Félreolvasták a térképet Simonkáék - Magyar Nemzet

Félreolvasták a térképet Simonkáék

2017. június 29., csütörtök 06:06, frissítve: csütörtök 15:01

Úgy tartja a mondás: csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy egy Simonka György fideszes országgyűlési képviselőhöz köthető cég „tévedésből” Békéscsabán épített fel egy szerelőcsarnokot, noha arra kapott uniós pályázati forrást, hogy Medgyesegyházán hajtsa végre a beruházást. A Likefest Kft. 60 millió forint brüsszeli pénzt nyert 2014-ben arra, hogy a dél-alföldi régióban, medgyesegyházi telephelyen korszerű szerelőcsarnokot építsen fel, ahol gépjárművek, kamionok, mezőgazdasági gépek javítását, karbantartását, felújítását fogja végezni. A kormányzati pályázati portálon ma is fellelhető adatok alapján a társaság külön kiemelte, hogy a fejlesztésnek munkahelyteremtés is a célja, ugyanis a szerelőcsarnokba három új alkalmazott felvételét tervezik.

Csakhogy a pénzt elnyerő cég 2015 végén – Mentor Menedzsment Kft. néven – kiadott sajtóközleményében már arról számolt be, hogy az új gépjárműszerelő csarnok nem Medgyesegyházán, hanem az attól 30 kilométerre fekvő Békéscsabán épült meg. Utóbbi tájékoztatás az addigra már nem létező Likefest Kft. honlapján jelent meg, amit szintén a kormánypárti politikushoz köthető Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány üzemeltetett.

További érdekesség, hogy a fejlesztésről készült jelentést és beszámolót a Nemzetgazdasági Minisztérium is elfogadta, tehát a tárca semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy a szóban forgó cég egészen máshol valósította meg a beruházást, mint amire a pályázatát benyújtotta. Szaporítja a kérdőjeleket a beruházás körül az is, hogy nem ismert, pontosan hol épült meg, s üzemel-e egyáltalán a szerelőcsarnok, ugyanis a Mentor Menedzsment Kft.-nek a cégadatok szerint a mai napig nincs békéscsabai telephelye.

FRISSÍTÉS: Megvan a csarnok

Békéscsabai telephellyel valóban nem rendelkezik a Mentor Menedzsment, ám egy helybéli olvasó azt gyanítja, hogy megtalálta a szóban forgó épületet. Ő futás közben vette észre a szerelőcsarnokra kísértetiesen hasonlító ingatlant az Őszi utcában, a bozótba jó mélyen elrejtett, az uniós támogatásról szóló tábla pedig megerősítette gyanúját. Szerencsére fotókat is készített, amelyek alapján egyrészt nem tűnik úgy, mintha használnák a csarnokot, másrészt most mi is megcsodálhatjuk a Simonka-féle pályázat eredményét. Már ha tényleg ez az – de a Likefest felirat azért elég árulkodó.

A telek egyébként itt található.

 
Árulkodó jelek Békéscsabán
 

Utóbbi cég tulajdonosi körében egyébként Simonka György rokonai, ismerősei és üzlettársai is feltűntek, köztük a kormánypárti politikus felesége és édesanyja. Ennél még érdekesebb, hogy egy olyan személy is tulajdonosa volt a cégnek, aki Simonka üzlettársa egy másik, mára felszámolás alá került cégben, s akiről korábban megírtuk, hogy előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok a Simonka-üggyel összefüggésben. Ugyanis a fideszes képviselő rokonainak és cégeinek érintettségével költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Az eljárásnak mára 14 gyanúsítottja van.

 

Különösen pikáns, hogy nem először fordult elő: a Simonka György családjához köthető cég más településen használt fel uniós pénzeket, mint ahol eredetileg el kellett volna költenie. Korábban az LMP társelnöke nyomozta ki, hogy egy olyan tótkomlósi telephely fejlesztésére kapott ötvenmillió forintot a szintén Simonkáékhoz tartozó Aktív Klub Kft., ami nem volt a tulajdonában. Az összeget pedig egy orosházi autómosó építésére használták fel, ami miatt Hadházy Ákos feljelentést is tett. Ugyanakkor az is figyelemre méltó: a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló büntetőeljárás egyáltalán nem akadályozza a fideszes politikus körét abban, hogy további uniós pénzekhez jusson. Nemrég írtuk meg, hogy Pusztaottlakára – ahol korábban Simonka volt a polgármester – 1,3 milliárd forint brüsszeli támogatás érkezik az unió Terület- és településfejlesztési operatív programjának forrásaiból.

A kormánypárti képviselő egy másik üzlettársa által vezetett egyesület negyedmilliárd forintért építhet kerékpárosturista-központot a 370 fős községben. Nem elhanyagolható tényező, hogy a szóban forgó szervezetnél, a Szent György Jövőépítő és Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesületnél az elmúlt fél évben négyszer rendelt el végrehajtási eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A 250 millió forintos összeg mellett további 600 millió forint érkezik a helyi vadaspark „élményközpontúvá” fejlesztésére, és további 450 millió forintból fejlesztik a község ipari parkját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.29.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.