Demográfiai zuhanás: 8 évünk van, hogy kitaláljunk valamit

2015. november 4., szerda 19:38

Néhány politikus hajlandó elalélni attól, amikor azt látja a KSH adatai között, hogy pár százzal növekedett a születésszám. Azonban Benda József szociológus egy friss tanulmánykötetében rámutat, ennek a pár száznak egész pontosan 15 ezernek kellene lennie. És hogy ne legyen ennyire egyszerű a matematika, a szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy minden, a XX. vagy XXI. században eddig megtett családpolitikai döntés sikertelennek bizonyult, méghozzá azért, mert a gyermekvállalást egyszerűen pénzkérdésként kezelte, és nem gondolkodott el azon, hogy milyen egyéb okai vannak, hogy az emberek nem vállalnak időben elegendő számú gyermeket.

A XX. és most már XXI. századi magyar politikatörténet mind ez idáig sikertelen eszközökkel próbálkozott megállítani a magyarországi népességfogyást. Olyannyira, hogy bár most sokan igyekeznek történelmi jelentőségűnek beállítani, hogy néhány százzal többen születtek, mint a korábbi években, nem mindegy, mennyivel, és hogy mi a bázis: most szülnek utoljára a rövid ideig tartó Ratkó-korszakban születettek gyermekei, és bár a növekmény most valóban megvan néhány százas, ennek most és azonnal kellene évente 15 ezresnek lennie.

Ratkó Anna
1949 és 1953 közötti népjóléti, majd egészségügyi miniszter. Az abortusztilalom és a gyermektelenségi adó miatt a természetes szaporodás üteme ezekben az években jelentősen nőtt, 1954-ben 223 ezer gyermek született. A terhességmegszakítás tilalmát 1956 júniusában oldották fel, a gyermektelenségi adót pedig az 1956-os forradalom után törölték el. Az ebben a félévtizedben született generációt Ratkó-gyerekeknek hívják. 1962-re százezerrel csökkent az élve születések száma. 1967-ben emiatt bevezették a gyest, pár évvel később pedig a lakáspolitikai kedvezményt, ezek átmenetileg segítettek megfékezni a drasztikus csökkenést.

Benda József szociológus kedden bemutatott könyvében (A szakadék szélén) részletesen bemutatja az elhibázott próbálkozások évtizedeit, de ennél többre is vállalkozik, kísérletet tesz annak megfogalmazására, mit kellene tenni ahelyett, amit a politika időről időre csinál; pusztán intézményrendszerek tüneti átalakításával vagy pénzbeli segítéssel önmagában ugyanúgy semmire sem fogunk jutni, mint eddig.

Az önfelszámolás útján

„A magyar népesség gyorsuló ütemben fogyatkozik, és megindult az önfelszámolás felé. Eljött az ideje, hogy személyesen mindenki szembesüljön az élet egyik alaptörvényével; ha nem leszünk képesek világra hozni és testi-lelki egészségben felnevelni a következő nemzedékeket, akkor mindazok a szellemi és fizikai javak, amelyeket társadalmunk az elmúlt évszázadok során felhalmozott, pár évtized alatt elenyésznek” – foglalta össze a kötet megalkotója. Benda arra vállalkozott, hogy átfogó tanulmányában bemutassa a korai családi szocializáció meghatározó folyamatait, feltárja ennek történeti alakulását, az iskolai folyamatok lappangó folyamatait, elemezze ezek következményeit a társadalom értékrendjére, az életminőségre, valamint a házasságkötések és gyermekvállalások számára vonatkozóan, végül megoldási javaslatot vázol, mert azt is kell.

 

Benda úgy látja, hogy mindaz, amivel eddig a politika próbálkozott, mindössze annyi hatást ért el, hogy stabilizálta a születésszámot, de a trendirányt semmi nem tudta megváltoztatni. Ennek okát abban látja, hogy a gyermekszületést pusztán gazdasági kérdésnek tekintették, figyelmen kívül hagyva az emberek gondolkodását és értékrendjét. Ennélfogva szerinte a folyamatok megértéséhez sokkal komplexebb gondolkodás szükséges, meg kell érteni a párválasztási és a gyermekgondozási képesség kialakulásának folyamatát és befolyásolási lehetőségeit.

Magukra hagyott gyermekeink, dolgozó nők

A szakember szerint tudományos tény, hogy az újszülött csecsemőnek állandó, szeretetteli és biztonságot nyújtó kapcsolatra van szüksége, ami tulajdonképpen már az anyaméhben megkezdődik, de a „társadalmi együttélés” kialakulása már a születés utáni első percben megkezdődik, és az első évben stabilizálódik is, ez a későbbi társas kapcsolatok, a családalapítás, a szülővé válás, mindezek által pedig a társadalom újratermelődésének alapja. – A biztonságos kötődési mintával nem rendelkező ember energiájának nagy részét kompenzálásra fordítja, elmarad a tanulásban, a másokhoz kapcsolódása belső és külső konfliktusokkal terhelt, a társadalomban kevésbé találja meg a helyét, utódvállalási képességei szerényebbek. Folyamatos küzdelemben áll önmagával és környezetével, könnyen téved deviáns utakra – sorolja Benda.

1948 és 1980 között a nők foglalkoztatása egymillió fővel bővült. 1990-ben a munkaképes nők 82 százaléka dolgozott, ami még a kontinens fejlett részének átlagát is meghaladta 20 százalékkal, elérve a lehetséges maximumot. Mindez úgy alakult ki, hogy az 1950-es évektől az édesanyák hathetes gyermekágyi segély után kénytelenek voltak munkába állni. Ekkor csírázott ki a bölcsődei hálózat, napos, hetes és hónapos (!) formában. A munkahelyek mellett kialakultak üzemi bölcsődék is, amelyekbe 4 óránként bejártak szoptatni az édesanyák.

„De vajon mit élhettek át azok a csecsemők, akiknek a legérzékenyebb korszakuk éppen az 1950 utáni szűk két évtizedre esett? Biztonságot? Együttérzést? Boldogságot? Saját nélkülözhetetlenségüket? Bizalmat? Vagy inkább félelmet, elhagyatottságot, csalódást, kitaszítottságot, magányt?” – sorjáznak Benda kérdései. Mint mondja, megfigyelések szerint azok a csecsemők, akik heti 20 óránál többet vannak távol édesanyjuktól, leggyakrabban bizonytalan kötődési mintát mutatnak. Kutatások azonban azt is mondják, hogy az elhanyagolt csecsemők útja sincs végérvényesen meghatározva, bár az övék nehezebb biztonságosan kötődő társaiknál. „Akinek sikerül bekerülnie egy folyamatosan támogató interaktív és szeretetteljes új csoportba, be tudja hozni lemaradását, és fel tudja dolgozni a traumáit” – ad reményt a szociológus.

Házasodási kedv: 97 volt, 37 százalék lett
Az a generáció, amelyik 1954-ben született, még 97 százalékban kötött házasságot. Amint a nők tömeges munkába állásának korszaka beköszöntött, 51 százalékra csökkent a házasodási hajlandóság. A ma aktuális korosztálynak már csak 37 százaléka házasodik, kétharmaduk pedig el is válik. Benda szerint kitörési pont volna, ha az iskolában is lenne valamiféle kapcsolatkultúra-oktatás.

Mit csinál az iskola?

A mai magyar iskola légköréről általánosságban igen rossz véleménnyel van Benda. Szerinte azok többségükben korlátozzák az élet legalapvetőbb megnyilvánulásait, így az önkéntes mozgást, a megszólalást, a véleménynyilvánítást, a társas együttérzés, a szolidaritás, a bizalom kifejezése pedig szinte tilos is. A kapcsolatok ápolása az iskolában már-már illegalitásba kényszerül, különösképpen tilosnak tűnik egymás védelmezése, bátorítása.

„Itt nem az egyes pedagógusok hiányosságairól szólunk, hanem a rendszer felépítéséről, annak működési folyamatairól, amelynek ők maguk is sokszor szenvedő alanyai. A tanárnak feladata annyi lett, hogy átadjon, elmondjon, számon kérjen, nem tehet mást, mint hogy az előírt célt az általa ismert eszközökkel megvalósítsa” – írja körül az „ördögi kört” Benda, pedig szerinte éppen a kapcsolatmenedzselés színterének kellene lennie az iskolának, hiszen az ezekhez szükséges, fejleszthető tulajdonságok lennének a párválasztás, az együttélés és a gyermekgondozás legfontosabb alappillérei. „Mondjuk ki, iskoláink többsége nem alkalmas arra, hogy lelki, fizikai, szociális értelemben, érzelmileg és lelkileg egészséges, tanulóképes, szeretetteljes társas kapcsolatokat építő, családbarát generációkat neveljen fel.”

Sok mindent egyszerre lehetne megoldani

És hogy mit kellene tenni? Benda így írja körül: társadalmunk bizalmának, kapcsolati kultúrájának, mentálhigiénés állapotának kellene szintet lépnie.

„Ahhoz, hogy országunk az egészséges, növekedő, sikeres és versenyképes nemzetek sorába kerülhessen, a családi, társadalmi és közösségi kapcsolatok tömeges újraépítésére van szükség. A gyermekvállalás ösztönzése szempontjából a fentiek alapján a gazdasági tényezőket fontos eszköznek tartjuk, azonban nem elégségesek ahhoz, hogy a trend megváltozását előidézzék.”

Korfa
A 2004-es KSH-adatok azt mutatják, a Ratkó-generáció most 60 év körül jár. Az ő gyermekeik egy népes korosztály még, de ők a szülőképesség felső határán vannak, mintegy 90 ezer anyáról beszélhetünk. A következő évben a szülőképesek már 5 ezerrel kevesebben vannak, 8 év alatt pedig 58 ezerrel csökken a számuk, ennyinek kellene a népességfenntartáshoz szükséges 150 ezer születést „produkálnia”. Benda szerint tehát 8 évünk van, hogy „a feladatot megoldjuk”, a jelenlegi folyamatok szerint ugyanis további tíz év, és 35 ezer szülőképes nő marad az országban. Siker 105 ezer született gyermek lenne 2016-ban, 117 ezer pedig 2017-ben.

A válság szerinte lehetőség is, a rohamos népességfogyás és társadalmi értékvesztés okainak megértése, sokrétű, jövőbe látó kezelése nemcsak a demográfiai krízis megoldásában segítheti a nemzetet, hanem hozzájárulhat olyan akut problémák megoldásához, mint

  • a romló egészségügyi helyzet
  • a várható élettartam csökkenése
  • a fiatalok fokozódó emigrációs szándéka
  • az értékrendszer és életminőség krízise
  • az iskolai teljesítménymutatók romlása
  • a nemzeti gondolkodás elsorvadása
  • a deviancia irányába tartó életpályák
  • a gazdasági eredményesség.

Benda azt várja, hogy ha minden így marad, a huszonévesek csaknem kétharmada marad egyedül, folytatódik a kivándorlás, éveken belül települések százai néptelenednek el (ma is konkrét veszély 2000 települési iskola bezárása az oktatási rendszer fenntarthatatlannak látszó helyzete miatt), 100 éven belül 4 millió alá csökken hazánk népessége, természetessé válik a fizetős egészségügy és iskola, a nyugdíjkorhatár jelentősen emelkedik, ha nem, akkor a politikusok folyamatosan a nyugdíjasoknak kedvező intézkedésekbe fogják magukat belesodorni, ami nemcsak fenntarthatatlan rendszert idéz elő, de az erőforrásokat a fiatalok és a jövő elől is elveszi. Ő mégsem tekintene ebbe az irányba!

Szerinte a legfontosabb társadalomstratégiai célok az alábbiak:

  • család- és gyermekbarát társadalmi környezet megteremtése
  • a házasság mint a civilizáció alapintézményének megmentése, ami minden gyermek joga az egészséges felnövekedéshez, a kétszülős családhoz és a testvérekhez, valamint a megélhető biztonsághoz
  • a tantestületeket és az osztályokat szeretetközösségekké alakítani
  • a népesség kommunikációs és kapcsolati kultúráját fejleszteni.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.