Életben lehet a Mansfeld-per ügyésze

tt

2012. július 21., szombat 07:55, frissítve: szombat 18:33

Nagy valószínűséggel még életben van az a személy, aki ügyészként első fokon halálbüntetést kért Mansfeld Péterre – erről az 1959-ben 18 éves korában kivégzett fiú öccse, Mansfeld László számolt be a Magyar Nemzetnek.

A férfi június végén közel hatszáz oldalnyi iratot kapott a mártír fivére ellen indított koncepciós eljárással összefüggésben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától, de más forrásokból is információkhoz jutott. Mansfeld László úgy tudja, az elsőfokú eljárásban ügyészként részt vevő Mátsik György nyugdíjas éveit tölti, azt azonban még nem tudta kideríteni, hogy pontosan hol él a férfi. Mansfeld emlékeztetett rá, hogy Mátsik volt az, aki rendkívül súlyos vádbeszédében az államellenes cselekmények miatt büntetőeljárás alá vont hat fiatalember közül az elsőrendű vádlott Blaski Józsefre és a másodrendű vádlott Mansfeld Péterre halálbüntetést, a többi terheltre pedig súlyos börtönbüntetést kért. Mansfeld Péter és társai ellen 1958 februárjában történt cselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A legsúlyosabb tettük az volt, hogy felfegyverkezve elraboltak egy rendőrt, emellett azonban csupán kisebb tulajdon elleni bűncselekményeket követtek el. A nyomozás, majd a bírósági per azonban a fiatalokat egy államellenes összeesküvésbe helyezte, összefüggésben azzal, hogy Mansfeld Péter és társai az 1956-os forradalom résztvevői és hívei voltak.

További részletek a Magyar Nemzet szombati számában.

Forrás: Magyar Nemzet

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.