Heller Ágnes: A Jobbik múltja helyett a jelenben betöltött szerepe lényeges

MN

2017. november 17., péntek 17:17, frissítve: péntek 21:53

Heller Ágnes továbbra is fenntartja azt a nyilatkozatát, miszerint a Fidesz csak akkor váltható le, ha a baloldal összefog a Jobbikkal. A filozófusnő indoklása szerint „Az Amerikai Egyesült Államok és Churchill is együttműködött Sztálinnal, mert volt valaki, akit le kellett győzni”. Mint mondta, kétségtelen, hogy „szégyenletes”-nek nevezendők a Jobbik zsidósággal kapcsolatos korábbi kijelentései, ám jelen helyzetben túl kell ezen emelkedni, hogy normális ország jöhessen létre.

A Fideszről a Mandinernek úgy nyilatkozott, hogy az nem egyéb, mint „egy zsarnokságnak az összeesküvése”, véleménye szerint ezért nem is minősülhet pártnak. Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselőjének zsidóságról szóló nyilatkozataival kapcsolatban azt gondolja, hogy azóta a Jobbik már középre húzódott, megváltozott a párt álláspontja. Amerikai tapasztalataira hivatkozva erősíti meg jelen állásfoglalását, mely azt tartja szem előtt, amit az adott párt most mond, nem a múltbéli nyilatkozatok alapján érdemes ítélni. „Az, hogy mit hisznek vagy mi a tervük, mi a hátsó gondolatuk, az engem pillanatnyilag nem érdekel. Nem hívnám meg őket vendégségbe, nem lennének a barátaim, erről nincs szó, de politikailag egy taktikai szövetséget lehetségesnek tartok velük.”

Orbán Viktort nem hasonlítja Adolf Hitlerhez, ugyanakkor a Jobbik sem hasonlítható Sztálinhoz. Hasonlata, mint mondja, funkcionális, mely arra vonatkozik, lehetséges az összefogás olyan politikai erőknek is, melyek nem feltétlenül értenek egyet. Az ilyen együttes azonban nem képes a kormányzásra, kizárólag a jelen kormány megbuktatására. Kormányozni e logika szerint az fog, aki a legtöbb szavazatot kapta. Olyan koalíciót is el tud képzelni, melyben a Fideszt is ott van, ám a jelenlegi kormányfő nélkül. Heller Ágnes többek között az Orbán Viktor álláspontjától különböző Navracsics Tiborra gondol. „Van Orbán köre, amelyik halálosan érdekelt ennek a társaságnak a hatalmon maradásában, és amelynek a kezében Magyarország vagyona egyre inkább koncentrálódik. Ha viszont ez a kör lelép, akkor vannak a Fideszben olyanok, akikkel még akár beszélgetnék is például” – jelentette ki.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.