Folytatják: szórólapon hazudik tovább a Fidesz

2018. február 3., szombat 14:25, frissítve: vasárnap 08:35

Minden magyar háztartásba szórólapot juttat el a Fidesz a napokban, ebben tájékoztatják az embereket arról, hogy ha a bevándorláspárti ellenzék tehetné, akkor lebontaná a határzárat – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus közölte: amióta bemutatták a plakátot arról, hogy az ellenzék együtt bontaná le a határzárat, az ellenzéki vezetők „kétségbeesett hazudozásba kezdtek”, és próbálják letagadni, hogy ha erre lehetőségük lenne, lebontanák az országot védő határkerítést.

Ezek a politikusok nemcsak a múltban ellenezték a határzár megépítését; ha lehetőséget kapnának rá, habozás nélkül végrehajtanák a „Soros-tervet”, és beengednék a bevándorlókat Magyarországra – idézi Hidvéghi szavait az MTI.

Szerinte az elmúlt 3 évet a migráció témájában az ellenzékiek végighazudták: először azt állították, nem létezik bevándorlás, majd azt mondták, nincsenek kvóták, illetve azok nem lesznek kötelezőek, most pedig azt próbálják letagadni, hogy lebontanák a magyar határt védő kerítést.

Hidvéghi Balázs az ellenzék vezetőinek korábbi nyilatkozatait idézte. Ismertetése szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt mondta: teljesen értelmetlen lezárni a határt. Vona Gábor, a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy a kerítés egy hatalmas bukás, alkalmatlan Magyarország megvédésére. Szél Bernadett, az LMP társelnöke azon az állásponton volt, hogy „ha lezárjuk a határokat, azzal semmire sem fogunk menni”. Karácsony Gergely a Párbeszéd vezetőjeként pedig úgy fogalmazott: semmiképpen se kerüljön sor kerítés építésére.

Ezek a kijelentések a kommunikációs igazgató szerint azt bizonyítják: az ellenzéki vezetők számára Soros György és Brüsszel akarata az első. – A Fidesznek viszont Magyarország az első, mindent megtesznek, hogy megvédjék Magyarországot, és nemet mondanak a betelepítésre, ezért indították el a plakátkampányt, és a tájékoztató telefonokkal ezért keresik meg az embereket – közölte Hidvéghi Balázs.

Kérdésre azt mondta: több száz plakát kihelyezésére készülnek, és néhány napon belül minden adatot elérhetővé tesznek a kampánnyal összefüggésben.

A kormányfő arab bankok találkozóján tett korábbi kijelentését firtató kérdésre azt mondta: nagyon helyes, ha a miniszterelnök tisztelettel beszél más kultúrákról és vallásokról. Össze sem hasonlítható ez azonban azzal, hogy Vona Gábor Törökországban török közönség előtt Allahot dicsőítette, és hitet tett az iszlám mellett.

A szórólap csak megerősíti a Fidesz plakát- és telefonos lejárató kampányát. A felsorolt állításaikat ugyanakkor semmilyen bizonyíték vagy tény nem támasztja alá: egyetlen párt sem nyilatkozott úgy, hogy lebontanák a védelmi rendszert – a Fidesz plakátjain és most már szórólapjain viszont határbontó Soros-bérencként mutatják be szinte a teljes magyar ellenzéket.

A kormánypárti vádak néhány kiforgatott nyilatkozatra épülnek: Vona Gábor még 2015 augusztusában beszélt arról, hogy a kerítés az akkor 1,5 méteres drótakadály formájában bukás, és alkalmatlan az ország védelmére – a határzár ötletét pedig először egy jobbikos politikus, az ásotthalmi rendeletről hírhedt Toroczkai László fogalmazta meg.

A szocialisták elleni vád alapja, hogy Botka László korábbi MSZP-s kormányfőjelölt 2017 májusában azt mondta a Reutersnak: ha a közel-keleti menekültválság megszűnne, és az EU határvédelmi rendszere kiépülne, akkor el lehetne bontani a déli határzárat is. Egy hónappal később már úgy nyilatkozott, hogy „a jelenlegi körülmények között a határzár fenntartása szükséges.”

Botka azóta visszalépett, Vona Gábor és a Jobbik talán még a Fideszhez mérten is kemény migránsellenes kampányt folytat.

A Hetek tavaly szeptemberi összesítése szerint minden ellenzéki párt megtartaná a határzárat, még akkor is, ha többen nem lelkesednek közülük a gyűlöletkeltő propagandáért.

A Fidesz-propagandának ez azonban láthatóan nem jelent akadályt.

Rétvári, Kövér, Gyurcsány

Hidvéghi Balázs a sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, Rétvári Bence unokatestvére által vezetett pásztói civil szervezetnek odaítélt 200 milliós uniós támogatást firtató felvetésre azt mondta: ha törvényesen történik a pályáztatás, az összeg odaítélése és a teljesítés is így zajlik, akkor semmi kivetnivalót nem lát benne.

Hidvéghi Balázst a Reflektor blog által nyilvánosságra hozott felvételről is kérdezték, ezen – az írás szerint – Kövér László házelnök beszél arról, hogy nem jó, ha az ellenzék labdába rúg, illetve nem probléma, ha két választás között a kormánypártoknak teljhatalmuk van. A kommunikációs igazgató azt mondta: az ezzel kapcsolatos ellenzéki vádaskodás nem más, mint reménytelen helyzetben lévő pártok egy újabb akciója. Hozzátette: egy leiratot látott, e szerint a tartalomban semmi vállalhatatlan kijelentés nincs. – A választási rendszer ugyanolyan demokratikus, mint 1990-ben volt, ugyanolyan esélyeket kínál mindenkinek, a korábbi aránytalanságokat pedig sikerült kiküszöbölni – közölte.

Azzal kapcsolatban hogy egy pécsi MSZP-s politikus olyan képet tett közzé a közösségi médiában, amely főbe lőve ábrázolja Orbán Viktort, a kommunikációs igazgató elképesztőnek nevezte, hogy egy nagyvárosi pártvezetőt egy ilyen kép megosztása után nem zárnak ki azonnali hatállyal. – Ez felháborító, elfogadhatatlan és a legrosszabb emlékeket hozza elő – közölte a fideszes politikus.

Arról, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke vagyonvizsgálatot kezdeményez saját maga ellen, azt mondta: nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc valamit eltitkolt. Hozzátette, az ellenzéki politikus előre menekül, köztudott róla, hogy az egyik leggazdagabb magyar és egyúttal a leghiteltelenebb is. Kitért arra is, hogy a Magyar Idők már kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást a volt miniszterelnökkel szemben.

Arra a felvetésre, hogy kórházi vezetőknek utasítást adtak ki, miszerint hetente legalább két pozitív hírrel meg kell jelenniük, azt mondta: semmi ilyen utasításról nem tud. Ugyanakkor lényeges, hogy a magyar egészségügyben folyamatosak a fejlesztések, növekednek a bérek, és lépésről lépésre haladva Magyarország ebben is jobban teljesít – közölte.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.