Gulyás: Frakciót alakíthat az LMP, a DK és a PM nem

2013. június 17., hétfő 10:31

Frakciót alakíthat a Lehet Más a Politika, ellentétben a Párbeszéd Magyarországért Párttal és a Demokratikus Koalícióval. Az LMP parlamenti csoportja csak akkor alakulhat meg, ha módosítják a házszabályt, amelynek jelenleg hatályos szövege szerint képviselőcsoportot legalább 12 képviselő alakíthat.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: Azok a pártok jogosultak frakcióalakításra, akik elindultak a választásokon, és 5 százalékot elértek. Ha a PM és a DK a következő választásokon eléri az 5 százalékot, akkor ez a jogosultság őket is megilleti, azonban ezt a 10 hónapot meg kell várniuk.

Nézőpontok blogbejegyzés
Ha a kormánytöbbség következetesen és fair módon akar eljárni, meg kell adni a jogot az LMP-nek a frakcióalakításra. A párt képviselőinek száma ugyan a minimális létszám alá csökkent, de a népfelség elvét nem szabadna ilyen kérdésben korlátozni.

„Nem kizárt, hogy még ebben a félévben megalakulhat az LMP frakció, ez attól függ, meddig ülésezik a ház, és mikor módosítja a házszabályt, ha nem tudják a módosítást elfogadni, akkor őszre marad a frakcióalakítás” – fejtette ki a frakcióvezető-helyettes.

Pénteken az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága úgy foglalt állást, hogy az LMP-frakció csak akkor alakulhat meg, ha módosítják a házszabályt. Ennek érdekében a bizottság módosító indítványt nyújtott be az Országgyűlésnek, hogy három – ugyanazon országos pártlistáról mandátumot szerzett – képviselő is alakíthasson frakciót.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.