Emberölés a játszótéren?

tt

2012. május 29., kedd 11:48, frissítve: szerda 16:50

Holtan találtak egy nyíregyházi férfit a város egyik játszóterén, az ügyben gyilkosság gyanúja vetődött fel – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Tamásné Berki Bianka elmondta: a holttestre hétfőn találtak rá, s a haláleset kapcsán idegenkezűségre utaló körülmény merült fel. Hozzátette, hogy a körülmények tisztázására a megyei főkapitányság bűnügyi osztálya orvos szakértőt vont be.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.