Fidesz: Karácsony Gergely hívja vissza Ahmed H. védőügyvédjét!

MN

2018. március 17., szombat 13:20, frissítve: szombat 13:56

A Fidesz felszólítja Karácsony Gergelyt mint az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét és listavezetőjét, hogy hívja vissza Ahmed H. védőügyvédjét, Bárándy Péter korábbi szocialista igazságügy-minisztert. Zsigó Róbert, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ha Karácsony Gergely nem tesz így, akkor a szocialistákkal együtt ő is egy terroristát támogat. Bárándy szerint Ahmed H. nem terrorista, bűnössége hivatalos személy elleni erőszak bűntettének kísérletében állapítható meg. Zsigó Róbert ugyanakkor azt állítja, egy dzsihadista terrorszervezet tagjaként még fegyveres kiképzést is kapott a férfi, aki a magyar államhatár és a magyar rendőrök elleni röszkei zavargást irányította. Felidézte, hogy Ahmed H. és társai betondarabokkal és kővel dobálták meg az Európa schengeni határait vigyázó rendőröket, akik közül többen megsérültek az incidensben.

„Ezek után elképesztőnek tartjuk, hogy a szocialisták embere, az MSZP volt igazságügy-minisztere védi őt, sőt az elsőfokú ítélet után még enyhítésért is fellebbeztek” – fogalmazott Zsigó Róbert. Szavai szerint migránspárti brüsszeli politikusok és a „Soros-szervezetek” szintén Ahmed H. kiszabadítását követelik. Azt is szeretnék tudni – fűzte tovább –, hogy ki fizeti Bárándy Pétert. „Csak nem Soros György?” – ez az a kérdés, amelyet Karácsony Gergelynek meg kell válaszolnia.

Több újságíró is érdeklődött Szita Károly (Fidesz–KDNP), Kaposvár polgármestere ügyében, aki a Magyar Nemzet állambiztonsági iratokon alapuló cikke szerint „lelkes ügynök volt”. Egyikük azt kérdezte, mi a véleményük az esetről, tervezik-e, hogy ezek után nem működnek vele együtt vagy nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat. Habár az előbbi alapján dokumentált tényről van szó, Zsigó Róbert mégis úgy felelt, az a véleményük, az ügy egy sértődött ember, Simicska Lajos reménytelen próbálkozása arra, hogy lejárassa Szita Károlyt a kampányban. További kérdésekre többször is ugyanezt az álláspontot ismételte meg, „ezerszer lerágott csontnak” nevezve az új fejleményt. „Ha bárkiről bármi kiderül, akkor eldöntjük, hogy van-e helye a Fideszben” – jelentette ki a képviselő.

A Fidesz kampányának második szakaszára vonatkozó kérdésre Zsigó Róbert úgy felelt, arra akarják felhívni a figyelmet, hogy sorsdöntő választás előtt áll az ország. Ahhoz, hogy le tudják győzni „a bevándorláspárti ellenzéket”, a Fidesz–KDNP egyéni jelöltjeire és pártlistájára leadott szavazatok egyaránt szükségesek. Ezért helyeznek ki plakátokat nemcsak az egyéni jelöltekről, hanem Orbán Viktor miniszterelnökről is március 15. után, miután már összegyűjtötték az ajánló aláírásokat. Részleteket, pontos számot későbbre ígért a plakátokról – írja az MTI.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Egy újságíró jelezte, hogy felmérések alapján a lakosság nagy része elutasítja Oroszországot, sokkal inkább a Nyugat felé orientálódna. Azt kérdezte a képviselőtől, szerinte van-e orosz befolyás Magyarországon. Zsigó Róbert azt mondta, szerinte nincsen. A kormány azon dolgozik, hogy csökkentse az energiafüggőséget Oroszországtól, s máshonnan is be tudja szállítani például a gázt – tette hozzá.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.