Extrapénz a fideszes vezetőknek Magyarország legeladósodottabb városában

Babos Attila

2017. december 6., szerda 18:15, frissítve: csütörtök 07:59

Senkit sem érdekelne, hogy a vezetők jutalmat kapnak, az sem, hogy mennyit, ha azt látnák, hogy dolgoznak és eredményeik vannak – mondta a Magyar Nemzetnek egy harkányi lakos annak kapcsán, hogy a város polgármestere 3,3 millió, alpolgármestere pedig 1,2 millió forint jutalmat vehet fel. A Fidesz helyi potentátjai, Baksai Endre Tamás és Remmert Ferenc év végi extra támogatásáról azután döntött egyhangúlag a képviselő-testület, hogy 20-25 millió forintos, rendkívüli önkormányzati támogatást kért szeptemberben a város a Belügyminisztériumtól.

A lapunknak nyilatkozó férfi szerint kiérlelt jövőkép és koncepció nélkül irányítják a települést, vezetői szinten gyengén teljesítenek, a még ma is régi nevéből élő „szocreál” fürdőváros vállalkozásait és lakóit durván túladóztatják.

– Még mindig a sógor-koma-jóbarát elve alapján dőlnek el fontos pozíciók

– jegyezte meg forrásunk. Csak ez utóbbi tény miatt nem értetlenkedtek sokan azon, hogyan és miért is szorul rendkívüli támogatásra Harkány, miközben több mint 410 millió forint csak a helyi adóbevétele. Jellemző a helyi vezetés mentalitására: ahelyett hogy megszüntették volna teljesen a fizetőparkolást egy turistákra építő városban, példátlan módon szinte mindenütt fizetni kell érte, még vasárnap is.

Akadt, aki elismerte, hogy vannak fejlesztések Harkányban, de egy helyi vállalkozó szerint például építhettek volna egy EU-s szabványoknak megfelelő játszóteret inkább. Az egyik régin ugyanis egy kislány nemrég eltörte a kezét. A vállalkozó amúgy a város folyamatos lejtmenetéről és csökkenő bevételekről beszélt lapunknak.

Szerettünk volna személyesen beszélni a két városvezetővel az érezhetően felháborodást kiváltó jutalmakat illetően, de Baksai Endre hétfő óta elérhetetlen (tudtunkkal szabadságon van), Remmert pedig csak azt ajánlotta fel, hogy átküldi közleményüket. Abban hosszasan sorolják a városvezetés érdemeit, amelyek miatt szerintük megérdemlik a pénzt. Baksai két éve is kapott jutalmat, akkor is hathavit, Remmert akkor kéthavival vigasztalódhatott. Baksai is, Remmert is 2014 ősze óta ülnek jelenlegi posztjukon. Baksai 2015-ben is a legnagyobb polgármesteri jutalmat zsebelhette be országosan egy négyezer lelkes fürdőváros vezetőjeként – vélhetően most is az élen végez majd.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A prémiummagyarázó közlemény alapján egy képviselő terjesztette elő a jutalmazást, mivel úgy látja, hogy a fürdőváros vezetői munkájának köszönhetően közel 2,6 milliárdos beruházás és pályázati program biztosan megvalósul Harkányban. Azt is hangsúlyozták, hogy a polgármester munkájának elismerésére az önkormányzatnak az egyetlen jogi lehetősége az év végén adható jutalom. És persze sorolták az érdemeket: a majdnem százszázalékos önkormányzati tulajdonban álló híres harkányi gyógyfürdőben 300 millió forintból építettek gyerekrészleget, egymilliárdból folytatódhat majd a fürdő felújítása, és szintén egymilliárdot kaptak az úgynevezett Zöld város című pályázaton, valamint kétéves, 247 milliós „térségi, közösségmegerősítő” pályázatot is megvalósíthatnak öt kisebb településsel együttműködve. Illetve: „Az itt élők is megtapasztalhatták, hogy számos beruházás és felújítás történt a városban.”

Harkánytól egyébként mintegy négymilliárdos adósságot vállalt át az Orbán-kormány. A rendszerváltás óta polgármesterkedő fideszes Bédy Istvántól 4,7 milliárdos adósságot örökölt 2010-ben az őt leváltó független Imri Sándor. Ő ledolgozott belőle, de Harkány még így is a legeladósodottabb magyar város volt az egy főre jutó mérőszám alapján.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.06.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.