Gigantikus bűnszervezetre csaptak le a hatóságok

2013. szeptember 4., szerda 12:46, frissítve: csütörtök 17:05

Tízezer embert károsított meg és többmilliárdos kárt okozott egy bűnszervezet, amelynek tagjaira kedden csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a rendőrség munkatársai – közölte a két szervezet szerdai sajtótájékoztatóján. Az MNO megkeresésére a NAV-nál azt mondták: az utóbbi idők legnagyobb akciója zajlott le, az egyik gyanúsítottnál fegyvereket is találtak, csaknem kétszáz bankszámlát pedig zároltak.

Az országos rajtaütésben 14 megyében, 320 helyszínen vettek részt nagyjából ezren. Elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait, akiket egyebek mellett költségvetési csalással, pénzmosással, közokirat-hamisítással, sikkasztással, csődbűncselekménnyel és számvitel rendjének megsértésével gyanúsítanak. Őrizetbe vettek 23 gyanúsítottat, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Balázs Zsolt, a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője szerint több további gyanúsított kihallgatása várható.

Fotó: Komka Péter / MTI

Balázs Zsolt pénzügyőr őrnagy ismertette, hogy a csoport alapvetően kétféle tevékenységet végzett. Eleinte egy cégtemetőt működtettek, sorra buktattak be egyébként tényleges tevékenységet végző cégeket. Helyükre nyomban új társaságok léptek, amelyek szintén rövid időn belül eltűntek. A bűnszervezet a feketegazdaság jelentős szereplője volt, mintegy félezer cég ment át az irányítók kezén. Az ügyvezetők a folyamat végén gyakran külföldi „strómanok” voltak, jellemzően ukrán, román és szerb állampolgárok.

Fotó: Komka Péter / MTI

A csoport másik tevékenysége illegális munkaerő-kölcsönzés volt. Ebben az esetben a pénzmozgásban rejlik a bűncselekmény lényege – mondta az őrnagy. Olyan tevékenységeket kerestek a csoport tagjai, amelyek sok munkaerőt igényelnek, így például őrző-védő, takarító-, fuvarozócégeket. A munkavállalókat kiszervezték a munkaerő-kölcsönző cégekbe, de a járulékokat nem fizették a dolgozók után. Ezzel az államnak és az érintett munkavállalóknak is kárt okoztak. A kár több milliárd forintra tehető, 51 cégnél 443 millió forint az adóhiány. Kifejezetten erre a célra létesített könyvelőirodák is segítették a rendszer működtetését.

Az ügyben megkerestük a NAV-ot, kérdésünkre dr. Sárközi Alexandra őrnagy azt mondta, az utóbbi idők legnagyobb akcióját hajtották végre a hatóságok.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
Fotó: Komka Péter / MTI

Az MNO azt a tájékoztatást kapta, hogy a bűnszervezet kiiktatására szervezett akcióban Magyarország teljes gazdaságvédelmi bázisa megmozdult. A rendőrség és a NAV munkatársai házkutatásokat végeztek, vagyontárgyakat és bűnjeleket foglaltak le. A bűnszervezet egyik irányítójának otthonában valóságos fegyverarzenált találtak a nyomozók. Eddig csaknem kétszáz bankszámlát zároltak.

Forrás: MTI, MNO

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.