Fidesz–Momentum-vita: Balkáni kórházak, nem létező korrupció?

2018. március 28., szerda 08:36, frissítve: szerda 08:59

Nyilvános vitán csapott össze kedden este Budapest XVI. kerületében a fideszes és a momentumos képviselőjelölt. Ez volt a 2018-as kampány egyetlen olyan nyilvános vitája, amelyen valamelyik kormánypárti képviselő – Szatmáry Kristóf – hajlandó volt megjelenni, kiállni egy ellenzéki jelölttel, Hollai Gáborral. Annak ellenére, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nemrég kifejtette: szerinte „a viták ideje lejárt”, Hollai Gábor korábban azt mondta: ő azt akarta elérni, hogy az összes esélyes ellenzéki jelölt együtt vitázzon, ez azonban nem sikerült. Szatmáry végül csak a Momentum jelöltje ellen állt ki.

Ezt nehezményezte is Tokody Marcell, a Jobbik képviselőjelöltje, aki a Facebook-oldalán azt írta: szerinte csak a legerősebb ellenzéki párt esélyeit akarja csökkenteni Szatmáry azzal, hogy „megemeli” a momentumos jelöltet, akinek a felmérések szerint legfeljebb 4-5 százalékos a támogatása. „Ön a vitából kizárta a valóban esélyes, komoly támogatottsággal rendelkező ellenzéket” – hányta Szatmáry szemére a nyílt levélben Tokody, aki vitára hívta fideszes ellenfelét. Még azt is megígérte, hogy nem hozza szóba a fideszes politikus közelmúltbeli kínos ügyeit. 

A közelmúltban foglalkoztatási és nyugtaadási szabálytalanságokra derült fény a képviselő zöldségboltjában – ami után Szatmáry ki is szállt saját családi cégéből. A politikus titkolta, hogy az MKB két pénztárának igazgatótanácsi elnökeként a nevére kötött biztosítások révén összesen havi 2,5 millió forint rejtett jövedelem és évi 3 milliós költségtérítés jár neki. Képviselőként tiszteletdíjat nem fogadhat el, biztosítást és költségtérítést viszont igen.

A felek előzetesen megegyeztek, hogy két-két témát hoznak, Hollai Gábor az egészségügyet és a korrupciót, Szatmáry Kristóf a biztonságot és a gazdaságot. A biztonságról Szatmáry azt mondta: elismeri, hogy az egészségügy kézzelfoghatóbb téma, és vannak problémák, de szerintük a legfontosabb kérdés továbbra is a migráció. Egészségügyi reformot ígért, illetve az infrastruktúra- és bérfejlesztéssel kapcsolatos közelmúltbeli kormányzati lépéseket emelte ki, sok problémát viszont szerinte „csak az idő oldhat meg”.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Hollai azt vetette fel ez ellen, hogy balkáni állapotok uralkodnak a kórházakban, és már 2010-től kellett volna ezzel foglalkozni, miközben 400 milliárd forint ment el stadionokra. Egymás után többször is elismételte: a Momentum nem szeretné és nem is fogja lebontani a határkerítést, fontosnak tartja a határvédelmet, és nem fogadna el kötelező kvótákat.

Szatmáry Kristóf Németh Sándort, a Hit Gyülekezetének vezetőjét idézte, aki szerint nem nőtt a korrupció az előző évekhez képest, de azt nem árulta el, miért lenne ebből a szempontból hiteles forrás a vallási vezető. Ellenfele szerinte helytelenül nevezi korrupciónak például a miniszterelnök vejéhez kötődő cégek sikereit a közvilágítási tendereken, vagy Mészáros Lőrinc nagy sebességű gazdagodását, mert ezekben az esetekben közbeszerzésekről van szó, ahol nincs rendszerszintű probléma, sőt a Fidesz „az átláthatóságot növelte”.

Szóba kerültek Szatmáry családi cégének ügyei is, amivel kapcsolatban a képviselő azt mondta, hogy a cégek szabályosan működnek, igaz, „adminisztratív hibákkal”. Hollai szerint a megélhetési politikusok ideje lejárt, és azt ígérte, képviselőként közzéteszi saját és családtagjai vagyonnyilatkozatait is, és a képviselői fizetéséből fog élni.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.