Elhunyt Zakar Ferenc Polikárp

2012. szeptember 18., kedd 11:40, frissítve: szerda 11:16

Hogy szolgálhasson, drótsövényen és aknazáron át tört át a határon a szerzetesrendek hazai feloszlatása előtt egy nappal. Ott segített, ahol tudott – turistáknak, zarándokoknak, és a hazai püspökség céljait is alig elképzelhető módon segítette. 83. életévében elhunyt Zakar Ferenc Polikárp, a ciszterci rend nyugalmazott magyarországi generálisa.

Életének 83. évében, hétfő este elhunyt Zakar Ferenc Polikárp, a ciszterci rend nyugalmazott magyarországi generálisa – közölte az mno.hu-val Urr Zsolt Ipoly, a budai Szent Imre-templom rendi plébánosa kedden. Zakar 64 esztendeje volt szerzetes, 57 éve áldozópap; 10 esztendőn át vezette a hazai rendtartományt.

Tekintse meg a Zakar Ferenc Polikárpról szóló portréfilmet!

Zakar 1930-ban született a ma Szerbiához tartozó Ókéren. Már 8 esztendős korában három nyelven tudott (magyar, szerb, lengyel), és ökumenikus környezetben (katolikus, evangélikus, ortodox) nevelkedett. Bajai érettségije után belépett a ciszterci rendbe, itt kapta meg a Polikárp nevet. Tanulmányait Zircen kezdte meg, de elöljárói 1950-ben Rómába küldték, hogy ott szerezzen doktori címet. A határon egy szeptemberi éjszakán jutott át drótsövényen és aknazáron keresztül, egy nappal a szerzetesrendek magyarországi feloszlatása előtt. Húsz rendtársa közül nyolcat elkaptak az osztrák rendőrök és kiadták az oroszoknak – 4-7 év börtönt kaptak.

Amit az életről tudni kell

Zakar Ferenc Polikárp temetése jövő hétfőn lesz Zircen, az Apátsági templomban. A végső búcsút (15.45) megelőző gyászmisét Erdő Péter bíboros mondja.

1955-ben Polikárpot pappá szentelték egy svájci női monostorban, majd rendje központi házába rendelték. 1960-tól a Pápai Szent Anzelm Egyetem tanára volt, de nyilvános „rendes” tanár csak 1966-ban lett. A II. vatikáni, illetve a rendi zsinat után Rómában az egyházjogot is elvégezte 1972-re, de már korábban megírta a mai ciszterci élet főbb elemeit tartalmazó, úgynevezett generális káptalani állásfoglalást. 1978-ban a bencés teológiai fakultás dékánjává választották – 1981-ben és 1985-ben újra, de még ugyanebben az esztendőben a ciszterci rend generális apátja lett, emiatt abba kellett hagynia a tanítást. 1995-ben telt le 10 éves generális apáti megbízatása. A következő esztendőben rendtársai megválasztották zirci apátnak. 2000-ben a Szentszék a zirci főapáti címet adományozta neki. 2002-ben hat évre újraválasztották, 2008 óta pedig az apátság teljes főapáti joghatósággal ellátott adminisztrátora volt 2010. december 19-ig, amikor nyugdíjazták.

Zakar Ferenc Polikárp
Zakar Ferenc Polikárp

1972 óta dolgozott különböző vatikáni intézmények munkatársaként is, és 44 esztendőn át szerkesztette a ciszterci rend történelmi folyóiratát (Analecta Cisterciensia). 1996 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem posztgraduális kánonjogi intézetének nyilvános rendes tanára is volt.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Több ezer autót küldött

Rendi vezetőként hazai vonatkozásban leginkább római magyar rendtársaival kellett kapcsolatot tartania, de rendszeresen fogadott és segített zarándokokat, turistákat. Számos dologban melléállt a hazai püspöki kar szándékainak, Magyarországra küldött például több ezer autót. A vatikáni szerződés megkötéséig (kilencvenes évek közepe) Róma rendszeresen kikérte a véleményét magyar ügyekben.

„A római és itáliai magyar közösség lelki egységének megőrzésében kifejtett tevékenységéért, a magyar szellemi értékek hiteles képviseletéért és széles körű terjesztéséért, valamint nemzetközileg is elismert tudományos életművéért” 1995. október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.