikor „tisztán” polgári társadalomban éltünk?
– Ilyen valószínűleg sosem volt. Az aranykorként emlegetett dualizmus időszaka sem volt ilyen. Zsákutcás kelet-európai fejlődésben élünk évszázadok óta, amelyben vannak szerencsésebb periódusok, illetve visszaesések. Ma is olyan a rendszer, hogy ténylegesen nem a gazdasági teljesítmény számít, mert nincsenek tiszta versenyviszonyok, hanem a költségvetési korlát „puhasága”. Ugyanúgy megvan a ciklikus hullámzás, jobb-rosszabb időszakok váltogatják egymást, valamint az állam és a polgár örökös háborúban áll egymással, ebből pedig mindenféle indulatok származnak. A második Orbán-kormány óta kibékíthetetlen ellentét van azok között, akik az állami szektor főszereplői és haszonélvezői, és azok között, akik valamilyen módon kimaradnak ebből a rendszerből. Ebből fakad, hogy a társadalmi békétlenségnek, például az Őcsényben megjelenő indulatoknak strukturális okai vannak. Ez mélyen benne van a magyar társadalom kudarcos teljesítményében.

– Ez a zsákutcás fejlődés jellemző a többi volt szocialista, jelenleg európai uniós tagországra is?
– Igen, kivétel nélkül.

– Az egyes államok, kormányok hatalomgyakorlása tekintetében is van hasonlóság?
– Persze. Meg lehet nézni, mi volt Horvátországban Franjo Tudjman vagy Romániában Ion Iliescu elnöksége alatt. Vagy a legfrissebb példa: az újonnan megválasztott cseh elnök, Milos Zeman. Az összes ilyen hatalomgyakorlás a kudarcos fejlődésből ered.

– A kormány intézkedései elleni tiltakozásokra visszatérve: miért nem lett komoly következménye a pedagógustüntetéseknek, a CEU és a civilek elleni kormányzati lépések kiváltotta demonstrációknak?
– Mert a magyar társadalom nem elég szervezett.

– Mégis vannak ellenpéldák. Az internetadó felvetésekor 2014 őszén két tüntetés után meghátrált a kormány, a múlt év elején pedig a budapesti olimpiarendezés szándékát sikerült megakadályozni. Mindkét tiltakozás spontán, alulról szerveződő kezdeményezés volt. Mitől lehettek sikeresek?
– Fontos kivételekről van szó. De az ilyen kezdeményezések mégsem álltak össze olyan szerveződéssé, amely a kormánnyal szemben ellensúlyt tudna képezni. Lehet, hogy ez később bekövetkezik, most viszont nem látom a jelét.

– Egyáltalán milyen esélye van a tiltakozásnak a mostani hatalommal, a társadalmi békétlenséget szító kormányzattal szemben?
– Ezt valószínűleg senki nem tudja megmondani. Nehezíti mindezt, hogy az ellenségképzés is megindult a magyar társadalomban. Amikor ugyanis beindulnak a frusztrációs mechanizmusok, kialakul az általános bizonytalanság érzése, akkor azt csak úgy lehet feldolgozni, hogy rámutatok egy másikra, és rájövök, hogy utálom, mert nem abba a csoportba tartozik, amelyikbe én. A Biblia az inimicus, vagyis a nem barát szót használja az ellenségre. Ám létezik egy másik szó is erre: hostis. A hostis nemcsak ellenség, de olyan személy, akit meg kell bélyegezni, mert egy másik csoporthoz tartozik. A kettő között a különbség az, hogy az inimicusnak meg lehet bocsátani, de a hostis számára nincs irgalom. Ez a folyamat tehát elindult a társadalomban, de ebből következik, hogy bármi megtörténhet, mert nem tudjuk, hol fog robbanni valami.

– Nem lehet, hogy ez a folyamat egy idő után kontraproduktív lesz?
– Természetesen lehet, illetve nyilvánvalóan már ma is az, de ahogy említettem, nem hiszek a társadalmi folyamatok tervezhetőségében.

– Azzal, hogy a kormányzat folyamatosan gyengíti az általa Soros-szervezeteknek titulált civileket, gyakorlatilag a teljes civil szférának is árt, mert rombolja a hitelességét. Ha ez így marad, milyen lehetőségei lesznek a társadalomnak a kiállásra, a szerveződésre vagy arra, amit úgy nevezünk, civil kurázsi?
– Kevés lehetőség marad. Nem tudjuk megmondani, hol fog felfesleni a társadalomnak az a szövete, amiből a szabadság vagy a félig szabadság szigetei létrejöhetnek. Ez attól is függ, hogy a regnáló hatalom milyen intézkedéseket hoz. A rendszer azonban hosszabb távon és nagyobb léptékben nem tudja magát szabályozni.

– Teljesen kizárt, hogy az említett szál belülről feslik majd fel?
– Senki sem tudhatja. A Kádár-korszakban például meg voltunk győződve arról, hogy a rendszer örök életű lesz.

– De azt a rendszert egy fél Európára befolyást gyakorló elnyomó állam működtette, ellenőrizte. Jelenleg nincs ilyen függőség. Nincs külső erők által fenntartott elnyomás.
– Ennek ellenére nemcsak attól függ az ország jövője, hogy itthon mi történik majd, hanem attól is, milyen a beágyazottságunk a nemzetközi folyamatokba, az európai integrációba és a világgazdaságba. Ne feledjük, hogy kialakult egy olyan helyzet, amelyet nem rossz szándékból, de már az Antall-kormány, az első rendszerváltó kormány idézett elő. A magyar gazdaság tulajdonképpen néhány nagyvállalatnak dolgozik be. Ez azóta csak erősödött, és végtelenül káros következményei vannak. Nem alakulnak ki szuverén kisvállalatok, polgári módon élő és gazdálkodó családok, nem erősödik a helyi gazdaság. Beálltunk az olyan nagy nemzetközi cégek mögé, mint például az Audi, amely hosszú éveken át semmit sem fizetett a magyar költségvetésbe, és szerintem most sem fizethet túl sokat.

– Ehhez képest manapság mást se hallani, mint a magyar vállalkozások helyzetbe hozását, a magyar cégek erősítését…
– Buta demagógia az egész. Valójában a kormány kiválasztott néhány tucat vállalatot, azokat támogatja minden eszközzel. Többnyire olyan külföldi cégek jöttek hozzánk, amelyek tudták, hogy a kormánnyal kell jóban lenni, ki kell alakítani valamiféle átláthatatlan, kusza és semmiképpen sem demokratikus viszonyt, amivel meg lehet szerezni a támogatásokat, be lehet csapni az európai uniós hatóságokat. Az ilyen vállalatok kivételezett helyzetbe kerültek. Ez egyébként a Gyurcsány-kormány alatt is így volt.

– A Magyarországot érintő európai uniós támogatások viszont megváltoznak 2020 után, mert nem biztos, hogy az EU keleti régióinak fejlesztésére ugyanannyi pénzt szánnak, mint eddig.
– Az EU következő hétéves költségvetési ciklusában nyilván újból áttekintik, hogyan lehet úgy működtetni a kohéziós alapokat, hogy a fejlődés nagyobb reményével kecsegtessen. Minden statisztika azt mutatja – és nem csak Magyarország esetében –, katasztrófa, ahogy a kohéziós és strukturális alapok felhasználása történik. Nemhogy csökkentek volna az északi és a déli, a nyugati és a keleti államok közötti különbségek, hanem nőttek, annak ellenére, hogy számolatlanul költöttek eurómilliókat erre a célra. Ilyenformán az Európai Unió finanszírozza a végtelenül romlott Orbán-rendszer működését.

– Miért éri ez meg az EU-nak?
– Mert Magyarország finanszírozása nem kerül sokba, ezenkívül tízmilliós piac, jelentős autóipari cégek települtek be. Ma már lényegében senki sem akarja, hogy nálunk megváltozzanak a gazdasági stratégiai viszonyok – főleg nem gyorsan –, mert nagy cégek és bankok dőlhetnek be úgy, hogy mindent maguk alá temetnének. Mindenki beállt a sorba, mindenkinek az az érdeke, legalább rövid távon, hogy ez a rendszer tovább működjön. Látható víziója pedig egyelőre nincs sem kormánypártiaknak, sem ellenzékieknek, sem politikusoknak, sem másoknak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.03.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.