Elios-ügy: Tiborcz szakított nagyot, de Lázárék Simicskán hajtanák be a büntetést

MN

2018. február 13., kedd 10:22, frissítve: szerda 12:53

Noha Lázár János a lapunk tulajdonosa, Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cégre, a Közgépre próbálja kenni a felelősséget Elios-ügyben, a nyilvános cégadatok azt bizonyítják, hogy Simicska nem vett ki osztalékot a cégből, amikor tulajdonrésze volt az Eliosban. A 24.hu most azt írja: Tiborcz Istvánék vettek ki nagy pénzt a cégből, hiába volt ott Simicska is.

Korábban beszámoltunk arról, hogy az OLAF úgy látja, üzemszerűen csalhattak az Elios Zrt. vidéki közvilágítási tenderein. A 35 vizsgált pályázatból 17 esetében sablonszerűen nyerte a pályázatokat a vállalat 2013 és 2015 között, amikor még Tiborcz István érdekeltségében állt. Az OLAF 13 milliárd forintos uniós támogatás megvonását javasolta a feltárt visszaélések miatt.

A 24.hu megjegyzi, hogy Tiborcz és barátja, Erdei Bálint által alapított Eliosban valóban tulajdonos volt 2010-től egy Simicska-érdekeltség, az E-OS Energiakereskedő Zrt. Erről az OLAF se feledkezett el, az Elios tényleges tulajdonosai között, 56 százalékos részesedéssel fel is tüntette, megemlítve, hogy az E-OS a Közgép tulajdonában áll. Az Opten céginformációs adatbázisa szerint a Simicska-érdekeltség 2013. június 3-ig volt tulajdonos az Eliosban, majd visszatért a két alapító, Erdei Bálint és Tiborcz István. Igaz, nem a saját nevükön, hanem két vagyonkezelő vállalkozáson keresztül: Tiborcz a Green Investments & Solutions Kft.-vel, Erdei a Green Universe Kft.-vel képviseltette magát.

A portál felhívta a figyelmet arra, hogy Tiborcz István valójában egy pillanatra sem engedte el az Elios kormányrúdját: mindvégig ott ült az igazgatóságban, akkor is, amikor a tulajdonosi jogköröket a Közgép gyakorolta. A szerződéseken tehát valóban nem az ő aláírása szerepelhet, a Közgép-éra döntéseiben viszont éppen annyira részt vehetett, amennyire egy igazgatósági tagnak lehetősége van erre.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A 24.hu a nyilvános cégadatok alapján azt írta, a 2013-as évre Simicskáék nem vették ki az osztalékot, a közgyűlési jegyzőkönyv szerint „a társaság 2014. évre kitűzött céljai elérése érdekében”. A 2014-es üzleti évnek – immár Simicska Lajos nélkül, mivel az E-OS 2013 közepén kiszállt az Eliosból – teli tömött kasszával vágott neki az Elios. Ebben az évben lett a száz százalékig Tiborcz tulajdonában álló Green Investments & Solutions Kft. 50 százalékos tulajdonosa az Eliosnak. Ekkor pedig már megindult a pénzeső: a 2014-es eredményből 470 millió forint osztalékot fizettek ki. Egy évvel később Tiborcz, állítólag a családját ért támadások miatt, eladta a Green Investmentset.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.