Giró-Szász András „visszavonult”

2017. augusztus 11., péntek 06:36, frissítve: péntek 11:24

Úgy tűnik, nemcsak a kormányzati munkát, hanem pillanatnyilag a versenyszférát is maga mögött hagyta Giró-Szász András, a Fidesz–KDNP-kormány kommunikációért felelős korábbi államtitkára – tudta meg a Magyar Nemzet. Az egykori kormányszóvivő ugyanis eladta azt az elemző-tanácsadó cégét – a Strategopolis Kft.-t –, amely 2012 és 2016 között több száz millió forint értékben kapott állami megbízásokat. A vállalkozás egyebek mellett a Miniszterelnökség, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Országgyűlés Hivatala által kiírt közbeszerzéseken is nyertes volt. Az egykori kormányközeli társaságban egyébként adta-vette a tulajdonrészét Giró-Szász attól függően, hogy éppen kapott-e feladatot a kabinettől vagy sem. Utoljára 2014-ben vált meg a tulajdonrészétől, akkor azért, mert kinevezték a Miniszterelnökség kormányzati kommunikációért felelős államtitkárává. Ám erről a posztról 2015 októberében távozott, egy hónappal később pedig már ismét az övé volt a Strategopolis Kft.

Utóbbi, érdekes összefüggés miatt megkerestük Giró-Szász Andrást, elsősorban arról érdeklődve, hogy ezúttal is azért vált-e meg a cégétől, mert kormányzati szerepvállalásra készül.

A kormányinfók egykori állandó szereplője azonban tagadta, hogy ismét munkába állna a fideszes kabinet felkérésére. Mint mondta, éppen nyaral, ám röviden kifejtette: visszavonult, s valóban eladta a cégét, döntésének okairól viszont nem akart nyilatkozni. Továbbá jövőbeli terveiről sem kívánt beszélni, ugyanis – ahogy fogalmazott – ma már nem számít közszereplőnek.

Figyelemre méltó, hogy a Strategopolis Kft.-t egy, a Fidesz–KDNP-kormányzat számára egyáltalán nem ismeretlen ügyvéd vásárolta meg Giró-Szásztól. Mechler Márkkal – aki február óta tulajdonosa a cégnek – 2014 végén például a Fazekas Sándor vezette Földművelésügyi Minisztérium kötött határozatlan idejű szerződést, méghozzá kiemelt ügyek jogi képviseletére, havonta egymillió forintos megbízási díjért. Továbbá 2015-ben több eseti megbízást is kapott a jogász a tárcától, általában 750 ezer és 925 ezer forintos megbízási díjért. De ez még nem minden, Mechler Márk annak az ügyvédi konzorciumnak is a tagja, amely csaknem ötmilliárd forint értékben kapott megbízást az állami tulajdonú Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft.-től. A társaság jogi szolgáltatásnyújtásra kötött 2020-ig tartó keretszerződést a konzorcium ügyvédi irodáival.

De nem mellékes az sem, hogy Mechler Márk felügyelőbizottsági elnöke a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nek, ami azért pikáns, mert a Fideszben az elmúlt években úri passzióvá vált a vadászat. Az Átlátszó.hu például 2014-ben számolt be arról, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter (akkor még államtitkárként) 75 ezer euró, azaz mintegy 23 millió forint értékben rendelt meg egy csehországi fácánvadászatot. De Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is ismert vadásznak számít, ő egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Giró-Szász András visszavonulásának érdekes mellékszála egyébként, hogy éppen tegnap közölt terjedelmes cikket a Direkt 36 nevű portál a Fidesz-kormányzatnál kegyvesztetté vált Heim Péter közgazdászról, aki a Strategopolisban üzlettársa volt egy ideig Giró-Szásznak. Az egykori kormányszóvivő és Heim közösen alapították meg Magyarország legbefolyásosabb agytrösztjét, a kormánynak milliárdokért tevékenykedő Századvég Gazdaságkutató Zrt.-t 2010-ben. Ráadásul a kormányzati szürkeállományként működő Századvég és a Strategopolis számtalanszor indult közösen, és nyert közbeszerzéseken.

A Direkt 36 azt próbálta meg feltárni, mi vezetett ahhoz, hogy az egykor befolyásos Heim Péter egy pillanat alatt kiesett a kormányzat kegyeiből 2014-ben. A portál szerint két fontos ok játszhatott közre a történtekben. Az egyik az amerikai kitiltási botrány ügye, amikor fény derült arra, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége korrupciós vádak miatt kitiltott hat magyar személyt az országból. Egyes pletykák szerint az egyikük Heim Péter volt. A másik ok pedig az lehetett, hogy az állami Magyar Fejlesztési Bank felbontotta a milliárdos uniós támogatási szerződését Heim Péter startupokat támogató cégével arra hivatkozva, hogy az jogellenesen és rosszhiszeműen akarta felhasználni az uniós támogatásokat.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.11.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.