Eltitkolták Rogán Antal lakossági fórumát

○ Bár Lázár János aktív a választókörzetében, nemzeti konzultációs rendezvényt nem tartott

2017. november 16., csütörtök 06:02, frissítve: csütörtök 13:56

Igencsak feledékeny lehetett a Fidesz sajtóosztálya, ugyanis „elfelejtették” a nyilvánosság előtt meghirdetni, hogy Rogán Antal is tart nemzeti konzultációs fórumot – tudta meg a Magyar Nemzet. A kormánypárt vezető politikusai október 11-én kezdtek országjárásba, amelyet a tervek szerint holnap fejeznek be. A Fidesz honlapján hetente frissültek a konzultációs fórumok helyszínei és időpontjai, ám a közelmúltban egyetlen alkalommal sem jelezték, hogy Rogán Antal is tartana konzultációs fórumot. Ennek okára lapunk rákérdezett a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztályánál is. Válaszul a Borsod Online című megyei lap Rogán Debrecenben tartott fórumáról szóló cikkének linkjét küldték el, bizonyítva, hogy a miniszter mégis részt vett ilyen rendezvényen. A link mellett a sajtóosztály az alábbi megjegyzést is tette: „Javasoljuk, hogy máskor a kérdés feltevése előtt alaposabban tájékozódjon.” Utóbbi megjegyzés már csak azért is cinikus, mert bár a fideszes politikusok és főként miniszterek fórumairól az állami hírügynökség rendszeresen beszámolt, Rogán Antaléról még ők sem tették.

Legalábbis a miniszter nevére rákeresve semmilyen beszámolót nem találtunk a debreceni fórumról. Lapunk újabb kérdést intézett a Miniszterelnöki Kabinetirodának, hogy megtudjuk, miért nem hirdették meg a Fidesz oldalán Rogán fórumát a többi politikuséval ellentétben, ám erre már nem kaptunk választ.

Az, hogy a miniszter debreceni rendezvényét inkább nem verték nagy dobra, már csak azért is visszás, mert egyébként éppen ő felel a kormányzati kommunikációért. Ám annak fényében nem meglepő, hogy Rogán az elmúlt években a hibásan kitöltött vagyonnyilatkozatától kezdve helikopteres utazásáig számtalan kínos ügybe keveredett, így nem túl gyakori, hogy a nyilvánosság elé álljon. Az sem segíthette a fórum minél szélesebb körben való meghirdetését, hogy amikor tavasszal előre tudható volt, milyen időpontokban tart nemzeti konzultációs fórumot Rogán, akkor ez nemcsak a sajtó, hanem politikai riválisa érdeklődését is felkeltette. Így Juhász Péter, az Együtt elnöke maga is elment a miniszter fórumára, hogy kérdéseket tegyen fel neki.

A konzultációs fórumokkal kapcsolatban érdekesség az is, hogy azok megtartásában egyáltalán nem vett részt Lázár János a Fidesz honlapja szerint. Ez nemcsak azért meglepő, mert a Miniszterelnökséget vezető miniszterről köztudott, hogy milyen gyakran tart lakossági fórumokat, hanem azért is, mert az elmúlt időszakban is igen aktív volt ezen a téren a saját választókörzetében. Kérdés: az, hogy a miniszter mellőzte a nemzeti konzultációs fórumokat, és helyette csak szokásos lakossági fórumait tartotta meg, már annak a jele-e, hogy megkezdte visszavonulását az országos politikától? Mint ismert, Lázár először lapunk kérdésére mesélt arról, inkább választói kerületében munkálkodna a 2018-as választások után. Még kedd este kerestük a Miniszterelnökség sajtóosztályát, miért nem vett részt Lázár János a nemzeti konzultációs fórumsorozatban, ám lapzártánkig nem kaptunk választ.

 
Lázár János egy közelmúltbeli algyői, de nem a nemzeti konzultáció témájában tartott fórumon
Fotó: Balogh Dávid
 

A Magyar Nemzet a kormánypárt oldalán található információkból készített összesítése szerint az elmúlt hetekben Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója tartotta a legtöbb nemzeti konzultációs fórumot, nevezetesen tizenegyet. A második helyezett nyolc fórum megtartásával Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője lett. A képzeletbeli bronzérmet hét fórum megtartásával Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó, Kiszelly Zoltán politológus és Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő kapta. A miniszterek közül Fazekas Sándor földművelésügyi, illetve Kósa Lajos tárca nélküli miniszter bizonyult a legszorgalmasabbnak öt fórummal.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Fidesz egyébként szerdán közölte: telefonos „tájékoztató” kampányt indít a nemzeti konzultációról. A hírt éppen a fórumokban jeleskedő Hidvéghi Balázs jelentette be, aki arról beszélt: a telefonos kampányban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél majd a nemzeti konzultációról. Kérdésre válaszolva hozzátette: azokat hívják fel, akik a Fidesz korábbi akciói során aláírásukkal és adataik megadásával felhatalmazták a pártot a kapcsolattartásra. A Rogán-minisztérium államtitkára, Dömötör Csaba egyébként kedden azt állította közösségi oldalán: eddig több mint 1,1 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.16.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.