Demszky a joghézag megszüntetésére kéri a minisztériumokat

MNO

2009. január 11., vasárnap 18:06

A Budapesten elrendelt szmogriadó miatt az autóközlekedésben bevezetett korlátozások betartására a rendőrség csak figyelmeztet, de nem büntet - hangsúlyozta Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Védelmi Bizottság vasárnap délutáni ülését követő sajtótájékoztatón.
Demszky elmondta azt is: a taxitársaságok autói, függetlenül attól, hogy a gépkocsinak páros vagy páratlan a rendszáma, közlekedhetnek; a BKV sűríti járatait, például a HÉV vonalakon duplájára növelik a kapacitást. Demszky felkérte az érintett minisztériumokat, hogy a meglévő joghézag megszüntetésére – egy rendelet be nem tartását nem követi szankció – nyolc napon belül tegyenek javaslatot. 

A jogi szabályozásról szólva a főpolgármester azt mondta: mivel egy teljesen új (2008 novemberi) fővárosi rendeletről van szó, az első szmogriadó és a hozzá kapcsolódó gépkocsiforgalom-korlátozás egyfajta főpróbának is tekinthető. „A főváros vezetése tisztában van azzal a helyzettel, hogy ezt a rendeletet szankcionálni is kell” – fogalmazott, hozzátéve, jelenleg a BRFK-nak nincs lehetősége arra, hogy a KRESZ alapján szankcionálja azokat, akik nem tartják be a szmogriadó-rendeletet.

(MTI)

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.