Egy nappal előbb be kell jelenteni a tarlóégetést

BL

2012. június 27., szerda 14:06

A tűzoltók évente több száz mezőgazdasági tüzet oltanak, ezek elkerülése érdekében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán közleményben hívta fel a figyelmet a nyári betakarítással kapcsolatos tűzvédelmi előírásokra.

Kiemelték többek között, hogy a kalászos termény betakarítási, kazalozási, bálázási munkáiban csak a tűzvédelmi követelményeknek megfelelő, legalább egy, az érvényben lévő hatályos szabványoknak és jogszabályoknak megfelelő tűzoltó készülékkel is ellátott erő- és munkagép, valamint egyéb jármű vehet részt, amelynek tűzvédelmi felülvizsgálatát a betakarítást megelőzően az üzemeltető elvégezte.

Ezenfelül kötelező az akkumulátorok megfelelő védőburkolása, figyelni kell arra is, hogy sehol ne csepegjen az üzemanyag vagy hidraulika-folyadék. Az aratást lehetőleg közút, illetőleg vasútvonal mentén kell először elvégezni, ezek mellett legalább három méter széles védőszántást kell kialakítani. Az összehúzott szalma alapterülete nem haladhatja meg az ezer négyzetmétert, és a szabadban összerakott kazlak között legalább húsz méter távolságot kell tartani, vasúti vágánytól legalább száz, közúttól és erdőtől legalább huszonöt méterre kell elhelyezni ezeket. A gabonatáblán a járművek, erő- és munkagépek vezetőfülkéiben sem szabad dohányozni, dohányzóhelyet kijelölni csak a gabonatáblától 15 méterre lehet, ott vizet tartalmazó edényt kell elhelyezni.

A tarlóégetést – mivel az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységnek minősül – legalább 24 órával korábban írásban be kell jelenteni a katasztrófavédelmi kirendeltségen. Az OKF egyebek mellett kiemelte, hogy a tarlót egy időben minden oldalról meggyújtani tilos, körülötte legalább három méter széles, facsoportok, erdők mellett 6 méteres védőszántást kell alkalmazni. Az égetés idején legalább egy traktort ekével a helyszínen készenlétben kell tartani, a tüzet nem szabad őrizetlenül hagyni, eloltása után a területet át kell vizsgálni, hogy nem maradtak-e izzó, parázsló részek.

A tarlóégetések során a tűzvédelmi hatóság ellenőrzi, hogy megtörtént-e az előzetes bejelentés, az előírások megsértése esetén a terület tulajdonosa, illetve az égetést végző ellen eljárás kezdeményezhető, az ezt szabályozó kormányrendelet megsértése esetén a tarlóégetés környezetvédelmi bírsággal sújtható – emelte ki az OKF.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Lázár János: Akit Gyurcsány támogat, az a szememben nem vásárhelyi

A miniszter szerint úgy viselkedtünk, ahogy a Rákosi-diktatúrában volt szokás. A vásárhelyi választásról beszélgettünk.

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.