Földi László migránsozó interjúban mondott fel Tarlósnak

K. T.

2017. november 6., hétfő 09:45, frissítve: hétfő 13:28

Bár Tarlós István főpolgármester letiltotta a migrációval kapcsolatos nyilatkozatokról főtanácsadóját, Földi Lászlót, az egykori hírszerző úgy döntött, megtöri a hallgatást, és interjút ad a Magyar Időknek.

A polgári hírszerzés egykori műveleti igazgatója tisztában van vele, hogy nyilatkozata városházi megbízatásának a végét jelenti.

Felmondólevélnek tekinti Földi László, egykori hírszerző tiszt, MSZMP-titkár, hogy a főpolgármester figyelmeztetése ellenére is nyilvánosan beszél a migrációs válságról. Tarlós István a közelmúltban tiltotta meg főtanácsadójának, hogy a migránsokkal kapcsolatban nyilatkozzon, miután Földi az Echo TV műsorában szabotőröknek, kémeknek nevezte a menekülteket segítő civil szervezeteket, akiket a háborús törvények szerint azonnal ki lehet végezni.

Földi László a Magyar Időknek ezúttal is kifejtette korábban hangoztatott álláspontját: „Európa háborúban áll, egyfelől mert háborút kezdeményezett, hiszen a NATO indított harci cselekményeket például Irakban, másfelől mert jól beazonosítható érdekszférák ütközőzónájaként egy negyedik generációs vagy hibrid hadviselés terepévé vált.”

Annyiban azonban finomított, hogy most már nem beszélt a civilek kivégzéséről: szavait szerinte kiforgatták, és az NGO-k által megtévesztett, jó szándékú civileket nem ítélné el – a külföldről pénzelt, nem kormányzati érdekcsoportokat viszont továbbra is titkoszolgálati jellegű szervezetnek, és nem valódi civileknek tartja.

Földi László úgy véli, hogy ő nem személyes, hanem szakmai véleményét fogalmazta meg az Echo TV kérdésére: szerinte fővárosi munkája is összefüggött a migrációval, az ő feladata volt ugyanis az, hogy ne ismétlődjön meg Budapesten a Keleti pályaudvarnál kialakult szituáció, ne alakuljon ki no go zóna a fővárosban.

Földi kijelentését ugyanakkor cáfolja az a tény, hogy a Keleti pályaudvar nem magától változott ideiglenes menekültszállóvá: a főváros maga jelölte ki tranzitzónának az aluljáró területét, egyeztetve a rendőrséggel és a menekülteket segítő civil csoportok képviselőivel.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.