Habony és Vajna a Hit Gyülekezete vezetőjével ebédelt

MNO

2016. december 22., csütörtök 15:24, frissítve: csütörtök 21:07

Az Együtt alelnöke, Juhász Péter közösségi oldalára tette ki csütörtökön napközben azt a fényképet, ami nem sokkal korábban a belvárosi Nobu étteremben készült, és amelyen az látható, amint Habony Árpád, a miniszterelnök bizalmas tanácsadója Andy Vajna TV2-tulajdonos, illetve Németh Sándor, az ATV-t tulajdonló Hit Gyülekezete vezető lelkésze asztalánál áll. Úgy tudni, ott volt Habony volt felesége, Kaminski Fanni is, aki Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalának szerkesztője.

 
Habony Árpád, Németh Sándor, Andy Vajna
Fotó: Juhász Péter / Facebook
 

ATV-TV2-Habony csúcstalálkozó

Juhász így kommentálta a felvételt: „Jó étvágyat kívánok minden kedves ATV-nézőnek! Ez az a pillanat, amikor beigazolódott, amit Friderikusz Sándor mondott: az ATV tulajdonosa Andy Vajna Andrással és Habony Árpáddal egyeztet a Nobu nevű luxusétteremben. Állami támogatások, menekültek elleni uszítás és az ellenzék hamis színben való feltüntetése a menü.”

A politikus arra a Friderikusszal készült Index-interjúra utalt, amiben az ismert tévés azt mondta, az ATV hírigazgatója, Németh Szilárd (Németh Sándor fia; nem azonos a fideszes politikussal) vélhetően a csatorna ügyeiről tárgyalt Habonnyal és Vajnával. Németh Szilárd akkor – bár a találkozó tényét külön nem cáfolta – hevesen tiltakozott Friderikusz szavai ellen, a HVG-nek azt mondta, jogi úton vesznek elégtételt a sértettségből beszélő tévés személyiségen. 

Most úgy tűnik, az ATV-TV2-Habony csúcstalálkozó mégsem teljesen légből kapott, ám a mostani megbeszélésen Németh Szilárd helyett az ATV-től egy magasabb beosztású Németh, a tulajdonos Hit Gyülekezete vezetője volt jelen, akit a Vidám Vasárnap hitszónokaként ismerhetnek a tévénézők.

A kormánypárti média kiállt az ATV érdekében

Hogy mikről eshetett szó az asztalnál, arra talán lehet következtetni az elmúlt napok eseményeiből. Miután kiderült, hogy az ATV legismertebb arca, Kálmán Olga a Hír TV-hez távozik, a kormánypárti sajtó akcióba lendült, alaptalan, hangulatkeltő anyagok sora jelent meg. Mint arról tegnapi számunkban írtunk, valótlanul híresztelte a Magyar Idők, hogy Havas Henrik a Hír TV-hez igazolhat, és szintén fals információ, hogy a Hír TV hírigazgatója, Nagy Zoltán az EchoTV-hez készül Kálmán Olga érkezése miatt. A Kálmán Olga sokmilliós Hír TV-s fizetéséről írtak is kacsának bizonyultak, kiderült, a riporter a mostaninál alacsonyabb bért fog kapni új munkahelyén.

A kormányoldal médiagépezete mostanában nem csak a fentihez hasonló, zavarkeltő kitalációkkal támogatta ATV-t – melynek vezetését rosszul érinthette emblematikus műsorvezetőjük távozása. Az Origó például olyan nézettségi adatokat közölt, melyek szerint az utóbbi időben Sas József és Hajdú Péter műsorára is többen kapcsoltak, mint az Egyenes beszédre, aminek nézettségén egyébként az sem változtatott érdemben, amikor a műsor háziasszonya szabadságon volt. „Nem tűnik úgy, hogy pótolhatatlan veszteség éri az ATV-t Kálmán Olga távozásával” – vonták le az ATV melletti bajtársi kiállással felérő következtetést. Ehhez hasonló tartalmú írás jelent a Habonyhoz köthető Lokálban és 888-on is. 

Az ATV vezetését viszont tényleg lesújthatta Kálmán Olga távozásról szóló bejelentése, amit a cég karácsonyi ünnepsége után közölt. Legalábbis erre utal, hogy Németh Sándor a váratlan fejlemény után kiborult, a Facebookon megalázónak és kártékonynak nevezve Kálmán Olga távozásának módját, amivel szerinte a műsorvezető akarva-akaratlanul „Simicska és szövetségesei Orbán Viktor elleni vendettájának központi szereplőjeként kínálta fel magát”. Hozzátette, erről egy híres salamoni mondás jut eszébe: „Kóbor kutya fülét ragadja meg, aki felháborodik a perpatvaron, amely őt nem illeti”. Majd úgy folytatta: az elmúlt napok eseményeiből világosan megértette, hogy „a Simicska-rendszer jobb- és balirányú helyezkedésének és manőverezésének útjában” állnak, de Németh azt üzente, hogy Simicska Lajos „kemény fába faragta a fejszét”.

Csak pletyka az összeborulás?

Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója még augusztus végén a Médiapiac magazinnak adott interjút, és elsősorban arról beszélt, hogy a különféle pletykák ellenére az ATV nem paktált le a Fidesszel. Arra a felvetésre, hogy egyre több fideszes politikust is meghívnak a műsoraikba, és kormányzati hirdetések is futnak a csatornán, azt válaszolta: ez mind-mind csak ostoba pletyka, hiszen az ATV ugyanolyan kritikus maradt, mint amilyen volt, azt pedig semmi nem tiltja, hogy a kormány hirdetéseket vegyen a csatornán.

Azt, hogy a Hit Gyülekezete a történelmi egyház státuszért egyszerűen lepaktált a kormánnyal, ugyancsak ostobaságnak nevezte.

Ami a hirdetéseket illeti: a népszavazási kampány előtt, tavaly december és idén augusztus közötti időszakban több mint 5 milliárdért között szerződést a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda a miniszter szomszédja, Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó cégekkel. (Ezt később több hasonló szerződés is követte). Az említett időszakban az országos tévés hirdetések háromnegyede a TV2 csoporthoz jutott, ezt az állami média követte, majd az Echo Tv és az ATV következett. Az Átlátszó később az idén augusztusi, a kvótanépszavazáshoz kapcsolódó hirdetéseket összesítette. Ebből ugyancsak az derült ki, hogy a TV2 csoport és az állami média után az ATV következett a sorban, 18,9 millió forinttal, miközben az Echo Tv-hez csak 7 milliárd került. Az online hirdetéseknél az ATV megelőzte például a 24.hu-t, a Blikket és a regionális portálokat is.

A migrációs válság kirobbanása óta egyre látványosabb a kormány és a Hit Gyülekezete jó viszonya. A kormány kvótaellenes kampányának idején Németh Sándor vezető lelkész még a Kossuth Rádióban is érvelt a nemmel szavazás mellett.

Csak magánebéd volt

Az Index Németh Szilárdot kereste meg, a hírigazgató azt közölte, „Andy Vajna és Németh Sándor között magánjellegű találkozó történt, a beszélgetés során nem került szóba sem a politika, sem az ATV. Mivel magántalálkozó volt, így sem én, sem a kollégáink nem értesültünk róla előre, az internetről tudtuk meg mi is. Hozzátenném, hogy az ATV sem most, sem a jövőben nem kíván a kormány szócsöve lenni.”

Németh Sándor a Facebookon reagált Juhász bejegyzésére. Ebben elismerte, hogy Andy Vajnával ebédelt a filmügyi kormánybiztos luxuséttermében, ám a képen szintén szereplő Habony Árpádról, a miniszterelnök tanácsadójáról nem ejtett szót. Németh azt írta, „nagyon sajnálja”, hogy nem vette észre Juhászt, mert „szívesen odahívta volna”, hogy együtt ebédeljenek és meghallgassa beszélgetésüket. A Hit Gyülekezetének vezető lelkésze így is megköszönte Juhásznak hogy a Facebookon keresztül jó étvágyat kívánt neki.

Juhász fotója kapcsán más politikai pártok is megszólaltak. Gál József, az LMP szóvivője általánosságban annyit mondott: az LMP régóta sürgeti, hogy rakják rendbe a médiaszabályozást, és ennek keretében minden kormányzati propagandát és reklámköltést szüntessenek meg. – A kormánynak pedig dolgoznia kell, nem a propagandára költenie - tette hozzá.

– Ha Andy Vajna és Habony Árpád valahol megjelenik, az mindig érdekes, még akkor is, ha a hivatalos közlés szerint csak magánebéden vettek részt – mondta lapunknak a jobbikos Staudt Gábor. Reményét fejezte ki, hogy az ATV ellenzéki médium marad. Nem azért, mert egy ideológiai platformon vannak, azt viszont mindenképpen sajnálnák, ha a Fidesz ezt a médiumot is begyűrné, hiszen így még kevesebb tere maradna az ellenzéki hangoknak – tette hozzá. 

A kormánymédia segíti a Hit Gyülekezetét

Sas József és Hajdú Péter műsorainak nézettségét védi a kormányközeli Origo, miután kiderült: az ATV legnépszerűbb műsorvezetője, Kálmán Olga a Hír TV-hez igazol. 

Az utóbbi napokban a kormányoldal sajtója nagy igyekezettel próbálja skandalumként beállítani, hogy balliberális médiumok dolgozói más orgánumokhoz mennek át. Az efféle folyamatok ellen a Magyar Időknek korábban nem volt kifogása, náluk dolgozik például Ötvös Zoltán és Szőcs László, a Népszabadság egykori szerzői, és a megszűnt lap több fotósa is.

 

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.