Enyedi Zsolt: Nem a CEU-n múlt az egyezség

2017. október 20., péntek 21:52, frissítve: péntek 22:01

Más intézményekhez képest még túl is teljesítette a törvény által előírt feltételeket a Közép-európai Egyetem (CEU), mégsem írta alá a működésüket lehetővé tévő nemzetközi megállapodást a magyar kormány – mondta Enyedi Zsolt, az egyetem rektorhelyettese egy csütörtöki háttérbeszélgetés során. A szintén amerikai McDaniel College budapesti működése kapcsán a kormány Maryland állammal kötött augusztusi megállapodása adta – volna – a példát a New Yorkkal kötendő szerződéshez.

Az előbbi dokumentumban az szerepel, hogy „sem Maryland állam, sem a Maryland Higher Education Commission nem rendelkezik hatáskörrel vagy felelősséggel a McDaniel College Budapest magyarországi működésének szabályozásával összefüggésben”. Ezzel szemben a CEU-val kapcsolatban pont azt várja el a kormány, hogy New York állam valamilyen felelősséget vállaljon az egyetemért. Enyedi érthetetlennek tartja, hogy rájuk miért vonatkoznak más feltételek – szemben más intézményekkel. Ráadásul a CEU egytől egyig teljesítette az egyes feltételeket: októberre képzési központot alakított ki az amerikai Bard College-ban, megkapták az amerikai képzések indításához szükséges engedélyeket New York állam oktatási hivatalától – ezt Enyedi lapunknak is bemutatta –, sőt New York állam is rögzítette volna felelősségét, mégsem írta alá a kormány a megállapodást.

– Egyelőre megszabadultunk a határidők egyéves eltolása miatt attól a bonyodalomtól, hogy azt kellene mondanunk a hozzánk jelentkező hallgatóknak, 2018-ban nem kezdhetik meg tanulmányaikat – mondta Enyedi Zsolt. Azonban hangsúlyozta, hogy okkal tarthatnak az új hallgatók számának csökkenésétől. A gondokat tetézheti, hogy bár jelenleg erős az oktatók elköteleződése az egyetem iránt, Enyedi szerint az intézmény bizonytalan jövője miatt eljuthatnak egy olyan pontra, amikor többen felállnak, és más állás után néznek. – Egy esetben már előfordult, hogy egy állásra jelentkező oktató az egyetem helyzete miatt másik munkahelyet választott – tette hozzá a rektorhelyettes.

Enyedi kiemelte, a CEU hónapokon át nem adott ki nyilatkozatot, hogy ne gyanúsíthassa őket a kormány – többek között Lázár János kancelláriaminiszter –, hogy politikai balhét szítanak. Hozzátette, azzal sem ért egyet, hogy ellenzéki pártok folytatnak politikai kampányt a CEU-ról. – Ha a kormány aláírta volna a kész megegyezést, az nagyon egyértelmű üzenet lett volna egyes sajtóorgánumoknak, hogy ne minket piszkáljanak – igyekezett érzékeltetni Enyedi, ki is szítja a politikai tüzet. – Tudom, hogy teljesen normális emberek vannak a kormány oldalán, akik nem örülnek, hogy ezt kell csinálniuk velünk – emelte ki a rektorhelyettes, hogy miben áll még a bizodalma a megegyezésre. Erre azonban, úgy tűnik, egy évet is várniuk kell, miután Balog Zoltán miniszter egyenesen „okafogyottnak” nevezte, hogy sietnie kellene a kormánynak a nemzetközi szerződés aláírásával a határidők meghosszabbítása miatt.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Jelentős anyagi veszteséget is okoz a CEU-nak, hogy a kormány a felsőoktatási törvény szigorítását követően a jövőbeli működésüket megalapozó nemzetközi szerződést sem írta alá, és ezzel bizonytalan helyzetben tartja az intézményt. Az egyetem ugyanis jelentős ingatlan- és infrastruktúra-fejlesztésekbe kezdett az idén Budapesten, ám minden munkát kénytelenek szüneteltetni, és kötbért fizetni, amíg nem kapják meg a működési engedélyt. Ezt tetézik az amerikai képzések beindításának költségei – hívta fel a figyelmet a rektorhelyettes.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.20.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.