Fideszes képviselő kritizálja a kormányzati korrupciót

MN

2018. április 10., kedd 10:42, frissítve: kedd 13:37

Örültem a Fidesz nagyarányú győzelmének, de nagyon tartok tőle, hogy a pártban és a kormányban lesznek majd olyanok, akik ezt újabb felhatalmazásnak tekintik az ország megkárosításának a folytatására – írta meglepő és szokatlan Facebook-bejegyzésében Sebes Gábor budafok-tétényi fideszes önkormányzati képviselő. A szokatlan írásban Sebes azt fejtegeti, hogy „a jobboldali, konzervatív közönségre is elviselhetetlen lelkiismereti terhet rak” a korrupció.

„Tévednek, ha azt hiszik, hogy nyolc év propagandájával ki lehet ölni az emberekből a tisztességes kormányzás, az önzetlen politikusok iránti igényt” – írta Sebes, és felsorol több, korábban nyilvánosságra került ügyet is. „A kitiltási ügynek erős figyelmeztetésnek kellett volna lennie, de nem hatott. Miért várják meg a következő figyelmeztetést? Nem beszélve arról, hogy az Európai Unióban a magyar kormány ellenfeleinek is erős fegyvert adnak a kezébe, és csak politikai döntés kérdése, mikor élesítik ezt a fegyvert” – írta.

Rogán Antal, Semjén Zsolt és Kósa Lajos annyira ostobának és kapzsinak bizonyultak, hogy nincs helyük az ország vezetésében

– szól a legkeményebb kritika. Sebes szerint az sem ellenérv, hogy a „nemzeti burzsoáziát csak így lehet létrehozni”, mert „mi ebben a burzsoáziában a nemzeti?” „Biztos, hogy a miniszterelnök vején és gyerekkori barátján kell kezdeni a nemzeti burzsoázia létrehozását?” – teszi fel a képviselő a költői kérdést. Felrója a kormánynak ugyanakkor azt is, hogy nem tett semmit a kommunista állambiztonsági múlt feltárásáért, sőt, kinevezett III/III-as múltú belügyi államtitkárt, Tasnádi Pétert. Ez szerinte „nemcsak a rémes káderpolitikát” mutatja, hanem „a pártállami múlthoz való ambivalens viszonyt is illusztrálja”.

Sebes ugyanakkor úgy tesz, mintha a választók nem lennének tisztában ezzel. „A korrupcióban az is szörnyű, hogy a Fidesz és Orbán összes szavazóját és hívét bűntárssá teszi egy olyan bűnben, amit nem követtek el. Ugyanis nincs feltételes szavazás, nem lehet úgy Orbánra és a Fideszre szavazni, hogy rátok szavazok, de csak ha abbahagyjátok a lopást” – áll a bejegyzésben.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.