Orbán Viktor: Egy cigány embertől is lehet bocsánatot kérni

MN

2017. október 30., hétfő 14:05, frissítve: hétfő 19:29

Gyurcsány Ferenc visszatért, és maga alá gyűri a baloldalt – jelentette ki Dömötör Csaba parlamenti államtitkár Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető hétfői napirend előtti felszólalására válaszolva. Az MSZP-s politikus az igazságosságot kérte számon a kormányon, Dömötör Csaba pedig azon morfondírozott, hogy beszélhetnek igazságosságról a szocialisták egy olyan botrányt követően, ahol a diákok jártak pórul. A fideszes politikus szerint ha az igazságosság fontos az MSZP számára, akkor tisztázzák a Czeglédy-botrányt. Dömötör Csaba azt kérte, váltsák be az aranyrögöt, és abból kezdjék meg a károsultak kárpótlását.

Szél Bernadett szerint a kormány magára hagyta a magyar egészségügyet. Napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy egyre hosszabbak a várólisták, egész Európában nincs annyi daganatos megbetegedés, mint hazánkban. Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a betegeket magánrendelésbe terelik, akiknek így kétszer kell fizetniük, egyszer adó formájában, másszor pedig a magánrendelésen.

Rétvári Bence viszonválaszában úgy fogalmazott, helyre kell igazítania a képviselő mondatait. Az orvosok béremeléséről beszélt, majd arról, hogy később az ápolók is béremelést kapnak. A várólistákkal kapcsolatban megjegyezte, valóban kell várni műtétekre, de szerinte sokkal kevesebbet, mint 2012-ben.

A jobbikos Z. Kárpát Dániel a devizahitel-károsultak érdekében tett kormányzati lépéseket bírálta. Szerinte az árfolyamgáttal átmenetileg levegőhöz jutottak a hitelesek, de aztán a problémák kamatostul szakadtak a nyakukba. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-vel kapcsolatban azt mondta, nevetséges megoldásként hivatkozni arra, hogy valakitől elveszik a tulajdonjogát. Azt firtatta, milyen etikai, jogi, gazdasági norma indokolhatja, hogy egyes állampolgárok 180 forintos árfolyamon, mások 256 forintos, piaci árfolyamon törleszthetnek. Közölte, még mindig lenne lehetősége a kormánynak tisztességesen rendezni a devizahitelesek problémáit.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, a magyar és az uniós szabályoknak megfelelő olyan törvényeket fogadtak el, amelyek mára ezt a kérdést a korábbi súlyához képest kezelhetővé tették. Elismerte ugyanakkor, hogy a legelesettebbeknek, akiknek tartozása meghaladta az ingatlan értékét, csak olyan lehetőségeik vannak, mint a Nemzeti Eszközkezelő. Rámutatott arra, hogy a Jobbik-frakció sem szavazott meg minden adósokat segítő törvényt.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Soros, Soros, Soros

A KDNP-s Hollik István arról beszélt, hogy a Soros-hálózat jelentős befolyással bír az Európai Parlamentben, a nyilvánosságra került DCLeaks-akták szerint pedig még listázzák is Soros György szövetségeseit az EP-ben. A hálózat nem riad vissza attól sem Hollik szerint, hogy meghamisítsák a valóságot, van, hogy konkrét adathamisításra szólítanak fel.

Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára viszonválaszában megismételte Hollik szavait, miszerint bűnözők és gyilkosok vegyülnek a menekültek közé, de szerinte ez a tény nem zavarja a Soros-hálózatot. Később Dömötör Csaba és Gulyás Gergely is a Soros-tervről szólva arról beszélt, hogy Brüsszel a menekültek betelepítésén dolgozik, és arra buzdítottak mindenkit, hogy vegyen részt a nemzeti konzultáción. Dömötör azt mondta: „szintet léptünk, ott van a golyó a csőben”, ugyanis elő akarják írni hazánknak, hogy kikkel éljen együtt. Az államtitkár az ellenzéket hibáztatta, amely szerinte Soros oldalán áll, így ha rájuk nem számíthatnak, akkor az állampolgárokhoz fordulnak, hogy nyilvánítsák ki a véleményüket.

Cseresnyés Péter államtitkár riogatásnak nevezte a jobbikos Volner János szavait, aki arra várt választ, hogy az lesz-e a magyar modell, hogy pakisztáni, vietnámi vendégmunkásokkal oldják meg a munkaerőhiányt. Volner kijelentette: szégyen és gyalázat, hogy korábban a migránsként érkező Ghaith Pharaonnal is üzletelt a kormány, a képviselő szerint a külföldről érkező vendégmunkások migránsok.

Magyarországon a közbeszerzések adatai felkerülnek az internetre, ezért átlátható a szabályozás – mondta Rétvári Bence államtitkár Hadházy Ákos kérdésére válaszolva, aki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közbeszerzéseit firtatta. Az LMP-s politikus úgy véli, az ÁEEK a felelőtlen közpénzgazdálkodás szinonimájává vált.

(Hadházy szerint a nemrég ápolási eszközökre kiírt tender miatt kapott 10 millió forintos büntetést a Közbeszerzési Döntőbizottságtól az ÁEEK, nyáron pedig egy ízben 50 millió forintra is megbüntették az intézményt lélegeztetőgépekre kiírt tendere miatt. Az ellenzéki politikus hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: nyár óta összesen 100 millió forintnyi bírságot kapott az intézmény a szabálytalan tenderei miatt.)

Rétvári azt kérdezte, hogyan jutott Hadházy Ákos a GE  – az amerikai multi nevét ugyan nem mondta ki – kérelméhez, amely az LMP-s politikus honlapján érhető csak el az államtitkár szerint. Ismeretes, korábban Hadházy Ákos az egészségügyből hiányzó milliárdok, a túl drága lélegeztetőgépek kapcsán vonta kérdőre Orbán Viktort, aki szerint az ügyben folyamatban van már közbeszerzési vita. Az ellenzéki képviselő azt kifogásolta, hogy az érintett készülékeket kétszeres áron szerzik be, egy másik cégnek jóval olcsóbb árajánlata lett volna. Majd a miniszterelnök vizsgálatot kért amiatt, hogy hogyan történhet meg, hogy valaki nyíltan lobbizik egy külföldi vállalatért a parlamentben.

A szocialistáktól óvták az egészségügyet

A szocialista Tukacs István szerint csak egy hibátlan egészségügy engedheti meg magának, hogy kapacitásokat külföldön – Vietnámban – bővítsen. A képviselő aggasztónak nevezte, hogy a szakemberek elvándorolnak, szerinte aggasztó tünetei vannak az orvoshiánynak, ráadásul még több adminisztrációt adnak a nyakukba.

„Attól meneküljön meg az egészségügy, hogy az MSZP tegyen vele valamit!” – válaszolta Rétvári Bence. Az államtitkár szerint a szocialisták minden ápolótól elvettek egyhavi bért, 16 ezer ágyat felszámoltak, és elbocsátottak 6 ezer dolgozót, s a vizitdíjat hagyták hátra. A politikus hangsúlyozta, hogy az elvándorlás európai probléma, majd hosszan sorolta, mennyivel kapnak többet az orvosok. Mint mondta, 2010-ben 845-en kértek a magyar orvosok közül engedélyt külföldi munkavállalásra, ez mostanra 350-re csökkent.

Egy MSZP-s kérdés, amelyet a kormányfő is fontosnak tart

A szocialista Burány Sándor az euró bevezetésének lehetséges és optimális időpontjára kérdezett rá a miniszterelnöknél. Közölte: a szemünk láttára alakul ki a kétsebességes Európa, amelynek magját az eurózóna tagállamai alkotják. Óriási veszélynek nevezte, ha Magyarország ebből kimarad, és megjegyezte azt is: pártja a mielőbbi bevezetés mellett áll. Utalt a forint sebezhetőségére.

Orbán Viktor fontosnak nevezte a kérdést, ő azonban úgy ítélte meg: nem biztos abban, hogy előállhat a képviselő által leírt lehetséges szituáció, bár nem is zárható ki. „Szerintem ilyen nyomás ma nincs” – jelentette ki, s értelmiségi elemzői és zsurnalisztikai műfajú találgatásnak minősítette az aggodalmat. Az unió előtt ugyanis nincs egyetlen olyan komoly dokumentum sem, amely elindíthatná az országot a gyors csatlakozás útján.

Minden olyan uniós tagállam, amely az eurózónán kívül van, pénzügyi válság esetében inkább sebezhető, mint egy a zónához tartozó ország – ismerte el –, ezért kulcskérdésnek nevezte a forint stabilitása szempontjából az államadósság csökkentését. Hangsúlyozta: a tapasztalatok szerint a csatlakozás akkor lehet sikeres, ha az ország reálgazdasága közel került a megcélzott közösség gazdasági szintjéhez.

„Magyar Magyarországot építünk. Olyan országot építünk, amely a saját lábán áll, és az önök segítsége nélkül is képes megvédeni a határait” – válaszolta Volner János kérdésére Orbán Viktor. A jobbikos politikus azt firtatta, milyen országot épít a kormány. Szerinte a kabinet a saját embereit ültette számos pozícióba, aminek következtében, illetve az oligarchák térnyerése miatt hatszázezer alacsony bérű ember hagyta el az országot. A miniszterelnök hosszan sorolta, milyen intézkedéseket hoztak: béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók, a tanárok, végrehajtották a rezsicsökkentést, és elkezdték bővíteni a paksi atomerőművet.

Volner János szerint azonban az ország jövője nem a Soros-plakátoknál fog eldőlni, hanem a tantermekben; a politikus arra utalt, hogy az oktatás a mélyben van, és ami most ott történik, az kihatással lesz a lehetőségeinkre. Orbán Viktor személyeskedő viszonválaszában úgy fogalmazott, noha Volner a pedagógusokat nem kritizálta: „Ön belegyalogolt a tanárokba, ezt kikérem magamnak. Az is lehet, hogy nem tökéletes minden, de ez nem jogosítja fel, hogy így beszéljen a magyar pedagógusokról.”

Újabb ígéret?

Az LMP-s Schmuck Erzsébet azt kérte számon a miniszterelnökön, hogy a minimálnyugdíjat nem emelték, továbbra is 28 500 forint. A politikus arra várt választ, hogy hajlandó-e megszavazni a kormány, hogy 50 000 forintra emeljék fel a minimálnyugdíjat. Szerinte szégyen, hogy ma Magyarországon vannak, akik 100 euró, azaz 30 000 forint alatti nyugdíjat kapnak, ami arra sem elegendő, hogy a rezsit kifizessék belőle az idős emberek.

Orbán Viktor válaszában rámutatott: a 28 500 forint egy számítási alap. A kormány teljesítette ígéretét, hogy minden nyugdíjasnak segítenek, és garantálják, hogy a nyugdíjak értékét megőrizzék. Ez a legkisebb nyugdíj esetében is így van, ezt betartották, és nincs Magyarországon olyan ember, akinek a nyugdíja a kormányzásuk kezdete óta ne nőtt volna legalább az infláció mértékében. A miniszterelnök ugyanakkor megjegyezte: ha úgy látják, van másik módszer a számítási alap meghatározására, szabályozására, akkor rendelkezésre állnak ennek szakmai megvitatására.

A jobbikos Mirkóczki Ádám bírálta, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Lungo Drom hétvégi születésnapi rendezvényén dicsérte a szervezetet, és méltatta a „hiteles, botránymentes” vezetőt, Farkas Flórián. Az sem botrány, hogy büntetőeljárások tömkelege zajlik ellene – kérdezte, aggályosnak nevezve a helyzetet. Az ellenzéki politikus szóvá tette, hogy Farkas Flóriánt mintaként állítják be, és ő felelhet az integrációért.

Orbán Viktor miniszterelnök azt válaszolta: ahhoz, hogy egymásnak feltett kérdésre válaszolni tudjon, a minimális szabályokat be kellene tartani, ám a Jobbik képviselője valótlanságot állított. „Ahhoz, hogy bármely parlamenti képviselővel szemben nyomozás folyjon, először a mentelmi jogot kell felfüggeszteni, márpedig ilyen nem történt” – mondta Orbán Viktor azt kérve: Mirkóczki Ádám kérjen bocsánatot Farkas Flóriántól, amiért alaptalanul vádolta meg.

A jobbikos politikus nem kért bocsánatot, hanem pontosított: nem Farkas, hanem a tevékenysége során végrehajtott programok ellen van eljárás. Utalt arra, a Fidesz megvásárolja a romák szavazatát is. Mirkóczki szerint lehet azon vitatkozni, az-e az aggályos, hogy még nem függesztették fel Farkas Flórián mentelmi jogát vagy az, hogy kiállnak mellette.

„Szerintem nem fair, nem tisztességes eljárás megvádolni egy olyan politikust, aki ellen nem folyik büntetőeljárás. Higgye el, hogy egy cigány embertől is lehet bocsánatot kérni” – válaszolta Mirkóczki Ádámnak a kormányfő. A miniszterelnök azzal zárta válaszát, hogy felhívta a Jobbik és a Lungo Drom figyelmét arra, hogy tartsák be a törvényeket, és akkor nem lesz baj.

„LMP? Ez átverés!”

Hogy képes tükörbe nézni Orbán Viktor, amiért fizetőssé tette az egészségügyet és az oktatást – kérdezte az LMP-s Szél Bernadett a miniszterelnöktől. A kormányfő azt mondta: szeretne udvarias maradni, de „az önök pártjának az a neve, Lehet Más a Politika. Ez átverés.” Most, hogy Ron Werbert leszerződtették, és valótlanságokat beszélnek, nem lesz más a politika – jelentette ki Orbán.

Hangsúlyozta: „ne engedjük, hogy úgy beszéljünk az egészségügyről, mintha halálgyárakban dolgoznának az orvosaink”, akik azért dolgoznak, hogy meggyógyítsák a betegeket. Orbán Viktor szerint épp ezért a tisztelet hangján kellene szólni. Mint mondta, a kormány nem támogat magánosítást.

Szél azzal vágott vissza, hogy nincs ideje fejtegetni a Fideszt úgy, mint ahogy Orbán Viktor az LMP-vel tette, de azt elmondta, hogy ha körbenéz, nem sok fiatal demokratát lát.

A kormányfő viszonválaszában kiemelte: kétségkívül vannak olyan várólisták, amelyeknek rövidebbnek kellene lenniük, de szerinte ha Szél Bernadett korrekt akar lenni, akkor összeveti a korábbi várólistákat a mostanival, és akkor tiszta képet kapott volna. Azért nem így fogalmazott a kormányfő szerint, mert akkor kiderült volna, hogy minden betegségcsoportban rövidültek a várólisták.

A szerkesztő ajánlja

Szabó Zsolt

Tarlós István úgy látja, nem feltétlenül kell a mobil gát a Rómaira

Budapest főpolgármestere szerint rendben van a 3-as metró felújítása, és kitart a Fidesz támogatása mellett. Interjú.

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

Hazánk riasztó mértékű kettéosztottságáról mesél országszerte a tűzifa

A politikusok tulajdonképpen azzal büszkélkednek, hogy a hozzájuk tartozó falvakban mennyi szegény ember él.

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.