Havazás: húszezer ember maradt áram nélkül

MN

2018. március 18., vasárnap 07:58, frissítve: vasárnap 22:39

Megismétlődött az öt évvel ezelőtti, behavazott március: az első idei hosszú hétvégén ónos eső és intenzív hóvihar csapott le az országra, a legsúlyosabban hazánk keleti megyéit érintve.

Szombaton intenzív havazással járó csapadékhullám érkezett Magyarország északkeleti térsége fölé, hótorlaszokat és hóakadályokat emelt, az ónos eső pedig több helyen csúszós útszakaszokat okozott. Az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalát éjjel az intenzív havazás miatt teljes szélességében le kellett zárni a 114-es kilométer és az M30-as csomópont közötti szakaszon. A korlátozást vasárnap hajnalban oldották fel.

2018.03.18. 21:03

Hajdú-Biharban még 25 településén van áramkimaradás

Hajdú-Bihar megye 25 településén van még áramkimaradás - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata vasárnap este az MTI-vel.

Az érintett településeken továbbra is folyamatos a rendőri jelenlét. A havazás és a hófúvás miatt kialakult rendkívüli helyzet kezelésében 215 polgárőr nyújt segítséget a rendőröknek. A közös járőrszolgálat célja a közbiztonság fenntartása és a helyiek biztonságérzetének növelése - tájékoztatott a rendőrség.

Debrecenben az 1-es számú vonalon megindult a villamos-közlekedés - jelezte a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. A szakemberek megkezdték a 2-es vonal jégmentesítését is.

2018.03.18. 19:42

Húszezren maradtak áram nélkül

Mintegy 20 ezer fogyasztó maradt áram nélkül a hóviharok miatt – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője. Békés megyében hét településen 6300, Hajdú-Bihar megyében 25 településen 10 ezer, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 13 településen 3700, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 4 településen 300 fogyasztó. Az áramszolgáltatók szakemberei dolgoznak a helyreállításon, kijelölték a melegedőhelyeket is, de eddig senki nem vette igénybe őket.

Lezárt útszakasz már csak Borsod megyében van, elzárt település pedig nincs az országban.

Az OKF illetékese fölhívta a figyelmet, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint hétfőn havazás várható Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg, ónos eső pedig Békés megyében. Ezért azt kérte, hogy akik reggel indulnak, tegyék korábban, és tájékozódjanak az útviszonyokról, valamint a riasztásokról. Hozzátette: legyen mindenkinél feltöltött mobiltelefon, hogy ha segítséget kellene hívnia, tárcsázhassa a 112-t.

2018.03.18. 19:32

Nincs elzárt település

A rendkívüli időjárás miatt vasárnap 300, szombat óta összesen 440 beavatkozást végeztek a tűzoltók, elzárt település pedig nincs az országban – közölte vasárnap este az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője, Mukics Dániel.

Elmondta, egyre kevesebb járásban van riasztás hófúvás és ónos eső miatt. A tűzoltókat a legtöbb esetben a hó súlya miatt kidőlt fákhoz riasztották, sokszor elakadt, árokba csúszott, keresztbe fordult járművek mentéséhez hívták őket – ismertette.

Operatív törzs már nem működik mindenhol: 18 órától nem tevékenykedik Somogy, Vas, Heves, Zala, Nógrád és Fejér megyékben. Máshol, valamint országos szinten is, működik operatív törzs – fűzte hozzá.

2018.03.18. 18:52

Helyreállították a felsővezetéket Szolnok és Abony között, így ismét mindkét vágányon járnak a vonatok. Karcag és Tiszafüred között viszont várhatóan hétfő hajnalig szünetel a vonatközlekedés – közölte vasárnap este a Mávinform. A szakemberek egész nap dolgoztak a hótorlaszok eltakarításán, a váltók folyamatos tisztításán és a rendkívüli időjárás okozta műszaki hibák elhárításán – tudatta a vasúttársaság.

Jelezték: a Budapest–Hatvan–Miskolc-, a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-, a Budapest–Szolnok–Békéscsaba- és a csatlakozó vonalakon fokozatosan áll helyre a menetrend szerinti közlekedés, előreláthatóan hétfő hajnalban már nem kell hosszabb menetidővel számolni az érintett vonalakon. Szolnok és Abony között korábban letört a Budapestre tartó Hajdú InterCity áramszedője, ezért az egyik vágányt le kellett zárni.

2018.03.18. 18:05

A következő napokban is többfelé várható havazás és –10 fok körüli hideg, a hét második felében viszont napközben 10 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek napsütéssel – jósolja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Részletek itt.

2018.03.18. 17:07

Hóátfúvás a 36. főút Nyíregyházáról kivezető szakaszán.

 
Hóátfúvás a 36. főút Nyíregyházáról kivezető szakaszán, 2018. március 18-án
Fotó: Balázs Attila / MTI
 

2018.03.18. 15:03

A Debrecen–Tiszalök-vonalon Hajdúnánás és Hajdúdorog között megszűnt a fennakadás, elindulhatott a vonatforgalom – közölte vasárnap kora délután a Mávinform. Szolnok és Abony között viszont a Budapestre tartó Hajdú InterCity áramszedője letört, ezért az egyik vágányt lezárták. Az egyvágányú közlekedés miatt a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vonalon tovább nőhet az eljutási idő – közölték.

2018.03.18. 14:24

Az MTI fotósának légi felvételén egy autó halad a behavazott Visegrádi-hegységben.

 
Autó Visegrádon, a behavazott Visegrádi-hegységben, 2018. március 18-án
Fotó: Mohai Balázs / MTI
 

 

2018.03.18. 14:19

Mérsékelték a harmadfokú riasztást

Vasárnap kora délután mérsékelték a hófúvás miatt kiadott legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetéseket és riasztásokat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vannak még érvényben másodfokú figyelmeztetések, riasztások. Ezeken a területeken továbbra is magas hótorlaszokat emelhet a viharos szél.

Győr-Moson-Sopron, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, gyenge hófúvás veszélye miatt. Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a további havazás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Továbbá, szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ónos esőre is fölhívja a figyelmet a meteorológiai szolgálat.

2018.03.18. 14:00

Az Útinform 14 óra előtt kiadott jelentése.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében:
A 38. főutat a Nyírtelek–Rakamaz-szakaszon, a 17–30. kilométer között fél pályán megindult a forgalom.

A 36. főutat a 24–46. kilométerszelvény, Tiszavasvári és Nyíregyháza között hóátfúvások miatt zárva tartják.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében:
A 3605 jelű út Gesztely–Újharangod közötti szakaszát hóátfúvás miatt lezárták.

A 3611 jelű út Köröm–Tiszalúc-szakasza, a 0–10. kilométerszelvények között hóátfúvás miatt szintén lezárva.

A 3305 jelű, Mezőkeresztes–Mezőcsát összekötő úton, Mezőnagymihály és Gelej között, a 7. kilométerszelvényben a télies útviszonyok miatt elakadt egy kamion, mentése idejére az utat lezárták.

A 3607 jelű utat a Köröm–Kesznyéten-szakaszon, a 0–7. kilométerszelvények között lezárták, hóátfúvások miatt.

2018.03.18. 13:57

Békés megyében a legújabb adatok szerint nyolc településen van üzemzavar. Legkevesebb fogyasztót Füzesgyarmaton érinti a hiba, ott öt helyen nincs áram. További hét településen – Bucsán, Dévaványán, Ecsegfalván, Gyomaendrődön, Kertészszigeten, Nagylaposon és Szeghalmon – összesen 6291 fogyasztónál szünetel a szolgáltatás. A rendőrség az üzemzavar elhárításáig a közrend és a közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények megelőzése, illetve a helyiek segítése érdekében az érintett településeken folyamatos jelenlétet biztosít.

2018.03.18. 13:52

Nincs már járhatatlan út Hajdú-Bihar megyében. A megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Hajdúnánás és Hajdúdorog közötti út után a Hajdúdorog és Újfehértó közötti 3504. utat is megtisztították a hóakadályoktól, így ismét teljes szélességében járható.

2018.03.18. 13:22

A rendőrség tájékoztatása szerint a 38. főúton rendőri irányítás nélkül, magától halad a forgalom.

Az M3 autópálya Budapest felé vezető szakaszának 222. kilométerénél megszűnt az útakadály, zavartalanul halad a forgalom.

A 36. főútnak a 3612. út és Tiszavasvári közötti szakasza hóátfúvás miatt továbbra is le van zárva.

A 3504. út Újfehértó és Hajdúdorog települések között újra járható.

2018.03.18. 13:19

Közúti és légi feladatokat is ellát a Magyar Honvédség a rendkívüli téli időjárási helyzetben – közölte Böröndi Gábor hadműveleti csoportfőnök vasárnap délelőtt a Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar vezetési pontjában. A vezérőrnagy elmondta: több mint száz katona 37 technikai eszközzel vesz részt a mentési feladatokban. Elsősorban az élet- és vagyonmentés, a bajba jutott állampolgárok segítése, az utak járhatóságának biztosítása a feladatuk, együttműködve a közút kezelőjével.

Vasárnap a kora délutáni órákban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy honvédségi helikopter is fölszáll majd, fedélzetén – mások mellett – a szabolcs megyei kormánymegbízottal, hogy feltérképezzék a szabolcsi bokortanyák térségét. A helikopterrel visznek meleg teát, takarót és orvosi személyzet is utazik. Böröndi Gábor kiemelte továbbá, hogy szükség esetén a budapesti Honvédkórház és csapatorvosok is részt tudnak venni sérültek, rászorulók ellátásában.

2018.03.18. 12:43

Békés megyében hét településen, nyolcezer fogyasztási helyen nincs jelenleg áram. Az E.on szakemberei megerősített szolgálattal dolgoznak a hibák elhárításán.

Bucsán, Gyomaendrődön, Ecsegfalván, Kertészszigeten, Nagylaposon, Dévaványán és Szeghalmon szünetel az áramszolgáltatás. A megyei rendőr-főkapitányság adatai szerint 9223 fogyasztó érintett az üzemzavarban.

A viharos időjárás az E.on szolgáltatási területén legnagyobb részben Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyéket érintette.

Békés megyében nem esik a hó, mostanáig eső és ónos eső hullott nagyobb mennyiségben. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a megyéből munkagépeket vezényeltek át a rendkívüli időjárásban érintett területekre.

2018.03.18. 12:40

Hajdú-Bihar megyében 215 polgárőr is támogatja a rendőrség munkáját. A közös járőrszolgálat célja a közbiztonság fenntartása és a helyiek biztonságérzetének növelése.

A szolgálatban részt vevők nagy figyelmet fordítanak az áram nélkül maradt településrészekre. A rendőrök és a polgárőrök a külterületen élőket is felkeresik, mivel az ott lakók – főleg az egyedülálló, idős emberek – fokozott veszélynek vannak kitéve, koruk, egészségi állapotuk miatt. Hajdúnánáson a rendőrök az ellátmányként kapott teából megkínálták az úton várakozókat, akik szívesen fogadták a forró italt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy ha hideg, fűtetlen lakásban élő, idős, beteg, vagy egyéb okból segítségre szoruló személyről tudomást szereznek, hívják a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

2018.03.18. 12:08

Debrecenben rendőrök és katonák is segítik az áramszolgáltató munkáját járműveikkel, így azok egy Látókép közelében leszakadt villanyvezeték tartóoszlopához – a nehéz terepviszonyok között is – oda tudnak jutni, hogy az áramszolgáltatás minél gyorsabban helyreállítható legyen több hajdú-bihari településen is.

2018.03.18. 11:46

Heves megyében az áramellátásban keletkezett károkat mindenhol fölszámolta a szolgáltató – közölte vasárnap az MTI-vel Nagy Csaba, a Heves megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Elmondta: a hóviharban szombat este villanyvezetékekre dőlt fák okoztak áramellátási üzemzavart Hevesen, valamint Hevesvezekény, Tarnaszentmiklós és Pély térségében.

Az áramkimaradás összesen mintegy 2000 fogyasztót érintett – tette hozzá, jelezve, hogy a szolgáltató a károkat az éjszaka folyamán mindenhol fölszámolta, így hajnal óta a megyében újra zavartalan az elektromos ellátás.

2018.03.18. 11:39

A 81. főúton, Mór külterületén, a 32. kilométernél egy személyautó az árokba hajtott. Fél pályán halad a forgalom.

Az M1 autópályán, Hegyeshalom felé jelenleg három hosszabb szakaszon, Bicske térségében a 39. és a 42., illetve Tatabánya közelében a 44. és a 48., valamint az 50. és 51. kilométer között a belső sávba terelik át a járműveket, a Budapest felé vezető oldalon pedig a 42. és a 39. kilométer között zárták le külső sávot. A forgalmat a belső sávba terelik, lassulásra, időnkénti torlódásra lehet számítani.

2018.03.18. 11:31

15 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A leginkább érintett települések: Tiszaföldvár, Mezőtúr, Karcag, Öcsöd, Túrkeve és Törökszentmiklós. A meghibásodásokat jellemzően a vezetékekre rakódó jég súlyterhelése miatti vezetékszakadások, oszloptörések okozzák. Hátráltatja a javítást, hogy a fölázott, sáros talajú helyszínek sok esetben csak lánctalpas járművel közelíthetők meg, és egy-egy vezetékszakaszon három-négy különböző ponton is sérült a villamos hálózat. A szakemberek már dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán és együttműködnek a katasztrófavédelem, illetve a tűzoltóság munkatársaival.

Az E.on megerősített ügyeletet rendelt el a hét végére, szerelőik és szerződött partnereik az esti óráktól teljes létszámban dolgoznak az ónos esővel és erős széllel érkező hóvihar okozta üzemzavarok elhárításán. A viharos időjárás a cég szolgáltatási területén legnagyobb részben Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyéket érintette, ezért szerelőket csoportosítottak át ezekbe a régiókba.

2018.03.18. 11:19

Az Útinform tájékoztatása szerint

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében:
A 38. főútat Nyírtelek–Rakamaz-szakaszán, a 17. és 30. kilométer között félpályán megindult a forgalom.

A 36. főúton a 24. és 46. kilométerszelvény (Tiszavasvári és Nyíregyháza) között hóátfúvásos szakaszok miatt jelenleg fél pályán haladhat a forgalom.

Hajdú-Bihar megyében:
A 3502. jelű Tiszavasvári–Hajdúböszörmény összekötő utat a 13. és 18. kilométerszelvény (Hajdúnánás és Hajdúdorog) között elakadt járművek mentése miatt lezárták.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében:
A 3605. jelű út Gesztely–Újharangod-szakaszát, a 12. és 17. kilométer között hóátfúvás miatt lezárták.

A 3611. jelű út Köröm–Tiszalúc-szakaszát, a 0. és 10. kilométerszelvények között hóátfúvás miatt lezárták.

A 3305. jelű, Mezőkeresztes–Mezőcsát összekötő úton, Mezőnagymihály–Gelej között, a 7. kilométerszelvényben a télies útviszonyok miatt elakadt egy kamion, mentésének idejére az utat lezárták.

A 3607. jelű utat a Köröm–Kesznyéten-szakaszon, a 0. és a 7. kilométerszelvények között lezárták, hóátfúvások miatt.

2018.03.18. 11:16

Jégpáncél borítja az utat az M3 autópálya Budapest felől vezető szakaszának 235–253. kilométerében. Kérik a járművezetőket, hogy a balesetek megelőzése érdekében fokozott óvatossággal közlekedjenek. Ha tehetik, kerüljék el az érintett útszakaszt.

2018.03.18. 10:58

Baleset történt a rendőrség tájékoztatása szerint reggel 8 óra körül a 42. főúton, Báránd belterületén. Egy Volkswagen típusú személygépkocsi sofőrje a Kossuth utcában balra akart kanyarodni, aminek során a mögötte haladó, Mercedes típusú mikrobusz a csúszós úton nem tartott megfelelő követési távolságot, és nekiütközött az autónak. A balesetben személyi sérülés nem történt. 

2018.03.18. 10:56

A Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálatának jelentése szerint a rendkívüli időjárás következtében az ukrajnai megye 40 településén teljesen, 41-en pedig részlegesen szünetelt az áramszolgáltatás. Az áramkimadadásokat az erős szél és az elektromos vezetékekre dőlt fák okozták.

Fennakadásokat okoz az erős havazás a közlekedésben is. A Kárpátok négy hágója nehezen járható, a kamionok közlekedését felfüggesztették. A nehéz járműveket a közlekedésrendészek parkolókba irányítják az időjárási helyzet javulásáig.

Kárpátalja hegyvidéki térségeiben reggel –12 fokot, a síkvidéki területeken –5-7 fokot mértek.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.