Fábry: Végre valami jó is érkezett Nyugatról

2013. január 1., kedd 09:00

A művész urazást nehezen szokta meg Fábry Sándor, aki bár íróként, dramaturgként és műsorvezetőként is dolgozott, ma már leginkább városi mesélőnek tartja magát. A stand-up magyarországi úttörője kertelés nélkül elmondta véleményét a mai „nagydumásokról” és a Dumaszínházról. Badár Sándor eleddig nem ismert munkáiról is mesélt, no meg arról, mihez kezd majd, ha leáldozik a csillaga. Újévi interjú a lencseleves mellé Fábry Sándorral.

– Nyugalomban tölti idén a szilvesztert, vagy azért meglesz a szokásos pörgés?
– Eddig elég hullámzó volt számomra az év utolsó napja. Régen rengeteget szerepeltem, aztán meg egyáltalán nem, az utóbbi években pedig a Belvárosi Színházban futott hagyományosan egy Fábry-szilveszter. Mivel tavaly megszületett a kislányom, idén nem vállaltam fellépést, szolidan, családi körben ünneplem majd a szilvesztert.

– Ön hivatások sorába kóstolt bele az évek során. Dolgozott íróként, dramaturgként, vezetett műsorokat, és természetesen humoristaként is számon tartják. Melyik áll a legközelebb önhöz?
– Ha mindenképp meg kell valahogy jelölnöm magam, akkor az előadóművészt szoktam mondani. Ez egyébként annak kapcsán jött elő sűrűbben, amikor a vízumra rá kellett írni valami olyan szakmát, amibe kevéssé lehetett belekötni.


– Ez szerencsére ma már jelentéktelenebb szempont.
– Ma már igen, de régen sokat utaztam külföldre, és bizonyos országokba nem volt túl szerencsés például újságíróként belépni. Ezért én általában azt írtam a lapra, hogy színész. Ahhoz azért évek kellettek, amíg a művész úr megszólítást megszoktam, az ugyanis nem én vagyok, hanem Páger Antal.

– Ódzkodott a művész urazástól?
– Nem erről van szó, egyszerűen nem éreztem úgy, hogy méltó lennék erre a „rangra”. Úgy gondolom, hogy én inkább egy amolyan városi mesélő vagyok. Nemrégiben Berecz András (hivatásos mesemondó – a szerk.) szerepelt a műsoromban, akivel az adás utáni poharazgatás során megállapítottuk: mindketten a mesemondó kategóriába nyertünk besorolást. Ilyenből régen akadt minden osztályban, minden kocsmában, egyszóval a legtöbb közösségben. Korábban nem sejtettem, hogy az én meséimre e szűkebb körökön kívül a nagyközönség is vevő lenne, de úgy adódott, hogy felkeltettem az érdeklődésüket.

Fábry: A stand-upban az a lényeg, mint az éttermi konyhán: egy jó kaját huszonnégyezerszer meg kell tudni ugyanúgy főzni
Fábry állítja, a jó stand-upos olyan, mint egy nagyszerű séf
Fotó: Molnár Dániel / MNO

– És mit szól ahhoz, ha valaki azt mondja önre: stand-upos?
– Azt nem annyira szeretem, mert ez nem magyar szó. Így is tele vagyunk idegen szavakkal. Bartos Tibor műfordító barátom javasolta egyszer, hogy a nescafé legyen „tüsténtkávé”, az e-mail pedig „drótposta”. A műsoraimban próbáltam is beágyazni őket a magyar nyelvbe, de nem lett foganatja. Azt, hogy milyen szavakat fogad el a nyelvhasználó, nem lehet felülről irányítani, ez ilyen szempontból egy valóban demokratikus műfaj. Szóval tulajdonképpen mondhatjuk, hogy én is a stand-up művelője vagyok.

– Mikor jelent meg ez a műfaj Magyarországon?
– Sok szempontból már Hofi is stand-upos volt, de nagyon sok színész lépett a nyomába. Őket úgy hívják, hogy büfészínészek. Ilyen nagyszerű mesélő például Eperjes Károly is, akit évek óta próbálok a műsoromba csábítani, de valamiért úgy érzi, hogy ennek még nem jött el az ideje. Attól, hogy valaki ülve mesél, attól az még lehet stand-up, a lényeg ugyanis nem ez, hanem hogy a saját szövegedet mondod. Amennyire én tudom, Hofi előtt a színészek kész szövegekkel léptek fel ebben a műfajban. A háború előtt Csortos Gyula, Kiss Manyi, Bulla Elma a színielőadás után mentek az éjszakai kabaréba, és előre megírt monológokat, jeleneteket adtak elő. Ilyen szempontból a műfaj egyik kortárs origója Sándor György, aki rendkívül felkészülten, a saját anyagát tökéletesen megírva mesél. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy a stand-uphoz kell az improvizáció. Én például egy történetet nem tudok kétszer ugyanúgy elmesélni. Hofinál már voltak rögtönzött elemek, ettől volt ő több, mint mások. Szerénytelenség vagy sem, de Sándor György és Hofi után én voltam az, aki nagyközönség előtt próbálkoztam ezzel a műfajjal. Ez persze nem volt teljesen tudatos: ehhez értettem. Állj ki, és mondd!

– A Dumaszínház társulata már több mint harminc tagot számlál. Mi a véleménye, valóban most jött el az ideje, hogy a stand-up meghódítsa a hazai piacot?
– Akik kitalálták, azok jó érzékkel tapintottak rá, hogy az embereknek van erre igénye. Nyugatról végre a sok nem ide illő divat után valami jó is érkezett hozzánk. Sok fellépésük van, jól mennek a dolgaik, és valóban népszerűek.

– Sok dumaszínházas stand-upos mondta nekem, hogy egyre több a fiatal, aki szeretne bekerülni a társulatba, de a régiektől eltérően már nem igazán van kedve végigjárni a szamárlétrát, és egyből a Showder Klub színpadán kezdene. Helyes gondolkodás ez?
– Nem lehet előre megjósolni, hogy kiben milyen tehetség lakozik. Van olyan, aki fellép a Godotban a Fiatal Félőrültek Fesztiválján, és olyan elsöprő sikert arat, hogy akár egyből mehet is a Showder Klubba. Rúzsa Magdinak például fél perc elég volt a zenés tehetségkutatóban, hogy elaléljon tőle az ország. Itt inkább arról van szó, amiről Heltai Jenő beszélt: a könnyű műfaj nem attól könnyű, mert könnyű csinálni, hanem mert könnyű nézni. Az állj ki, és mondd tehát kívülről egyszerűnek tűnhet, azonban roppant munkát kell belefektetni, hogy tényleg szórakoztató legyen. A Fiatal Félőrültek Fesztiváljának óriási előnye, hogy megpróbáltad, és ha kiszavaz a közönség, akkor ugyan nem született új tehetség, de legalább tisztán láthatod, hogy amit gondoltál magadról, az nincs úgy. Néhány története mindenkinek van, de a stand-upban az a lényeg, mint az éttermi konyhán: egy jó kaját huszonnégyezerszer meg kell tudni ugyanúgy főzni. Ez nem egyszerű.

---- "Nem szeretném örökké csinálni" ----

– Van kedvenc stand-uposa itthon vagy külföldön?
– A külföldieket nem igazán ismerem, az ottani show-műsorokban nem vagyok otthon, ez lehet, hogy hiba. A magyar fiatalok között akadnak komoly tehetségek, akiknek zömével magam is együtt dolgoztam, bizonyos mértékig a tanítványaimnak tekintem őket. Aki talán a leginkább beérett mára, az Badár Sanyi. Az anyagai egyszerűen tébolyítóan jók, ráadásul nincs vége a mesegyárnak, kifogyhatatlan a pali. Olyan mennyiségű megélt sztorija van, hogy hihetetlen. Eddig a nagyközönség előtt még nem említette, de dolgozott például fércvasalóként és kutyaküllem-bírálóként is. A legjobb anyagok mindig a megélt sztorikból lesznek, ezért kell folyamatosan forogni a világban, és nem elég, ha az ember azzal indít, hogy „amikor a fellépésre mentünk”. Nézzük csak meg Bödőcs Tibit, akinek ugyan nagyszerű anyagai vannak, de a legszórakoztatóbbak mindig a búcsúszentlászlói történetei. Csakúgy, mint Kőhalmi Zolinak az egyetemi és szentesi, vagy Hajós Andrásnak a faterjáról mesélt sztorijai.

– Az eredeti gegcsapatából Kövesdi Miklóson, Tóth Tiboron kívül ki maradt meg?
– Aranyosi Peti is dolgozik még velünk. Litkai Gergő tíz évig húzta nálam az igát igen magas szinten, ő a Comedy Central igazgatója lett, Kőhalmi Zoltán is önálló előadói pályára lépett. Helyettük érkezett Kenderesi Attila főszerkesztő, aki egészen kiváló tehetség, és ott van még mellettem Ürmös Zsolt.

„Ezer dologhoz nyúlhatok, de az is lehet, hogy semmit nem csinálok majd”
Fotó: Molnár Dániel / MNO

– Januárban váltott csatornát, az RTL Klubtól visszatért a közszolgálati tévéhez. Akkor említette, hogy elege lett a show-bizniszből.
– Nem egészen erről volt szó, itt igazából több dolog mutatott afelé, hogy váltani kell. Meg kell jegyeznem, hogy az RTL-nél 3 évre előkészített szerződésünk volt, csak egy fél évet ki kellett volna hagynunk. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy 13 év közös munka után lehet, hogy nekem és a csatornának is jót fog tenni, ha elválnak útjaink. Mindenfajta önfényezés nélkül: amióta van kereskedelmi televíziózás Magyarországon, ilyen békés csatornaváltásról én még nem nagyon hallottam. A köztévénél remekül érzem magam, én válogathatom meg a meghívottakat, a zenekart, a díszletet. A kompromisszumokkal egyébként az RTL-nél sem volt komolyabb probléma. Ott igazából a nézettségért folytatott küzdelem fárasztott le a leginkább. A korai nyugdíjas évekhez a köztévé jobban passzol.

– Korai nyugdíjas évek? Szóval úgy érzi, nem fog élete végéig stand-upolni?
– A többség számára ez nem járható út, és ez már a mostani Dumaszínházban is látszik azért. Komoly spiritusz, hatalmas műveltség, egyszóval rátermettség kell ahhoz, hogy valaki hosszú ideig képes legyen űzni ezt a mesterséget.

Szemezgessen kedvére az mno.hu dumaszínházasokkal készített korábbi interjúiból:

- Ha elég szerencsétlen vagy, megvan a karrier - Litkai Gergely
- A C kategóriás biztonsági őr esete a földrajzzal - Rekop György
- Királyság kell ennek az országnak - Mogács Dániel

– Szóval önnek is leáldozik egyszer a csillaga?
– Ahogy mindenkinek. Nem szeretném örökké csinálni a stand-upot.

– És ha eljön ez a nap, akkor mihez kezd?
– Ezer dologhoz nyúlhatok.

– Írás, dramaturgi munka?
– Akár az, akár filmekkel foglalatoskodom majd, de az is lehet, hogy semmit sem csinálok. Jövőre leszek 60 éves, ott van a kislányunk is, szóval elhiheti, el tudom majd foglalni magam. A jelenlegi szerződésemet azért mindenképpen kitöltöm a tévénél.

– Köszönöm az interjút, boldog új évet kívánok!
– Boldog új évet!

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.