Az uniónak inkább a munkahelyteremtéssel kellene foglalkoznia

PR

2012. május 3., csütörtök 21:12, frissítve: péntek 12:19

Jobban tennék az Európai Unió tagállamai, ha az alapszerződés módosítása helyett azzal törődnének, miként lehet több munkahelyet teremteni – mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára egy csütörtöki konferencián.

Európa akkor és most – fekete bárány vagy éltanuló? címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést a Mathias Corvinus Collegium az európai integrációról, amelyen a résztvevők igyekeztek szembesíteni az alapító atyák hatvan évvel ezelőtti integrációs elképzeléseit a mai folyamatokkal.

Zsinka László történész, a Budapesti Corvinus Egyetem társadalomtudományi tanszékének dékánja arról beszélt, hogy az alapító atyák a szabadság-szolidaritás egyensúlyát tartották alapelvnek, és a mai napig, ha megbomlik az egyensúly, akkor úgy érezzük, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Mint mondta, ők pragmatikusan gondolkoztak, de azt víziókkal ötvözték. A mai politikusok túlságosan technokratává váltak, megszűntek a víziók. Míg az elődök értékközpontú politikát folytattak, addig a mai politikusok kommunikációs központú politikát űznek – mondta.

Az MNO összegyűjtötte, hány kormány bomlott fel a 2008-ban kirobban gazdasági válság következtében.

Győri Enikő bírálta a tagállamokat, mert nem tudják hatékonyan kezelni a 2008 óta húzódó gazdasági válságot. Mint fogalmazott, „ma csak pragmatikusak vagyunk, és szem elől tévesztjük az eszményeket”. „A gazdasági kormányzás eszköz, de nem eszmény, nem érték, az eladósodottság megállításának eszköze. A fegyelmezett költségvetési politika nem érték, hanem eszköz” – fűzte hozzá.

Nem volt fenntartható az, ahogyan az unió 2008-ig működött, a fiskális politika és a monetáris politika között ugyanis nem volt összhang. Az új eszköz- és intézményrendszerrel felelősségteljesebb költségvetési gazdálkodást kell elérni – húzta alá az államtitkár, aki kijelentette: „óva inteném a politikusokat, hogy belefogjunk szerződésmódosításba”, először munkahelyeket kell teremteni, adósságot kell csökkenteni, a családok megélhetését kell biztosítani.

Álvita

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője az európai identitásról beszélt. Mint rámutatott, az európai identitás alapkérdés volt az alapító atyák számára, ma viszont szerinte álvita van arról, hogy erősebb legyen-e az európai identitás, mint a nemzeti. Ezek „nem egymást kizáró fogalmak, az európai identitás a tagállamok nemzeti identitásaiból táplálkozik, ezek egymás kiegészítői, nagy jelentősége lehet a globális erőtérben”.

Szűcs Tamás beszélt az Európai Bizottság új, Civilek, találjátok ki Európát! elnevezésű kezdeményezéséről, amelynek célja a civil társadalom bevonása az európai politikákba és Európa jövőképének megrajzolása. Győri Enikő közölte, hogy nem ért egyet a kezdeményezéssel, mert szerinte ez „felelősségáttolás a politikusoktól a civil társadalomra. A civileket meg kell hallgatni, de a politikusok dolga az, hogy megcsinálják” – fogalmazott.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.