Egyre nagyobbra duzzad a kórházak adóssága

Akadnak olyan egészségügyi intézmények, amelyek négy hónap alatt majdnem megduplázták a tartozásukat

Kuslits Szonja

Kuslits Szonja

2016. augusztus 12., péntek 08:53, frissítve: péntek 13:22

Bár az adatokból arra lehet következtetni, hogy az utóbbi egy-két hónapban némileg lelassult a kórházi adósság emelkedése, februárhoz képest júniusra több intézmény esetében is jelentős adósságnövekedéssel kell számolni. A hazai intézmények nagy része nem tudja kifizetni a betegellátáshoz szükséges eszközöket – értesült a Magyar Nemzet. A legfrissebb mutatók szerint az intézmények jelenleg 51,6 milliárd forinttal tartoznak a beszállító cégeknek.

A tavalyi év azonos időszakához képest idén júniusban megdöbbentően megemelkedett a kórházak beszállító cégeknél fennálló adóssága. Vannak olyan klinikák is, amelyek kétszer-háromszor akkora adósságot halmoztak fel idén júniusra, mint amekkora tavaly ugyanekkor jellemezte őket – tudta meg a Magyar Nemzet. A Magyar Államkincstár (MÁK) legfrissebb adatai szerint például a Szent János-kórház adóssága júniusban egymilliárd forint volt. Ez a szám februárban még csak 666 millió forint volt, tavaly júniusban pedig alig érte el 632 milliót. De hasonló helyzetben van a szintén fővárosi Péterfy Sándor Utcai Kórház is, amelynek jelenleg 2,95 milliárd az adóssága. Ez februárban 2,13 milliárd, tavaly az év közepén pedig 992 millió volt.

Fotó: MN-grafika

A jelentős változás egyik oka lehet, hogy 2015 júniusáig az állam az adósságkonszolidációra megítélt 60 milliárd forint nyolcvan százalékát kifizette a beszállítóknak, így akkor drasztikusan csökkentek a tartozások. Éppen ezért érdemes a friss adatokat inkább a 2016. februári eredményekkel összehasonlítani. Ez alapján sem túl szívderítő a helyzet, ugyanis az egyik legnagyobb tartozást felhalmozó Honvédkórház adóssága négy hónap alatt 1,2 milliárd forinttal emelkedett: 2,7 milliárdról 3,9 milliárdra. Hasonló cipőben jár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza-kórház, a februári 1,2 milliárdos adóssága júniusra már 1,8 milliárdra duzzadt.

Vannak azonban olyan intézmények is, amelyek faragni tudtak a tartozásukból. Ilyen például a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház: a februári 1,1 milliárdos adósságát júniusra 953 millióra szorította vissza, illetve ilyen a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház, utóbbi négy hónap alatt 159 millió forinttal karcsúsította 1,068 milliárdos elmaradását.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Magyar Nemzetnek arról beszélt, előfordulhat, hogy egyes intézményeknek azért sikerült csökkenteniük a tartozásukat, mert komolyan vették Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár korábbi figyelmeztetését. Az államtitkár decemberben az Origónak beszélt arról, hogy az intézmények egy része kozmetikázza az adatait. Nagy adósságállományról számolnak be, eközben jelentős mennyiségű készpénzt halmoztak fel, mivel nem fizették ki a számláikat. Mindezt azért, hogy az év végén nagyobb szeletet kapjanak az adósságkonszolidációs tortából. Az államtitkár szerint változtatni kell ezen a gyakorlaton. Ónodi-Szűcs felvetését akkor a kórházszövetség nem kívánta kommentálni, de több intézményvezető is elmondta, nincs annyi pénzük, hogy félretegyenek.

Az adósságrendezést nehezíti, hogy a 2016-os költségvetésben nem szerepel konszolidációra elkülönített forrás, Rásky László úgy véli, ez súlyos hiba, nem lenne szabad decemberig várni a helyzet rendezésével.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A teljes adósság tekintetében viszont jó hír, hogy az utóbbi három hónapban némileg lelassult a tartozás felhalmozása. Márciusban 43 milliárd forint volt az adósság, és akkor azt jósolták a szakértők, hogy ez már áprilisban átlépheti az 50 milliárdot is, ennek ellenére a tavaszi hónapok után nyárra lelassult az emelkedés, és most tart 51,5 milliárdnál a mérleg.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.08.12.

A szerkesztő ajánlja

Tölgyesi Gábor

Meggyógyítani a törött szárnyú lelkeket – interjú Vásáry Tamással

A zongoraművész, karmester Cziffra Györgyről, a zenén túli jótékonysági koncertjéről és a kalandos hangversenyekről.

Lázár Fruzsina

Mennyit ér ma egy emberélet?

Ismeretségen vagy a jó szerencsén múlik az életben maradás, ha valaki gyors egészségügyi ellátásra szorul?

Vég Márton

Maffiamódszerekkel dolgozhattak Tiborcz Istvánék

Az ellenzék szerint az Elios csalásgyanús pályázatai az utolsó szöget jelenthetik az Orbán-rendszer koporsójába.

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.