Gyurcsány hamarosan vádlott lehet

WA

2012. április 3., kedd 03:50, frissítve: kedd 12:02

Gyurcsány Ferenc és a sukorói kaszinóberuházás gyanúsítottjai ellen még ebben a hónapban vádat emelhet a Központi Nyomozó Főügyészség. A vádhatóság szerdától kezdi meg az ügy iratainak ismertetését – tudta meg a Magyar Nemzet.

Szerdától több napon keresztül ismerteti a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a sukorói kaszinóberuházás és az ahhoz kapcsolódó koncessziós szerződés miatt két éve hűtlen kezelés gyanújával indított eljárás iratait.

Keresztes Imre főügyész közölte, miután a kilenc gyanúsított és védőik megismerték a nyomozás során keletkezett dokumentumokat, az ügy a vádelőkészítés szakaszába léphet. A vádemelés időpontjáról nem nyilatkozott a KNYF vezetője, ugyanakkor tudatta, nem tettek indítványt az április 7-ig tartó nyomozás határidejének meghosszabbítására. Az eljárás egyik vádlottjának név nélkül nyilatkozó védője elmondta: a főügyészség április végéig összeállítja a vádiratot, és benyújtja azt a Fővárosi Törvényszéknek.

Ismert, a Magyar Állam jogi képviselője a Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda lesz az ügyben. A Legfőbb Ügyészség február 2-án hosszabbította meg két hónappal a sukorói kaszinóberuházás kapcsán indított nyomozás határidejét.

Forrás: Magyar Nemzet

A szerkesztő ajánlja

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.