Ellenőrizetlenül költhet el a kormány százmilliárdokat

MN

2018. március 6., kedd 08:03, frissítve: kedd 09:46

Több száz milliárd forintnyi közbeszerzés alóli mentesítésről határoztak az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői zárt ülésén, 35 nappal a választás előtt. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője az ülés utáni sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, erről néhány perc alatt döntöttek a fideszes képviselők. – Sokéves pályafutásom alatt ilyet még nem láttam, végjátékszerű padláskisöprés látszódik – nyilatkozta az állami hírügynökség tájékoztatása szerint.

Az LMP-s Demeter Márta úgy fogalmazott: homály fedi a honvédelmi tárca és a Belügyminisztérium beszerzéseit, amelyek ráadásul nem fejlesztik a védelmi képességet. Demeter ugyan „frakcióvezetői felhatalmazással és a szükséges biztonsági tanúsítvánnyal” szeretett volna bent maradni a zárt ülésen, hogy feltegye a kérdéseit, de a Fidesz „ökle”, Németh Szilárd bizottsági elnök lecsapott: kitiltotta az LMP-t az ülés zárt részéről.

Mint arról hétfőn írtunk, lapunk információi szerint a légi mentők számára vásárolnának több milliárd forintért helikoptereket. Ezzel a 2006 óta bérelt öt, majd hét EC135T2 típusú gép lízingkonstrukcióját váltanák ki a norvég légi mentők 7–14 éves helikoptereivel. A bizottság legutóbbi nagy értékű felmentése egyébként 2016 végén történt, ez alapján szerzett be a Honvédelmi Minisztérium tavaly két Airbus A319-es többfunkciós kormányzati repülőgépet, 22-25 milliárd forint értékben.

A bizottság ülésén egyébként Papp Károly országos rendőrfőkapitány nemmel felelt Vadai Ágnesnek arra a kérdésére, elfogták-e már a magyar–ukrán határon illegálisan belépő kisrepülő pilótáit. A testület egyúttal támogatta a kormány döntését a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbításáról.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.06.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.