Handó Tünde nem nevezte ki újra a Fővárosi Törvényszék elnökét

2018. január 4., csütörtök 19:39, frissítve: csütörtök 19:45

Noha az érintett fővárosi bírák háromnegyede bizalmat szavazott decemberben a Fővárosi Törvényszék jelenlegi elnöke, Fazekas Sándor pályázatának, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde ezt figyelmen kívül hagyva nem nevezte ki újra a lejáró mandátumú főbírót – derült ki csütörtökön. Annak ellenére sem, hogy a pozícióra más nem pályázott. 

Handó délután az InfoRádió Aréna című műsorában Fazekast tette felelőssé azért, hogy a törvényszéki ügyteher nem csökkent kellő mértékben. Az OBH-elnök felidézte azt is, hogy a tíz évig tartó Budaházy-perben nyolc hónapon keresztül nem sikerült írásba foglalni az ítéletet, ami emiatt az Országgyűlésben neki is magyarázkodnia kellett. (E mulasztás miatt egyébként az eljáró bíró, Kenéz Andrea lemondott.)

Fazekas Sándor november végén adott interjút lapunknak. Ebben arról is beszélt, kifejezetten büszke arra, hogy a Fővárosi Törvényszék „sereghajtóból az élboly elején járóvá vált” az elhúzódó ügyek és a munkateher terén.

A HVG tudósítója tavaly arról írt, hogy Fazekas, aki korábban Handó Tünde egyik támogatójaként volt ismert, az utóbbi hónapokban kritikus hangot ütött meg az OBH-elnökkel szemben – éppen az erőforrások elosztásával kapcsolatban. 

Nem Fazekas az egyetlen, aki hiába számított kinevezésre: Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája tavaly pert indított Handó Tünde ellen, mert szerinte az elnök asszony visszaélt jogkörével, mikor – bár kétszer is megnyerte az erre kiírt pályázatot – nem nevezte ki őt ítélőtáblai bírónak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.05.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.